Magyar Országos Tudósító, 1929. november/1

1929-11-08 [025]

|Q I Kézirat, | Elsökiadás. Budapest, 1929. november 8. XI. évfolyam,. 255. szám.­í * HIRE k . NAGYGYŰLÉST TARTANAK A PA ES S^NÍIIS^ÍESAEDÖK. A fővárosi fa- és szénkis­kereskedök november 10.-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a sütők székházéban /Hársfa-utca 21./ nagygyűlést tartanak. A nagygyűlésen, amelyen résztvesznek és felszólalnak B i t t n e r János felsőházi tag, a Budapesti Kereskedelmi ós Iparkamara alelnöke és Latina Jenő fővárosi bizottsági tag, a KEAOSZ országos elnöke is, azzal az illegitim versennyel foglalkoznak, amelyet a tüzelőszer nagykereskedők a házalás utján való kicsinybeni árusitással indí­tottak ellenük. A nagygyűlésen foglalkoznak azzal a kérdéssel is, hogy a fa­és szénkiskereskedők csatlakoznak-e az iparosok és kereskedők gazdaságpolitika: pártjához./MOT/B. BET0RT.SK EGY RÁKOSPLAOTAI KORCSMÁBA. Péntekre virradó éjszaka Rákospalotán a Bácska-utca 83. számú házban lévő vendéglőben betörő járt. Az ismeretlen tettes álkulccsal felnyitotta a korcsma udvar felőli ajtaját 6 a vendéglő helyiségéből konyakot, tokaji bort, élelmiszert és körülbelül 20 pengő kész­pénzt ellopott./MOT/B. —— — — FELOLVASÓÜLÉST TART APdlLOLOGIAI TÁRSASÁG. A Budapesti Philologiai Társa­ság november 13.-án, szerdán délután 5 órakor a Magyar Tudományos Akadémia üléstermében felolvasóülést tart. K m o s k ó Mihály "Egy szir-perzsa apo­kalipszis vándorlása a Tigris partjától a prágai Hradsinlg" címmel, P u ­k á n s z k y Béla pedig "Lessing magyar teológiai ellenfele" cinnel olvas fel. A felolvasóülés után választmányi ülést tartanak. /MOT/B. AZ ERZSÉBET NEPAKADEMIA 131 EéliETTERJESZTÖ ELŐADÁSAI. Az Erzsébet Népakadé­mia a jövő'héten esténkint V órai kezdettel .. Német-utca 44. számú polgári iskola III. emeleti fizikai előadótermében három ismeretterjesztő előadást . tart. Hétfőn, november 11.-én K ő s z e g i László az Iparművészeti Iskola műtörténet tanára a képzőművészetek történeteink keretében a római művészetet, szerdán ugyancsak a római művészetet, pénteken pedig az ókeresztény ós bizán­ci művészetet ismerteti./MOT/B. A BL.CSI MAGYAR SZÖVETSÉG KULTURESTELYE. A Bécsi Magyar Szövetség' a napok­ban tartotta 57. kulturestélyét, amelyen Lukács György'v.b.t.t. ma­f\ gas nivőju előadást tartott "Európa gazdasági kooperációjáról". Azt hangoztatta J hogy Európa jövője csakis európai gazdasági együttműködésben lehetséges. Az Hs előadás után zeneszámok következtek. H i k e 1 Anna zongorán játszott, \i Vajda Panni énekelt s ugyancsak nagy sikert aratott G a v o r a Hil­¥ da is lágyan csengő hangjával. A kulturestólyen számos bácsi előkelőség je­li lent meg, ott volt az osztrák közoktatásügyi minisztérium képviseletében Lo eb ens te in osztályfőnök, dr. Gleisbaeh a bécsi egyetem rektora, dr, Schellhorn német követségi tanácsos, továbbá az osztrák és az aufctró-magyar kamarák képviselői ./MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom