Magyar Országos Tudósító, 1929. december/2

1929-12-20 [028]

Kézirat Tizenhatodik k i a d á s Budapest, 1929 4 deéember 20. XI. évfolyam, 291.szám. AZ IDEGENFORGALMI SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE. Az Idegenforgalmi Szövetség pénteken este a Geller t-szálp6 dohány­zójában tartotta N é m e t h y Károly elnökségével élénk érdeklődés mel­lett évi rendes közgyűlését. N érne t h y Károly elnöki megnyitó iában arról beszélt, hogy az utolsó öt esztendő az idegenforgalom érdekében ki­fejtett propaganda terén pozltiv eredményeket mutathat fel. Az idegenfor­galmi tanács felállításával a szövetség munkája a társadalmi térre szorít­kozik, azonban ezzel a megszorítással nem jár egyúttal munkakevesbedés is, hot intenzív akciókra van szükség, T a u s z Béla ügyvezető-alelnök ismertette az elmúlt év munkás­ságát, ezzel kapcsolatban nagy elismeréssel beszélt Budapest Fürdővaras Egyesület tevékenységéről, amellyel Budapest fürdőinek azt a szerepet ki­bánja juttatni, amely a vllágfürdők relációjában méltán megilleti. A beszá­moló arán közölte, hogy Török - és Görögországgal, Bulgáriával, ángoszlá­viával es Romániával igyekeztek felvenni az idegenforgalmi propaganda fo­nalát & Németországgal való kapcsolatek kiépítése szintén a legjobb uton van. Az alelnöki beszámoló jelentést tesz arról, hogy az eszperantistá­kat is ellátták propagandaanyaggal, 1200 személy nézte végig a magyar pro­paganda-filmet, amelynek nagy sikere volt. Nagyon sok fénykép hutott kül­földre, kölcsönös előadások, cikkek, kongresszusok segítették elő a megkez­dett munkának továbbvitelét, több ujságiró volt Rudape sten, akik a sajtó utján nagy szolgálatot tettek az ügynek, A cserkészakciók szerepe nagyon fontos. % T .- ü ^x,ocj^^yJ^vyx^z^^^\/cxár^ri^x/.y.lÍS?."1;- Kyaurüxs^txH A Szent Jmre évvel kapcsolatban decemberben 1600 helyre küldött a szövetség értesítést. Különös hálával tartozik a szövetség a sajtónak az értékes segítségért, T á b o r i Kornél egészítette ki az alelnöki jelentést a sajtó­propaganda terén kifejtett lmunkéról. Elsősorban elismerés illeti a Gyermek­védő Ligát, amely nagywn sokat használt Magyarországnak a nyaraltatási ak­ciókkal. Tábori szerint speciális propagandára van szükség. Összehascnlitja az osztrák és magyar viszonyokat és érdekes, hogy Ausztria ebben az eszten­dőben S50 ezer schillinget forditott propagandacélokra, mig a 1930-as bud­getben 1,500.000 schilling szerepel. Az ittjárt külföldiek számos cikkben foglalkoztak a magyar viszonyokkal, ami azt bizonyitja,,hogy minél több gondot kell fordítani >::-cxiáU,^UJSÍÜÍ arra, hogy olyan egyének jöjjenek Ma­gyarországra, akik lapjukban sikkek utján terjesztik a magyar fürdők nép­szerűségéé. Tábori Kornél felszólalása végén egy könyv kiadását javasol­ta, amelyben a különböző társadalmi előkelőségek, művészek, stb. Magyar­országról szóló véleményezi csoportosítva kerülne a sajtó alá. Tasnádi-Szüts András volt a következő felszólaló, aki a szervezetek együttműködését sürgette. Fontos szerepe van a propaganda munkában Budapest Fürdőváros Egyesületnek, Bánó Dezső azt Indítványozta, hogy a szövetség i \*.f,x hasson oda, hogy Budapest székesfőváros építse ki a Gellért-tői az Erzsébet-hidlg húzódó kocsiparkot, am ly nélkül Budapest nem lehet fürdőváros. Jakab László dr, javaslatára a közgyűlés elhatározta, hogy feliratot intéz a kormányhoz a vizűm végleges eltörlése érd'-kében, vala­mint a ÍE igcsru idegenellenőrzés enyhítésére. - 3 t e i n Sándor, a tömeg-' nyomtatványok terjesztését sürgette, Szviezsényi Zoltán dr., Budapest Fürdőváros Egyesület ügyvezető-igazgatója az egyesület üdvözletét tolmácsolta és'arról beszélt, hogy az idegenf firgal<,m megérett a gyakorlati megválósuüára£Ezen a téren az Idegenforgalmi Szövetség uttörőmunkát végzett. G u n d e 1 Károly a Cook-iroda érdekében beszél^/ MOT/SY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom