Magyar Országos Tudósító - 3 Soros Újságja, 1929. január
1929-01-10 [003]
Fejér vármegye közigazgatási bizottsága tegnap gróf Széchenyi Miklós elnöklésével ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a Budapest-Siófoki ut épitésére ujabb versenytárgyalást fognak kiírni, mert a mostanira beérkezett pályázatok horribilis drágák. A rendőrségre napok óta hamis egypengösöket hoznak be. Erélyesen nyomoznak a hamisitók után. Rcthermere lord ötvenezer pengőt adott a református papi özvegyek otthona javára. Gróf Zay Imre röpiratot adott ki, amelyben kimutatja, hogy a legitimizmus szerint Ferenc Ferdinánd leszármazottait illeti a korona,/Magyar Hirlap/ A Gaedicke Bankház 600 milliós fiktiv követelését, amelyért Ullmann József aranyművest perelte, a Kúria elutasította. /Magyarság./ A Nemzeti Újság hosszabb cikkben veszi védelmébe a "vallásalap"-ot Forster báró támadáséval szemben. A Pesti Napló arról értesül, hogy az Általános Kőszén igazgatóságából gróf Eszterházy Ferenc kiválik. a Budapest-Bécsi országútnak azon a szakaszán, amely a Budapest*vidéki Kőszénbánya r.t. szénterületéhez közel esik , az úttest sülyedését állapították meg. Az úttest sülyedése állítólag összefüggésben van a földalatt folyó szénfeltárási munkálatokkal./Pesti Napló./ A görög bankrátát január 7.-én 9 %-TÖl 8 f-ra szállították le, A kávékereskedelmi egyesülés Amszterdami jelentése szerint a világ 1928-29es kávétermelése 22,665.000 /a mult évben 32,550.000/ zsákra, per 60 kg. becsülhető„ Guaranty Trust Co New-York betétállománya 122 millióval 842 millió dollárra emelkedett. A Bank of England aranyállcmanya 158.7 millió font. Aranyforgalmáról a Berliner Börsen Courir január 7.-i száma a 12. oldalon részletes kimutatást közöl. Az A.G. Leu & C*e Zürich érdekkörébe tartozó Berner Handelsbank 1928 évre 4 millió svájci frank alaptőke után 7 % osztalékot fizet./Frankfurter Zeitung 1.8./ A Magyar Nemzeti Bank Szerencsen mellékhelyet létesít és a mellékhelyi teendők ellátásával a Hegyal ja-mádi takar ékpénztárt,Szerencs, bizta meg. A mellékhely a Sétoralujhelyi fiókintézet kerületéhez tartozik és működését január 24.-én kezdi meg. A téglagyárak szervezete pénteken ülést tart, amelyen dönteni fognak az egyezmény meghosszabbításéról. A megállapodástól függ azután, hogy az egye3 téglagyárak milyen dividendát juttatnak a részvényeseknek. Olaszország a cukor beviteli vámját 24 háromnegyed aranyliráról 36-ra emelte fel. Ez az intézkedés 900.000 mázsa cukrot érint. Ennyi volt utóbbi években Olaszország bevitele. A házbérfillerek kérdéséről hoz érdekes cikket a Pesti Hirlap "Főváros"rovata. Szegeden nagy sikerrel-mutatták be Kacsoh posthumus müvét a Dorottyát. Titkos Ilona a Belvárosi Szinházhoz, első sikereinek színhelyére,visszaszerződött ,