Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1

1930-02-06 [031]

Budapest, 1930. február 6. £ f^. XII. évfolyam 3C.szám. F Ö V A R o s SZAZNYOLO SZÜKSÉGLAKÁS ÉPÜL.A tanács már régebben elhatározta, hogy az idén körülbelül kétszáz szükséglakást épít. A tanács mai ülésén vállalatba is adta a szükséglakások felének épitését. Két épületet o létesítését adta vállalatba, az egyikben hatvan, a másikban negyvennyolc szükséglakás leszT Egy-egy kisebb lakáscsoportnak közös konyhája lesz. A két épület Kő­bányán a Bihari-utca és Balkán-utca sarkán épül. A munkákat jövő héten meg­kezdik és ugy kell elkészülni velük, hogy májusban már be lehessen költöz­tetni a lakókat. Ennek a két épületnek közvetlen szomszédságában épül majd a többi szükséglakás, mégpedig 90, de ezekről ma még nem történt döntés. /MOT/Sz. KIÍRTAK AZ ELELMLSZERVÁSÁRRA A VERSENYPÁLYÁZATOT. A tanács tudvalevőleg a Soroksári-uton, a Duna közelében hatalmas élelmiszernagyvásártelepet létesit. Az ügy a bizottságokat meg is járta már, a költségek is meg vannak állapítva 2 és fél millió pengőben, A tanács mai ülésén kl is irta a ver­senypályázatot az élelmiszervásártelepre. Március 17-én jár le a pályázat. A telepen tudvalevőleg két épület épül, egy vásárcsarnok és egy hűtőház. A terveket a közélelmezési ügyosztály M ü n n i c h Aladár építésszel készíttette el* A közélelmezési ügyosztálynak másik nagyobb szabású épitke­zési terve is van, uj sertésvár árc sarnokot létesit és 3 *. * ilyen irányú előterjesztést is tett a tanács mai ülésén, A tanács OÁ erre is kiirta a versenypályázatot, mégpedig március 12-iki lejárattalr~ A munkák költségeit egy millió pengőben tervezik. /MOtö/Sz. — _ _ — -—A FŐVÁROS HALADÉKOT ADOTT A BESZKART-NAK A GYORSVASÚT ÜGYEBEN. A gyors­vasút terve ügyében a Beszkárt-nak január 1-én kellett volna nyilatkoznia. A közlekedési bizottság legutóbbi ülésén bejelentették, hegy a Beszkárt nem készült még el jelentésével, s annak beterjesztésere haladékot kér. A tanács mai ülésén megadta a haladékot. Hat hónapi haladékot kapott a Beszkárt január 1-től s zárni tyv^, ugy hogy június 30-ig köteles részle­tes jelentését a tanács elé terjeszteni. A tanács határozatáról átirat­ban értesitik a Beszkárt-ot. /M0T/3z. A POGGYÁSZSZÁLLÍTÁS A VILLAMOSOKON-. A tanácsmai ülésén tudomásul vette a kereskedelmi miniszternek azt a döntését, hogf a második villameácocsInak első perronján ezentúl nem túlságosan nagy terjedelmű poggyászt ingyen le­het számtani. /MOT/Sz, n

Next

/
Oldalképek
Tartalom