Magyar Országos Tudósító, 1929. november/2
1929-11-25 [026]
MAGYAR. ORSZÁGOS TUDÓSÍT*. Kézirat. Tizennegyedik kiadás. Budapest, 1929. november 25. j XI.évfolyam 269.szám., RENDŐRSÉG A RENDŐRSÉG KA3ELTÁVIRATBAN HÍVTA FEL A MONTEVIDEOI" RENDÖRSEGET FISCHER GOCfiRGYLETARTÓZTATÁSÁRA, Ismeretes, hogy a budapesti főkapitányság szombaton rádiogrammot küldött a ^uilllo nevü hajó kapitányának, hogy a fedélzetén tartózkodó F i s e h e r Lajost, aki Tóth Márton álnéven utazik,ne engedje kiszállni, hanem a hajó kiindulási helyére,Genovába szállítsa viszsza. Tekintettel arra, hogy a rádiógrammra mindezideig válasz nem érkezett es hogy az Cceán felett esetleg légköri zavarok uralkodnak, ami miatt a hajó a leadást nem kaphatta meg, a főkapitányság a külügyminisztérium utján kábeltáviratot küldött Rii" de Janeiróba az ottani magyar követke,,továbbá Montevideoba a rendőrségre, hogyha Fischer Lajos az utbaeső Santosban,vagy másutt partra akarna szállni, ezt akadályozzák meg, A montevideoi rendőrség pedig felhivást kapott arra vonatkozólag is, hogy a kikötőbe- befutó hajót váró Fischer György Lászlót helyezzék letartóztatásba,/MOT/H. -—BETÖRTEK EGY ERDELYI-UTCAI LAKÁSBA, F e t ő Ferenc igazgató panaszt" tett a főkapitányságon, hogy vasárnap éjszaka ismeretlen tettes álkulccsal kinyitotta az Erdélyi-utca 19,számú házban lévő lakásénak ajtaját és a lakásból többszáz pengő értékű ékszert ellopott, A rendőrség a nyomozást megindította ./MOT/H. HÍREK —A MAGYAR ORVOSNŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK KÖZGYŰLÉSE. November 27-én, szerdán este nyolc órakor tartja közgyűlését a Magyar Orvosnők Országos Egyesülete'az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kis tanácstermében/Üllőiut 25.I.em»/A közgyűlés után, félkilenc órakor Zaj t h y Ferenc "India népeinek vonatkozásai a magyarokhoz" cimmel, majd pedig Kontra szthy Johanna doktornő* tart előadást a műtétek előtti altatásról. Vendégeket szívesen lát az egyesület, /MOT/B.