Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1
1930-02-07 [031]
Budapest,103o. február 7, Pénteken e ste , Háko3i Jenő halálának első évfordulóján Márkus Miksa udvari tanácsos, a Magyar Újságíró Egyesület elnöke,emlékbe szedet tartott a Magyar Cotden Szövetségben, x x X Amikor ma éjjel az óra mutatója túlhalad a 12-es számjegyen, annak a napnak megvirradtát jelenti, amely elmúlásával magával vitte a Rákosi J en ő életét, de bevezette életének müvét s nagy emlékét a halhatatlanságba. Pénteki nap Vftlt. mint a mai, aki Rákosi Jenő emlékezéseit olvasta, tudja, hogy ő a pénteket szerencsenapnak taiiotta. Mi magya re k nem msnd hatjuk el ezt, mert m iként aNagypéntek gyásznapja, az egész világ kereszténységének, ez a péntek, fájdalmat és keserűsé et jelent nekünk mindaddig, amig amagyar emlékezet glóriával övezi amak a férfiúnak az emiékét,akinél bensőségesebben senki s em s zerette a magyar hazát. ' Ez az erősen gyakorlati gondolkozású ember, ha a magyarság ügyéről volt szó, fanatizmusban szinte túltett keresztelő Szent Jánoson, Jean d'Arcen, Hnn» fldmm Giordanon, Kapisztrán Jánoson. Meg te csülte a s idegen kultúrát, de szerelmese volt a ma gy árnak és egy magyar a s ztalcslegény tehetségének lángoló hirdetője tudott lenni, mint akár szeretett ég bámult Shakespeare-jénéfcsk is. Az ő gondolkozásából, az ő lelkétől v alóban hiányzott igen sokunknak az a hibája , mondhatnánk bűne, amely túlbecsüli mindazt - akár a szépet és jót is- ami a külföldről é.kezik hozzánk s lekicsinyl! a magyar szellem, a magyar kéz, a magyar fö id alkotásait. Ö hittel vallotta a Petőfi Sándor ragyogóan szines hitvallását, amely szerint ha a föld Isten kalapja, Magyarország a bokréáta rajt a. Ezt az örökéletű bokrétátx öntözte, babusgatta, diszitette, rendezgette, gyemlálta, tette szimpompásabbá illatosabbá egy életen ét, és bármihez kezdett, bármivel foglalkozott: színdarabírással, s zinházigazgatá ssal, lapkiadással* kritikával, politikai cikkirással, szeme és lelke előtt magyar agyagból készült, magyar kézformálta, magyar tűzben égetett cserépben ez a bokréta pompázott, ihletet, erőt, kitartást x ennek a színe é3 illata adott neki. Ámde a magyarság, amagyar tehetség, a magyar szellem bármely téren való megnyilatkozásának ez a fanatikusa, amagyar nyeltnek valósággal istenihlette apostola volt. Ami annál figyelemreméltóbb, mer t Ráko3i Jenő nem mond hattá el magáról, hegy turáni eredetümamint hogy nem is mondta soha ellentétben azokkal, akik ezt állították mag król, sok al kevesebb jogosultsággal , mint ahogy ő tehette volna, m rt neki legalább a lelke erre az eredetre mutatott, ha a vére nem Is. A Rákosi Jenő atyja, János, bajor eredetű gazdaember, Ary ai nagyatyja Ignátz Vogel von Weissenfeld, Napóleon elől menekülve a Rajna mellől származott el Magyarországra. Anyai nagyanyja Néppel leány ; az éédsanyja, Vogel *nna pedig amikor Rákosi János, a Jenő atyja feleségül vette, egy szót sem tudott magyarul. En még ismertem a nagyasszonyt. Nyolcvanadik éle^é vében járhatott, amikor a Rákosi Jenő házánál a fia bemutatott neki. Kifogástalan, de mégis valami különleges hangzású magyarsággal beszélt, anakrvr ^zt m*nd otta nekem, hogy névszerint már rég ismer, mert a fia, ha a legjobb barátairól megemlékszik, rólam is szól... Ellenben Rákosi Jenő scha , az élte végéig sem tanult meg tökéletesen, vagy akár csak jól is németül. Sohasem felejtem el azt a h«oméri kacagást, amely elfőjthatatlanul tört ki, amikor a régi rosszbékeidőkben az osztrák újságírók látogattak meg bennünket, néhai Singer Vilmosnak, a Neues Wiener Tagblatt főszerkesztő jenek és az újságírók nemzetközi szövetsége elnökének vezetésével és Rákosi Jenő az Otthonkor díszülésen üdvözlő beszééát azzal kezdte meg: Meine Herrn Kc Hegen, Sie sind herabgekommen - vagyis "Önök lezüllöttek",ahelyett, hegy herunt ergekommen - o\*ök lejöttek.
