Magyar Országos Tudósító, 1929. december/2
1929-12-27 [028]
-~ A TÁBLA JOGERŐSEN FEL- EliEETTE A CSALA3 VADJA ALóL A DUNA BIZTGSITÓ TÁRSASÁG Ü"Zi_ETS2EK ZŐ JET ES AZ ALTAI^ MEGSZERZÉSIT ÜGYFELEKET. A királyi ügyészség vádiratot Éleit be Sohwartz %klÓs» a D U na Általános biz tositó Társaság üzletszerző ügyhéke és négy társa ellen,akiket azzal Vádolt meg ,hcgy a biztosító társaságot színleges biztositási ügyletekkel megkárosították. Sohwartz Elklós, újpesti kereskedelmi utazó a vádirat szerint 1927 júliusában jutalékos ügynökként jelcntkeaett Szinetár Sámuel, a Eunabiztositó titkára elött> az általa kötött ügyletek után hárem százalék jutalékot és ebből fél százalék jutalékelőleget kötött ki magának, majd akceptálása után bemutatta négy állítólagos bűntársa 3zinleges blztositási ajánlatait, amelyek re 22o pengő előlegjutaléket vett fel. A vádirat értelmében Sohwartz bűntársai keresettel nem birtak, biztosításokat kötni komolyan nem is akartak és csak baráti szívességből vállaikóztak s magas összegű életbiztosítások feladására. A pestvidéki törvényszék előtt a vádlottak tagadták bünösségü keti Schwarz %klos azzal védekezett^ hlgy S Z inetár titkárt kérte meg, próbáljon blztositási üzleteket szerezni. HárAm ismerősével kötött is ilyen ügyletet, az uj feleket a Euna biztosito érvcsilag felülvizsgáltatta, kifogást nem emelt és Schwartz ^iklósnak is is fizette a félszázalékos'jutalékelőleget, ami kétszázhwAz pengőt tett ki. Taub Dezsővel^ a biztosítást maga Szinetár. kötötte meg, a másik hérim üzletfelet pedig a Duna társaságnak jóga lett volna -is szautasitania " t ha- fizetőképes 3 ég ük tekintetében aggá lyoskodott volna. j '.. . .Kaufmann István újpesti f érfíruhakereskedő azt állitetta ,hogy Schwartz Eiklós rábeszélésére aláirt egy hatezer pengő jcérxofocyx kötvényt és Schwartz ajánlata szerint negyedévenként ötven pengét kellett Volna fizet nie. Amik»r azinban a kötvényt átvette és kiderült.,hogy a biztos tás dija háromhavonként száz pengő, - az es szeget sikálta és ai kötvényt visszautas! B.., tot-taj .' 'S'- :'••* *:Í..X.< l'y-' Grűnfeld ^lksa, újpesti textilkereskedő ugyancsak azt állította,hogy az ezerötszáz dolláros, tizenöt évre sz°ló biztosítási ajánlatot azért irta aláy mert Schwartz azzal biztatta, h«gy negyedévenként csupán négyszáz pengőt kell fizetnie. A kötvényt azonban a mai napig sem kapta kézhez. Gfnda Andor rákospalotai magántisztviselő azt hozta fel ments ég "ül, hogy Sohwartz ajánlatára irta alá az ezerdolláros életbiztosítást. A díjtételt havi husz pengő lett volna, de sohasem fizete tt,mert a kötvényt nem kapta meg. Az ügyletet jóhiszeműen kötötte meg, mert abban az időben havi százhatvan pengővel dotált állása volt. Taub Dezső, az újpesti Pischinger-gyár hivatalnoka azt terjesztette elő, hegy Szinetár titkárral kötette meg a háromezerdolláros biztosítást,amely után évnegyedenként százhúsz pengőt kellet volna fizetnie. Kötvényt azonban nem kapott, mire a díjtételt nem fizette m meg. Kihallgatták az elsőbirósági főtárgyaláson Szinetár Sámuel biztosítóintézeti titkárt is, aki azt állitetta, hogy Schwartz jelentése szerint ezek az üzletfelek megfelelő bonitá saak, nagykereskedők és j° j öve de lm ük van. Szinetár erre kifizette Schwartz Miklósnak a biztositási jutalékelőleget. Taub Dezsővel szintén s chwartz ajánlatára kötött üzletet. A blztositási dijak azonban egyik féltől sem folytak be, mire, Szinetár nyomoz ni kezdott az ügyfelek után és megállapította, hogyy a Schwartz által ajánlott egyének nem nagykereskedőit, hanem az egyik nyersbőröket ad, vesz a piacokon, a másik szabosegéd, a harmadik pedig állástalan. Miután tudomására jutott,hogy Sohw artz Miklós már más biztasit 0 társaságot is becsapott, feljelentést tett ellene. A törvényszék meg állapltctta, hegy Szinetár adatait semmivel sem tudja alátámasztani, a feleket - noha módjában lett volna visszautasítani, - nem tette, továbbá a kötvényt egyik fél sem kapta meg. Ezen az alapon a biróság 'Hmwartz ^^íost és négy társát az ellenük csalás büntette cimén emelt vád "alól felmentette. A tábla Felkmann- tanácsa most a felmentő ítéletet jogerősen helybenhagyta. /MdT/Ky.