Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2
1929-10-28 [024]
GYÖNGYÖS TÁRSADALMI ES KÖZÉLETI VEZETŐI AZ OTTHON KORBEN. Gyöngyös városa nemrég a Mátra festői szépségű vidékének megtekintésére meghívta a budapesti újságírói intézmények elnökségeit és a fővárosi lapokat. Gyöngyös társadalmi és közéletének vezetői, élükön Puky Árpád polgármesterrel, szombaton viszonozták az Otthon'írók ós Hirlapirók Körében a budapesti újságírók gyöngyösi látogatását, "Társasvacsora keretében, amelyen számos hölgyvendég is részt vett, Márkus Miksa udvari tanácsos,elnök üdvözölte Gyöngyös városaink képviselőit, s méltatta látogatásuk jelentőségét. Mély hatást keltő beszédében köszöntötte Magyaiország kormányzóját, Horthy Miklóst és a magyar ujságiró társadalom őszinte jókívánságát tolmácsolva, annak a reményének adott kifejezést, hogyfkormányzó fia, Isten segítségével az ország örömére mielőbb meggyógyul. K ő b o r Tamás, a gyöngyösi asaconyokat éltette, Puky Árpád polgármester Gyöngyös város közönsége nevében köszönte még az újságírók vendégszeretetét és "barátságát. S z i k 1 a y János a kirándulás megszervezőjét h, Székely Jenőt üdvözölte. F a r k a s Imre és S o m o g y i István beszédei után M o 1 n á r Imre régi magyar dalokat adott elő nagy sikerrel. A társasvacsora után a társaság a késő éjjeli órákig a legjobb hangulatban maradt együtt* /MOT/B, AUTÓ ES AUTÓBUSZ KARAMBOLJA. Vasárnap délután három órakor a 12-es viszonylatba beosztott Bp.17-179 rendszámú autóbusz az István-uti végállomás felé menet, as Almási-tér és Vörösmarty-utca sarkiba összeütközött^C S.P. VIII-767 rendszámú magánautóval, melyet dr.Tanovetz Aladár zólyomi orvos vezetett. As összeütközés következtében a magánautóban ülő K u s t e k Hugó zólyomi bankigazgató homlokán "üvegszilánktól eredő vágott sebet szenvedett. A sérüiltet a mentők a Rókus-kórházba szállították, ahol a sebészeti osztályrtzH sérülésének bevarrása után elbocsátották. A baleset annak következtében történt, hogy a magánautó vezetője az utcatorkolatnál szolgálatot teljesitő 38^2 számú rendőr jelzését vagy félreértette, vagy nem vette figyelembe, holott a forgalmi rendőr az autóbusznak jelzett szabad utat.A rendőrség vizsgálatot inditott a felelősség tisztázánákak kérdésében. /MOT/B. A 48-BAN KIVÉGZETT MAGYAR VÉRTANUK EMLÉKEZETE A KEREPESI-TEMETŐBEN.Ma, vasárnak volt nyolcvan esztendeje annak, hogy a szabadságharc leverése után kivégezték báró Perónyi Zsigmondot, a felsőház elnökét, aki a detronációs törvényt kihirdette és "ugyancsak akasztófán'"halt meg Szacsvay 48-as képviselő, aki a jegyzökönyvet aláirta. Velük eg7yaitt végezték ki a halálfejes légió tagjait is. Az Országos Rákóczi-Szövetség és a Magyar Nemzeti Szövetség ebből -xz alkalomból Perónyi Zsigmond báró és'a halálfejes légió tagjai sirjánál emlékünnepet rendezett. Dacára annak, hogy zuhogott az eső, nagyon sokan gyűltek össze a Perényi-család sírboltjánál. Zsen y József, Örökös diszelnök beszédét D e á k - E á r d o s József olvasta fel, mert az elnök megbetegedett. Dr,B e ö t h y" László a Felső-" ház koszorúját tette le szép beszéd'kíséretében, Dr.P u k y Endre alelnök a Képviselőház megemlékezését hozta. Azután A j t a y József^ a Nemzeti Szövé'tség alelnöke beszédét Kelemen József olvasta fel, J e s z „ens fe k y n é T.Ida, a Prc Hungária Magyar Nők Nemzeti Szövetsége megemlékezését hozta, a főváros képviseletében pedig R o a t a"g n i Achilles tanácsjegyző beszélt. A Felvidéki Egyesületek Szövetsége koszorúját dr. Vaskó Endre hozta el. Az Országos Rákóczi-Szövetség kispesti tagegyesülete tárogatós csoportja S z i j j Déne3 vezetésével régi kurucnótákat adott elő a sirnál, majd a zugligeti Viszhang-dalárda elénekelte a Magyar Hiszekegyet és a Himnuszt. Innen a halálfejes vértanuk sirjához mentek el, ahol Kacziány Géza, az Országos Rákóczi-Szövetség diszeénöke nagyhatású beszédben méltatta a nagy időket és a vértanuk emlékét. Bodor Márton villamoskalauz a magyar munkások üdvözletét tolmácsolta. « ' " /folyt, köv./