Magyar Országos Tudósító, 1929. december/1

1929-12-12 [027]

Kézirat. - £"0 Második kiadás. Budapest, 1929. december 12, XI. évfolyam, 284. szárn.­EGYHÁZI HÍREK. -—PROTESTÁNS KÖZÖS IMAHÁZ. Tápiésüly községben legutóbb felemelő ünnepség folyt le, az ottani evangélikus és református lelkész együttes közremüöödésé­vel pompásan felszerelt imaházat szenteltek fel. Az igehirdető szolgálatot Halmi János dr. gyömről református lelkész, teológiai magántanár, az urvacsorai szolgálatot D r o b a Márton mendei ev. lelkész látta el, az Urvacsorát pedig a két lelkész közösen osztotta ki./MOT/P. UJ LELKÉSZEK. A nyirbogdányi reformátusok Kiss György apagyi segédlelkészt, a tengődi reformátusok F á b ián Gábor pesterzsébeti se­gédlelkészt, a kadarkutiak Ballá Árpádot, a gárdonylak B a r c z a József segédlelkészt, a tiszabökényi kálvinisták S ü t t e ő József seged­lelkészt- választották lelkipásztoruknak. , Baltazár Dezső dr. püspök uj segédlelkésze, 3 z a b ó Géza, aki eddig Makón teljesített szolgálatot, most foglalta el uj állását. Mint értesülünk, a békésbánáti nagymultu református egyházme* gye esperesét, Hars á n y 1 Tál gyomai lelkészt, a gyulai református gyülekezet hivta meg lelkipásztorául./MOT/F. A FELVIDÉKI REFORMÁTUSOK SÜRGETIK A 0SEK KORMÁNYNÁL LEVŐ ÜGYEIK ELINTÉ­ZÉSIT. Mint nekünk jeléntik, a megszállott cseh területen lévő tiszáninneni református egy házkerület legutóbbi közgyűlése igen nyomatékos formában fog­lalt állást amellett, hegy most már Frágában sürgessék meg az uj egyházi törvények jóváhagyását, rendezzék a hontalan lelkészek és tanítók állampol­gársági ügyeit, végre titalják ki az 1919/20 évi /\/ államsegélyeket, ismer­tessék el a losonci teológiát és a mag$».+tannyelvü tanítóképző felállítását. Az egyházkerületi gyűlésen egyébként P é t e r Mihály, az uj püspök meleg szavakkal köszöntette Szűcs István ungi esperest, husz éves esperes! és ötven éves lelkészli szolgálata alkalmából./MOT/F. H I R S K . FRANÓIA'LA* A MAGYAR ANYA ES 0 SEC SEM ÖVEDÉINEK ÖL. Dr.F.Bourgiu professzor, a francia "Service de Documentation" főnöke, a párisi "Le Eonlteur" cimü lapban beszámolt arról a'munkáról, amely Magyarországon az anya- és csecaeraővédelem terén folyik. Ivövetendő példaként állítja a magyar anya- és csecsemcvédelmet honfitársai elé, he.syan kell jól és ol­csón, eredményesen küzdeni a csecsemőhalálozás ellen s tflbbek között ezeket ir*ja: ­fl A számoknak már a puszta felsorolása is mutatja, hogy mit tudnak elérni a kezjéletért szenvedélyesen dolgozó emberek egy ilyen meglehetősen • se/z'gény országban is, melynek a területi nagysága a háború következtében megkisebbedett. Ez a szervezet szigorú logikai rendszert követve, fok­ról-fokra fejlődött ki. Az élveszületések száma Magyarországén 220.000 évente, tehát minden gyermek 41 pengőbe kerülne, melyből az államot 20 pengő terhelné, A csecsemőhalálozás az egész ország területén 18-19 % között ingadozik. A be nem szervezett területek csecsemőhalandósága 19-20/£. A védőintézetek területén a csecsemőhalandóság 14-16 #-ra szállott le és végül a védencek között a halálozás 9-12 %, Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az ánya- és cseesemővédelem következtében a halálozás 25-30 #-kal ' csökkenti ami 10.0C0 gyermeket jelent évente. Érdekesnek tartottam megmu­tatni, hegy egy ilyen szegény állam> mint Magyarország nem tétovázik, ami­4T~\ kor arról van szó, hogy relatíve tekintélyes áldozatokat hozzon gyermekié­ül delme érdekében, A hozott áldozatok jelentéktelenné törpülnek az elért ered­te m nyék mellett, Eizonyos, hegy hálunk FrancIO.OBZágban a csecsemőhalálozás y jóval alacsonyabb, de minden szakértői vélemény megegyezik abban:; hogy még / ennek a halálozásnak is egy tekintélyes részét el lehetne kisülni. Éíagyar­' ország példája tehát nekünk mégis ösztönzésre kell hogy szolgáljon'/­/E0T/B .

Next

/
Oldalképek
Tartalom