Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2
1929-10-17 [024]
FŐVÁROS, / Az 1930. evi költségvetés • Folytatás 3. / A ferencvárosi helyikikötö költségvetéséhez Éber Antal szólott. Á helyikikötö szerinte teljesen elhibázott valami. Gazdasági jelentősége alig lehet. Bár milliókat ölt bele a főváros, attól fél, hogy még milliókat ^pitének bo, csak akkor jönnek rá majd, hogy alig ér valamit. Javasolja, hogy mielőtt a költségvetésben szereplő tételeket felhasználnák, a tanács hallgassa meg az érdekképviseleteket, érdemes-c a kikötőre még valamit költeni, illetve közös értekezleten állapitsák meg, hogy mit kezdjenek meg. B u z á t h János alpolgármester közli, hogy ez megtörténik. Ezzel a bizottság a kikötő költségvetéséhez hozzájárult. . A Vegyesek cinénél Bre sztov szky Ede megkérdezte, miért vásárol a főváros 10 ezer pengőért öt darab tenyészbikát,miért van erre szükség egy mezőgazdaságilag nem fontos metropolisban. B u z á t h János alpolgáruest -r közli, hogy a főváros területén számottevő állattenyésztés van, több mint 6 ezer tehenet tartanak, és a tenyészállatok beszerzésére törvény kötelezi a fővárost. Végül S c h e u e r Róbert javasolta, hogy a közlekedés-rendészeti kiadások tételét a tavalyi mértékre emeljek fel. Ehhez is hozzájárult a bi zottság és őzzel az ötödik fejezetet .letárgyalta, elfogadta. A mai ülést 8 era után zárta be az elnök. A részletes vitát pénteken délelőtt 10 órakor folytatják. /MOT/D/SZ, HÍREK. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkor.-ra ülése. Folytatás 4../ N : u 1 á s z y J?tnos az összes kereskedői és ipari érdekképviseletek nevében köszönetét fejezi ki a kanara elnökségének, azért a higgadt és bölcs vezetésért, amelyet minden egyes kérdésben a legsúlyosabb időben is megtartott 3s véleménye szerint a kamara vezetőségének legnagyobb dicsévrote az, hogy a "'•anara tényleg h kereskedelemnek is iparnak érdekeit képviseli. G y ö a. r e i -Sándor Vámárai titkár jelentette, hogy a kamara kezöonényezésőre, a kereskedelmi miniszter átírt a belügyminiszterhez, amelyben kérte, hogy utasítsa a főváros közönségét, hogy a kamarában inditsa meg a- tárgyalásokat a fővárosi vámok revíziója tarjában. A kamara elkészült a tárgyalásokhoz szükséges előmunkálatokkal. Ballá Siegfried szóvátette, hogy a főváros illetékes osztálya régen nem alkalmazott rendeletek felélesztésével teljesen lehetetlenné teszi, hogy a tranzitárak Után fifeetett vám visszátérittessék. F a y e r Sándor azt hangsúlyozta, hegy a főváros csak a^-kor hajlandó az ipar és a kereskedelem érdekeben valamit tenni, - ha mint a jelen esetben erre utasítást kap a koreskodulmi,vagy a belügyminisztertől. jf ' ' * ' í ... fontos volna, hogy a kamara a fővárosi törvény küszöbön álló revíziójával behatóan foglalkozzék és ennek kapcsán arra törekedjék, hogy a jövő budapesti törvényhatóságban a kereskedelem és ipar döntő befolyásra jusson, /MOT/o.