Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1
1930-02-11 [031]
Budapest, 1930. február 11„ XII« évfolyam 34.szám, F Ö V A R 0 S . SZÜLÖNCKET FELTET LENÜL EL K'ilLL HELYEZNI A KORHAZAKBAN. A közigazgatási bi zottság tegnapi ülésén, mint a Magyar Országos Tudositó jelentette, szóbakerültek azok a vádak, amelyeket. dr. G á 1 Jenő a képviselőházban a székesfővárosi közkcrházakr61 hangoztatott. Dr c Gál jenö tegnap is megismételte Rogy a törvényhatósági bizottság egy orv estagjától nyert megbízható információja szerint a Rókus-kórházban szülcnőket a kórház folyosóján helyeztek el. Ugyancsak dr. Gál Jenő indítványára a bizottság tagjai tegnap, nycmban az ülés után ki is szálltak a kórházba., Ma azután Sr, B u z á t h János alpolgármesternél ez ügyben értekezlet Völt, amelyen résztvett Némethy Béla tanácsnok, a közggészségügyi ügyosztály vezetője és dr, Csordás Elemér tisztifőorvos. Az értekezlet eredményeképpeij • • utasítást kapott a fővárosi közkórházak központi igazgatója, hogyaszülőnöket minden körülmények között el kell helyezni, a kórház., valamelyik kórhermében, ágycn. Dr. Rorszéky Károly,, a szent Rökas-közkérház igazgatói'órrvosa ki is jelentette, hogy ezt vállalni tudja és fogaa,/MOT/Sz„ H I R E K KÖTELEZŐVÉ TESZIK A HANGTOMPÍTÓ ALKALMAZASAT A DUNAI MOTOROS CSÓNAKOKON. Kedden delelőtt Jordán Dezső m^kir.vasúti és hajózási főfelügyelő elnökletével értekezletet tartottak, amelyen azokkal a panaszokkal foglalkoztak, melyek szerint a Balatonon és Dunán közlekedő motorcsónakok,különösen a ráakasztós motorok olyan zajt okoznak, hogy a fürdőző-- és üdülő közönségnek a nyugalmát zavarják. A tanácskozásén megjelent H e n s c h Zoltán vasúti és hajózási biztos., K UZ ra a Gusztáv folyamőr törzskapitány, 0 s m a n n Elemér, L e h o c z k y János, S z e 1 n á r Aladár dr„ D elmar Walter és mások 0 Az értekezlet elnöke ismertette a panaszokat,majd élénk vita fejlődött ki a kérdésről,. Az a vélemény alakult ki,hogy a külső ráakasztós motorokon bizonyos itmeneti idő eltelte után kötelezővé kell tenni ugy mint az automobilokon már szabályozva van, a hangtompító alkalmazását. Szükségesnek tartják azt is. hogy a legkisebb lcerejü motor és csónak vezetékét hatósági vizsgához kössék. A csónak vezetőjének ugyanis feltetlenül ismernie kell a vizén való közlekedési szabályokat es a motorkezelésben is kellő jártassággal kell birnia., Kívánatosnak tartják, hogy a motorcsónak tulajdonosokat érdeklő tudnivalók és hatósági rendelkezések rövid utasításba foglaltassanak össze. /MOT/B* KÖVÉRSÉG ES SOVÁNYSÁG •• Serlóczy Zsigmond dr. egyetemi tanár, felsőházi tag ezzel a címmel tartott előadást ma este az <rszagos Közegészség! Egyesületben., Azt fejtegette a prJPofesszor, hogy a kérdés mögött rejlő esztétikai viszonyokat az orvos az egészség szemüvegen át biráíja,£ közönség inkább a soványak,, az orvos pedig inkább a kövérek előnyére tesz engedményeket, A kóros esetekben alkalmazott kúrák legfőbb elve a bevitel /táplálkozás/ es kivitel /hő és munka termelés/ közötti arány célszerű szabályozása. A táplálkozásban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontok is mérvadók, ami abban találja magyarázatát, hogy az egyes tápanyagok fűtőértéke nem azonos,, A szervezet zsirraktárát elsősorban maga a zsir es bizonyos mértéken felül a cukornemüek, illetve keményítőfélék fokozzák.KÍ K itáplálkozás fűtőértéke a szükségleten alul marad, a szervezet a saját zsírját használja fel. Az elhasználást a fokozott munka élénkiti és az ilyen esetekben bekövetkező testsúlycsökkenést nagyban befolyáséihatja az izzadtsággal eltávozó, olykor több litert kitevő vizmennyiség is e Az emberi szervezet zsirtattalma azonban nem csak a szükséglettől és kínálattól függ,hanem szaros kapcsolatban van az egyénnek az alkatával is. Az alkati VÍÍE ~nyokat j, ebből a szempontból az úgynevezett vérmirigyek szabják meg,amelyek a zsir\ elosztás szabályozásával es az általános belső elégés utján hatnak^Ezeknek / a mirigyeknek a munkája kerekiti ki a serdülő lány formáit, mint ahogy meg} változott teljesítményt fokozza a változás korában lévő asszony tipikus elI hízását, az aggkor lesoványadását s a török háremek férfi típusának feminin elhizását, A kövérség és soványság okainak változatossága csak orvosi szakértelem mellett bírálható el., Tiltakozni kell a szakorvos nélkül kezdett kúrák és a lelkiismeretlenül forgalomba hczett titkos szerek ellen,-fejezte be előadását- /M0T/Sy«