Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1
1930-02-07 [031]
émm Zimmer Ferenc és Salusinszky Imre voltak kíséretében^ Wekerle Sándr p énzügyminiszter, amikor bementünk hozzá, rögtön le akart ültetni bennünket, de Rákosivei ezt nem lehetett megcselekedni. Állva adta elő a kérést, s mi megdöbbenve hallottuk a z összefügg esteien monda: okat, kérésünk téves előadását, a szónokstk hangjának tompa zörgését. A fiatal pénzügyminiszternek egy arzizma sem rándult meg, ugy hallgatta Rákosit, mintha a legtökéletesebb formájú beszédet irtézte volna hozz/, beanünket, sápadt arcú ujsA ff irókat, mélységes aggodalom rázott meg. A kapunál egyenként megszorította kezünket forró kezével.Magas lAza lehetett. Hazatért, ágynakesett és ezzel a nappal megkezdődött rettenetes viaskodása az elmúlással.Február 7-án meglátogatta testvére, Rákosi Szidi,akinek,amikor az elbúcsúzott tőle, azt mondotta:"Szidi én előremegyek. iVi ásnap délben meghalt. Holnap lesz ennek egy esztendeje. xxx x Epilógus és összefoglalás. Amikor e megemlékezésem végefelé közeledem, az iut eszem be, hogy Xavéri Szent Ferencről azt beszéli el a krónika, hogy térdenállva irta leveleit,amelyeket mesteréhez, Loyola Ignáczhozintézett. Ilyen megilletődött alázat rajongó áhitat fogja el a magyar újságírók szivét is, ha a tollára, ajakára veszi Rákosi Jenő nevét. Nem azért mert vezérünk volt, - bár nálánál ezüstvértezettebb, harcos lélek sohasem vezette uj csatákra a magyar igazság katonáit. Nem azért, mert mesterünk volt - pedig vájjon lesz-e még valaha oly bölcs tanítója, jóságos irányitója e szomorú ország szomorú fiainak,akit őhozzá hasonlíthatnánk? Nem azért, mert nagy elmének,nagy 1 éleknek,nagy férfiúnak ismertük, hiszen Ő mindennél ezerszer t öh ót j elentett számunkra. A magyarság minden nemes értéke, ármányt nem ismerő becsületessége, bátor küzdenivágyása, kuruc szívóssága, erőtől duzzadó eszess ége, megtéve aZthetétlen igazságérzete és megingathatatlan hite abban, hogy az igazságnak mindig győzedelmeskedni kell?- évezred s multunk hősi emlékei es jövőnk diadalmas reménye keltek* életre Rákosi Jenő alakjában. M nemcsak szavával hirdette a magyar jövő igéjét - benne az ige testté lön, hogy miköztünk lakozzék. A mindenható különös kegye volt az, hogy a megpróbáltatások legnehezebb óráiban elénk állított a követendő példa gyanánt ezt a titáni lelkű aggast^ánt,aki törhetetlen hittel és rajongással, jó és rossz időkben egy hosszú életen át küzdött a magyar-ág legszentebb ákmaiért. És magyarságának izzó fénye akkor lángolt fel a legvakitóbban, amikor arra hat,'- pozta el magát, hogy csupán az Újságírásnak éljen. Lkkor már jól tudta, hogy nincs hatalmas fegyver az ujságiró tol Iánál, ha hivatott elme állítja egy nagy eszme szolgálatába. De a költő Íróasztalát a 3zerkesztoségi szobától sokkal nagyobb távolság választja cl minta békés polgár nyugodt minks.belyet a barrikádoktól. Mert a polgár ha egy nagy eszme kedvéért elhagyj--.műhelyét hogy harcolni menjen a barrikádokra, csupán az életét te3Zi kockára. Az ifcó ha elhatározza, hogy egy nagy eszme szolgálatában ezentúl minden tehetségével csupán ujságiró lesz, halhatatlanságát á 1dozza fel. Az iró a halhatatlanság kivála setott ja. . Az ujságiró a mulandóságé. Az iró képzeletének erejével szobrokat alkot, amelyek tcv bbélneka márványnál. Az ujságiró legmaradandóbb alkotása az,amely ma születik hogy holnarra már elfeledjék. ^ obor, amelyeta művész minden tehetségének latbavetésével - olvadó hóból faragott. Az ujságiró pap. -gyóni die* vágyáról le teli mondania egy szent cél szolgálatábanx.dix Dicsőséget csak az jelenthet számára, ha hozzáj/árulhat annak az e sz-rének gyözlméhez,amelyet szószékéről hirdet. Nemzedékek szivében él tovább tanítása, de a nevét elfelejtik, mert nem minden század szül Rákosi Jenőkot. Aki az ujságirást nem mesterségnek, mindennapi kenyérkereseti forrásnak,hanem hivatásnak tekinti, az hasonlatossá válik a szerzetesekhez. Énje. felolvad egy nagy gondolatban és meg kell tanulnia lemondani. Az újságírás szerzetesi fogadalmát hivőbb 1 élekkel hcha senkiiJBie sem tette le, mint Rákosi Jenő. A toll önzés és megalkuvást nem ismerő Szentgyörgye volt ő, lángelméje a magyarság tüzes pallósa
