Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2

1929-10-31 [024]

VILLAiá0 SF ORG AL OM NOVEMBER 1-EIí, A RÁKOSKSRES ZTURI TEMETŐBE. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság közli az utazóközönséggel, hogy november 1-én a következő viszonylatokkal lehet a rákoskeresztúri temetőbe utazni: Rókus korháztól a 28-as számú viszonylattal, a Baross térről a Kő­banyai uton át a 37-es számú viszonylattal, a Barpsss térről a Salgótarjá­ni uton át a 39-es viszonylattal és a Kőbányai Liget térről a 12-es számú Viszonylattal. A temetőhöz érkező kocsik ^zeken a napokon az izraelita temetőnél lévó ,egállohelyen kivül csak a Kozma Utca ls a Sirkert utca sarkán fognak megállani. Innen a közönség az aluljárón át jut a temető fő­kapu jáhuz. /MOT/B. ELGADAS MANYOKI ÁDÁMRÓL U. TORTEP.ELl.il TARaULATBAR. A Magyar Történelmi Társulat csütörtökön este az Országos Iparművészeti Muzeum dísztermében felolvasó ülést tartott. Dom anov szky Sándor egyetemi tanár elnöki megnyitó szavai után Lázár Béla dr. "Mányoki Ádám elete" cimü sajtó alatt lévő ' eredeti kutatások alapján irt mono­gráfiájának azt a részét olvasta fel, mely Mányoki életűnek azzal a a néhány sztendejével foglalkozik, melyet mint a szász királyi ud­vari festő Magyarországon töltött. Itthon küzdelmes eletet elt s csórt kénytelen volt ismét visszatérni Németországiba, Vetitettkópeken bemutatta azokat a főúri arcképeket, melyeket ez idő alatt festett. A Radnay család­nak, a Podmaniczky családnak 3-3 tagját, a Baranyai család ket tagját, és Jeszenák Pált festette le. Felolvasta M.^nyokinak azt a 1 „veiét, melyben^V.-T gyona elkobzása után Németországban elt Vay Ádám leszármazottjaihoz irt,s aki tojt azt kérte, hogy azt az összeget, amelyet Danzigban Vay Ádámnak, a— mikor nagy szükségben élt adott, fizessék vissza. Az örökösök, akik visz­szakapták a vagyont ismételt sürgetés ellenére sem teljesítették Mányoki .idea kereset. Az előadásért Domanovszky Sándor mondott köszönetet, /MOT/E. GROF KLEBELSBERG KUNO NAGY BESZÉDE A TISZA ISTVÁN TÁRSASKÖR EMLÉKÜIA.'EPÉIT, Ma efifee hat órakor Tisza István gróf halálának évfordulóján a Tisza István Társaskör VJS a Tisza István Emlékbizottság a Körnek Károly körúti helyisegében emlékünnepélyt tartott. Az ünnepélyen politikd., tár­sadalmi életünk számos előkelőségé jelent meg s ott volt többek között : Y/lassifcs Gyula báró, a felsőház elnöke, Zsitvay Tibor £>g az ságügymini ÍZ ter, SCitovszky Béla belügyminiszter, Szurmay Sánd«r, Hazay Samu báró, Rakov­szky Iván, Skerlecz Iván báró, Kálmán Gusztáv, Vojnits Sándor báró,Szinyei­tíerse István,Vay László gróf. Nagy pál, Ravasz László, Ripka Ferenc, Jánky­Kocsárd, Soós Károly, Perényi Zsigmond báró, gróf Teleki József, báró Kacs Albert, Lukács György, Pogány Frigyes, Farkas Elemér, Nadányi Emil dr., Tors Tibor, Mándl Sámuel,Zelovits Kornél, Söpkéz Sándor, Maróti-Fürst László, Biró Pál, Ohorin Ferenc, Magyary Zoltán, Andréka Károly, JFetry Pál, Hegedűs Pál, Grósz Emil, Jeszenszky Sándor, báró'Wolffner András, báró üllmann György, báró Radvánszky Antal, Kertész K.Róbert és még szá­mosan. J Az elnöki emelvényen Beöthy László társelnöktől jobbra foglalt já helyet gróf KI ebelsberg Kuné, •• r. s mellettük ült H e r c z e g Ferenc, Balogh Jenő ésHoránszky Lajos. Az emlékünnep&lyt Beöthy László , a felsőház alelnöke s a Tisza István Társaskör társelnöke nyitotta meg. / Folytatása következik. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom