Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1
1930-02-06 [031]
% é z 1 r a ti J*'^& T 1 z e n e £' y e cl x k kiadás. ;| Budapest, 1930. február 6 XII - évfolyam, 30. szám. BTi. GAÁR. VILMOS 3LŰADÁSA AZ CESZAGC3 KERESKEDŐ ES IPARC SSZOVÉTSÉGBEN. Dr. G a ár Vilmos ny. kúriai biró a felsőház tagja, ma az Ü Tszágos Kereskedő és Iparosszövetségben érdekes előadást tartott "A főváros élete az uj autonómia alatt" cimmei. Az elórdö röviden oglar-ozott a közigazgatás és az önkormányzat lényegevei, kimutatta annak alaptalanságát hogy a most tárgyalás alatt allé törvényjavaslat kevesebb önkormányzati jogot biztosit a főváros közönségének, mint az eddigi törvény, amely a fővárosnak lehetővé teszi, hogy saját belügyeiben intézkedhessek, határozhatrson szabályrendeleteket alkothasson és azokat, valamint határozata saját közegeivel végrehajthassa és végül önkormányzati közigazgatásanak költségeit maga állapithass a meg és a fed^eattről gondoskodhassak. Az uj autonómia mindezt lehetővé teszi, csaV más szerkezete lesz az önkormányzati közigazgatás apparátusának. Az önkormányzati közigazgatás az előadó szerint kettős irányben működik: egyrészt az egyén javára, mint védő, biztosító és jóléti közigazgatás, másrészt mint a közigazgatás érdekében szükséges hatósági szabályokat megalkotó és végrehajtás költségeiről gondoskodó önkormányzat, Részletesen ismertette a főváros uj önkormányzati életét, kiemelv*. elönyeit, amelyek közül a legfontosabb és az egész főváros eletére legteljesebb hatású az lesz, hogy megszűnik az 1872-es törvény által végrehajtó közegnek kontemplált városi tan.cs időfolyamán kifejlődött autonómiája, amely sfek esetben szembehelyezkedett a törvényhatósági bizottság akaratával vagy padig egyszerűen a tanácsi temetőbe helyezte a közgyűlés kívánságait. Az eloadű részlet..sen szólt a kerületi közigazgatás ujjaszervütéséről, az uj kerületek felállitusának szükségességéről. Ismertette, milyen módon nyilvánul meg az önkormányzati közigazgatásban az egyéni felelősség elve, amely a polgármesterre hárult s miként szűnik meg az ügyosztályok élén álló tanácsok önállósága, amit eddig az ügynevezett testületi elintézés védett. Kiterjeszkedett a jövőben követendő üzemi politikára is és az üzemek önállóságának megszűnésével egészségesebb állapot keletkezésének kéret vázolta, A törvényhatósági bizottság üilései a szigorú ügyrendszabályok következtében'nem lesznek szójjelfolyóak, szenvedélmesek és unalmas? 1 ^ hanem t artalmasplr. Szebb és jobb '.esz a főváros önkormányzati ..léte r z uj törvény utalnia alatt - mondotta - de úe álltassuk azonban magunkat azzal, hogy ez a szebb és jobb jövő nyomban bekövetkezik a törvény életbeléptetésével, mert^előbb az uj törvényhatósági bizottságnak meg kell alkotnia azt a sok szabályrendeletet, amelynek megalkotására az uj törvény kötelezi, hogy az uj önkormányzati élet egész teljességében kifejlődhessék és vorulhasson. /MCT/B, A MAGYAR CSSRKÉS7SZtVETSE0 0F.SZi.G03 SI-VERSENYEc A Magyar Cserkészszövetség crszagos si-versenyét nem mint eredetileg tervezték .•w l !J 1, f | » 5en,hanem 1930c február 16-án tart*' a Jánoshegy körn:/^ékén azért, mert ezen a vasárnapon az országos bajnoksággal esne össze az ideje, A verseny iránt igen nagy az érdeklődés. Eddig 15 pesti és 6 vxdéki cserkészcsapat több mint 400 résztvevőt jelentett be,bár átnevezés! zárlat csak e ho 12-én,szerdán délben egy óraker jár le. A sorsolás 13-án este 7 órakor a Szövetség helyiségében / VcHaj.nal utca 6/ lesz megtartva, A verseny déelőtt 10 órakor ksüödik a Normafa környékén korosztályok szerint 4 különböző pályán, melyre társadalmunk számcs vezetőegyénisége jeleututta b- rí ^ételét. /MOT/B.