Magyar Országos Tudósító, 1929. december/1
1929-12-06 [027]
MAGYAR ORSZÁGOS TÜDŐS HO Kézirat. Tizedik kiadás. Budapest, 1929. deee;..ber 6. ^ {£ XI ' évfolyam, 279. szám. P © V A« OS.. • /A KÖZEGÉSZSÉGÜGYI 3IZ0TTSÁG uLi-ÍE; Folytat ás 4./ Dr. R o s e n á k fciksa azt kéri, hogy a Madarász utcai gyermekkórházban szakorvosokat is alkalmazzanak. Dr. B e r k e s Jenő pedig amellett van, hogy a szakorvosokat ne rövid időközökben változtassák, Dr. B o r s z é k y Károly igazgató-főorvos fejti ki, hogy a népjóléti minisztérium ennek a kórháznak a számára m inden betegségre külöij szakorvost nem engedélyezne. Osak nehezen sikerült elérni, hogy sebész speciál; tét alkalmazhassak. A szakorvosi szolgálatot a Rókus korház orvosai látjuk el. Dr. P o s t a Sándor helyteleníti ezt az állapotot és inditványt nyújt be, hogy az ügyosztályt hívják fel , hogy szakorvosi állások szervezi sére tegy meg az előmunkálatokat. Az elnöklő alpolgármester előadja ezután, hogy ez a kórház összesen 160 ágyra épült. Ott megfelelő orvosi ellátás van. Kilenc rendszeres orvosi állás van betöltv-e és vannak még kijáró szakorvosok. Ez rendes ellátása a korház nak. A k öxtségvetést ezután elfogadják, vita nélkül megszavaznak 170. OC 0 pengőt az uj Szent J^nos kórház sebészeti osztályának helyreállításra. 330.200 pengőt a Tölgyfa utvában létesítendő tüdőbeteg gondozó és nemibetef gondozó intéztet re. Ezután következett a szent Rókus kórház és az Uj Szent János közkórház igazgató főorvosi állására való jelölés. Minthogy a két jelölt a bizott ságban résztvett eddig,ennek a p ontnak a tárgyalására k^imentek a tanácsk ozc teremből, A bizottság ezután az ó távollétükben egyhangú lelkesedéssel dr. Borszóky Károly egyetemi tanárt a Szent Rókus közkórhát igazgatófőorvosi állására, dr, K a s z p e r Károly egészségügyi főtanácsost az Uj S^ent János kórház igazgató főorvosi állására jelölte. A határozat ki-r mondása után a két főorvos ismét bejött a terembe, a bizottság tagjai nqgy tapssal fogadták őket, az elnöklő alpolgármester pedig üdvözölte őket abból az alaklombó]_, hogy a mai nagy tülekedés korszakában egyhangú lelkesedéssel állott melléjük a közhangulat. Dr, Borszéky Károly köszönte meg mindKettŐjük nevében a bizottság bizalmát és arrakérte a bizotság tagjait, hog' bárkinek valamilyen kifogása vagy panasza lesz forduljanak hozzá szívesen c vosolja. /Éljenzés 1/. Az Uj Szent János kórházban több átalakításra 56.000 pengőt szavaztak meg vita nélkül, telket engedtek át a Bródy Adél gyermekkörház, a Weiss Alice gyermekágyas otthon kibővítésére, a Teleia Egyesietnek székházépítésé re, megszavaztam 34.000 pengőt a központi tüdőbeteg gondozó intézetben fekvőcsarnok létesítésére, 25.000 pengőt a VIII., Tüdőbeteg gondozó kibővitésére^, 500.000 pengőt a pormentes háziszemétgyüjté s bevezetésére'; és 140.celpenget a Kun utcai Köztisztasági Hivatal kibővítésére. Következett a patika engedélyek ügye. Itt a bizottság vita nélkül el fogadta az ügyosztály előterjesztését, amely szerint a 32 patika kérvény kc zül csak a vi kerületben, VII kerületben és a x. kerületben egy-egy patika engedélyezésére tesz a bizottság/ javaslatot, A Hozzájárult a bizottság a Szent István kórház röntgenlaboratoriumában egy>i. uj segédorvosi állás szervezésére, ISLÍJOJS^-TX és ugyancsak javasolta a budai ambfllatorium telek átengedési kérelmét, ahol a nevezett intéznienv 1 uj intézetet létesítene, amelyben bejáró betegeket kezelnének és kórházi á~ y polásban is részesülnének a reászorulok. Ez az uj intézet a Lágymányoson léL tesül a iu agyarádi utca táján. Különböző kisebb ügyeket tárgyalt még a közeJL. gészsógügyi bizottság, és az ülés 8 órakor ért veget. /MOT/D.SZ.