Magyar Országos Tudósító, 1929. december/1
1929-12-10 [027]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 6. törvényszéki kiadás. Budapest,1929.dcc.lo. —- ORCZYNÉT A TÖRVÉNYSZÉK IS ELÍTÉLTE. A büntető járásbíróság, mint ismeretes, báró Orczy La josne lopás vétségében mondotta ki bűnösnek és ötven pengő pénzbüntetésre itélto,mert tilalom ellenőre erőszakosan behatolt Sipfefei Balázs Károly egyetori tanár lakásába^ a szekrényből kivette a professzor revolverét, elvitte magéival és aztán telefonon azzal fenyegette meg,hogy vele is és önmagával is végezni fog. A bejelentett fclcbbczésck alapján a büntetőtörvényszék Bigner-tanácsához mint felebbvitoli bírósághoz került az ügy, ahol zárt tárgyaláson hallgatták ki a bizonyitás kiegészítése során beidézett tanukat, végül ma délmtán'fél kettőkor hirdette ki Bigner tanácselnök a felebbvitoli biróság Ítéletét, fec&ri A büntetőtörvényszék a járásbíróságnak az Ítéletét megsemmisítette és a vádlottat magánlaksértés vétségében és közcsenöháb"ritásban mondotta ki bűnösnek és ezért négyszáz pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az itélet indokolása szerint a büntet őt örvényszék a járásbirós-ág által megállapított tényállást valónak fogadta cl, de azzal a kiégészi téssQl, hegy a felebbvitoli tárgyaláson kihallgatott tanuk vallomásával és r a beszerzett Iratok udataival megállapította,hogy a vádlott a sértettől való megismerkedésének időpontjában már nem volt érintetlen s megállapította azt is, hogy a sértetten kivül másokkal is tartott fenn kapcsolatot és hogy a sértett minden alkalommal pénzzel honorálta. A magánlaksértés megállapításával kapcsolatban a büntetőtörvényszék ítéleti indokolása utal arra, hegy a vádlott és sértett ismeretsége nem a loányszcbába vezet vissza,hanem oly formák között történt, amely a gyakorlati életben nagyon jól ismert, egy pillanatig som volt komoly vagy oly tartalmú ismeretség, amely a házass .vgkötés felé tendált. A vádlottnak tehát különösen a sértett tilalma ellené re nem lehetett joga ahhoz,hogy önkényesen behatoljon a lakás ába és ttt többszöri felszólítás ellenére is behatoljon. A közcsendháliaifl?i.tás azzal valósult meg - folytatódik az indokolás - hogy a vádlott Sipeki Balázs Károly dr.-t azzal fenyegette meg, hogy megöli. A járásbíróság tévedett,amikor a közcsendháberitástan való bűnösséget nem találta megállapíthatónak, mert elég, ha az életveszélyes fenyegetés oly módon történik,hogy a sértett ben indokolt félelmet gerjeszt^ a jelen esetbon pedig ez a feltétel fennforgott. ' :•'-. : ; . A törvényszék enyhitő körülményként mérlegelte a vádlott büntet-' len előéletét.részbeni beismerését és felindult állapotát, bár azt a tényt, hogy közjegyző te előtt hitelesített beismerő nyilatkozat át,amelyet más bizonyítékok is alátámasztottak, a felcbbviteli főtárgyaláson visszavonta és csak a tárgyalás végnn mutatott ismét töredelmet, a törvényszék olybá vette hegy a beismerésnek nem egészen töredelmes. Az ítéletben Lindmayer B óla dr. királyi ügyész és Kelemen Kornél dr. a sértett jogi képviselője megnyugodtak, a vádlott, és Tarján Mihály dr. védő ellenben folebbozóst jelentettek be. /MOT/. M. RÁCZ VILMOS ÉS DARVAY JÁNOS ÜGYE. Kelőmén Kornél dr. és Szob Sáncb-r dr. Rácz Vilmos,illetve Darvay János védői a mai nap folyamán le tőtbo helyezték azt a négy-négyezer pengős óvadékot ,amelyből függően a királyi Ítélőtábla mindkettőjük szabadlábrahelyezését rendelte el. Rácz Vilmos és Darvay J ános még ezek utánse korülhettek szabadlábra,rm-rt - mint ismeretes - mindketten más ügyből kifolyóan. reá juk jogerősen kiszabott büntetésük kitöltését kezdték meg a fogházban, és a büntetés végrehajtásának félbeszakítására csak az igazságügyminisztor adhat on:udélyt.Értesülésünk szerint az 1 azságügyminiszterx az engedélyt megadta, Ós most már csak rövid idő kérdése, hogy Rácz Vii n0 s dr. és Darvay János dr. osotleg még a mai nap folyamán szabadlábrakórül./MOT/M.