Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1

1930-02-07 [031]

mert a magyar ugságirás két olyan héroszának: elmiilása^ smin&k RÁkcsi Jenő és Hoitsy Pál voltak, teremtette meg ezt ahelyzetet. Meg kellettemlékeznem e rrol, hogy magyarázatát adjam annak, miért éppen engem az ő éráemetlen és szerény tanítványát tisztelt meg a Gótodén Szövetség a»2al, hogy a Mester halálának el3ö évfordulója al ka Imával d iosőségének és nagyságának hirdetője legyek.., XXX ricsőség és nagyság! Hin és elkoptatott szavak,amelyek kel évezredek sorén követték el a legrutabb visszaélést,amelynek azónban kivételes egyéniségek mégis jelentőséget adnak.Dicsőknek és nagyoknak bátran mondhatjuk azokat,akik életüket az emberiség szolgálatéba állították és annak a haladását előrevitték.Ámde a dicsőség és nagyság rangjelzése époly jogosan kijár azoknak, akik életük minden mozzanatában íSgJáfflSffiíő•nemzetüknek akartak hasznára lenni 3 e köreksésükben nevezete3 eredményeket értek el, szolgálván ezzel egyidejűleg az emberiség nagy célkitűzéseit is. El sem tudom képzelni, hogy Rákosi Jenő életmüvének, akár irodalmi, akár zsurnalisztikái részében, lehetne cmjm olyafl&kegyetlenebb bírálója is, aki el ne ismerné, hogy minden erénye és felfedezhető hiáá§.a abban a rajongó szerelemben rejlik, amellyel ko ra ifjmságától, késő vénségéig a magyarság, a magyar faj, a magyar nem zet iránt viseltetett. Amikor a Népszínház igazgatását átadta sógorának., Eva Lajos és Csukássy Józseffel együtt megalapította a Budapesti Eirlapot, vezér gendolata a magyarság szolgálata, kitűzött célja a harmincmillió magye volt. Igazi újságírói pályafutása ekkor kezdődött meg, 1BR1 július 16-án; mint főszerkesztő, 1B91. tavaszán állott a szerkesztőségélére, hegy azután 43 esztendő után, 1925. január 5-én elbucszuzzék régi munka társaitól, el a lapja közönségétől. Az ő búcsúzó szózata, a maga emberi méltóságában és klasszikus egyszerü/ségében megérdemelné, hogy felolvastassék itt. Be minek feleveleniteni elmúlt keserűségeket, félreértéseket, végzetszer ü eseményeket. Inkább Rákosi Jenőnek arra a nagy tévedésére mutatok rá, amely a búcsúzó ci -knek eme részében foglaltatott: - Én búcsúzom végre önmagamtól. Mert tudom, hogy a Budapesti Hirlap nélkül nem vagyok az, aki voltam, ami vele, benne és általa voi tam. Olyan grandiózus tévedés ez, mintha egy iró azt állitaná, mjj hogy a Megváltó életének legkimagaslóbb eseménye a kereszthalála volt, holott nem ezt valljuk annak, hanem a feltámadása t és örök életéti xxxxx Rákosi Jenő a magyar revizióért megindított nagy hadjáratában támadt fel soha add ig el nem ért nagyságban és ennek jegyében él örök életet a magyar nemzet/'szivében. Mindössze néhány heti szünetelés után 1025. február 1- én kezdte Rákosi Jenő publicisztikai munkása ágát a Testi Hírlapnál, s mar húsvét vasárnapján jelentette a lap, hogy Rákosi elszerződött a Pesti Hírlaphoz, mint annak főmunkatársa, A bejelentés a többi közt ezt mond ta: "Örömünknek adunk hangot,amikor az a tisztesség ér bennünket, heg bemzeti ideáljaink prófétai szavú hitvallója most már velünk egyserba állva karcol és a mi lapunkat választotta szószékéül és innen hirdeti igéit,amelyek fentartják letiport nemzetünkben a hitet, hegy érdemes élni és dolgozni a magyar jövendőért." Ez valóban igy is volt. Rákosi Jenő bár figyelemmel kisérte a magyar közélet s a világ sorának minden megnyilvánulását, a maga ragyogó módján mindezekről elmondotta a maga senki által sem befolyásolt & egyéni, mindig eredeti, mindig ötletes, mindig a legmagasabb szempontból megformált véleményét, elsősorban a revízió volt az,amelynek szolgálatába állította pennáját. Nyolcvanhárom esztendő volt mái' ekkor Rákosi Jenő. A legfiatalabb ember az egész szerkesztőségben. Ez nem játékos h izelkedé s, hanem ha az öregut vitalitását, munkakészségét és munkaképességét veszszük számba, szintiszta igazság. Amikor a szerkesztőség lépcsőjén felfelé haladt, mindenki tudta, hogy pontosan öt óra van. Szobajába érve, a nála jelentkezőket foga dta, többnyire kérvényezőket és nem hiszen, hogy ezek közül valaki, ha csak lehetetlenséget nem kivánt, elégedetlenül távozott volna. Majd titkárával

x a hozzáérkezett leveleket vette számba,amelyek száma légió vala. Minden levélre válaszolt. Pontban hat órakor kötött slpkájáí feié^e húzva a felelős szerkesztő szobájába ne t és ott fél-háromnegyed" mfnmÁ szivarozva, mihriimm eldiskurált. Sohasem ült le, még akkor sem, ha a beszélgetés jóval hosszabbra nyúlt is .Gyönyörűség volt őt hallgatni,A napitémákat ilyenkor ritkán hozta s zóba,,de ha valaki megemlített valami aktualitást, véleménye olya tömören, szik #»