Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2
1929-10-30 [024]
k FOV^JICS KÖZGYŰLÉSE. Ma délután 4 órakor kezdődött a fővárés rendes közgyűlése. Ez trolt az a közgyűlés, amely az október . 9*-i rendes közgyűlés napirend* jót kellett hogy letárgyalja, k közgyűlést R i p k a Ferenc főpolgármester a következőkkel nyitotta meg: • Megilletődve emlékezem meg arról a szerencsétlenségről,^rcely Magyarország kormányzóját és családját napokon keresztül aggodalmas félelenben tartotta, mig végre a remény erősödött és a Gondviselés szemmel látható segítsége visszadta elveszettnek hitt gyermeküket, k fájdalomnak és aggódásnak c nehéz óráiban Budapest is a legmelegebb részvéttel tekintett a szenvedő szülők felé és most, midőn a közgyűlésnek alkalma van megrS^r lakkozni, indítványozom, hogy feliratban fejezzük ki legbensőbb együttérzésünket a Kormányzó Ur Öfőméltóságának, hogy a megpróbáltatás idején is lássa államunk feje, milyen szeretettel fordul feléje Magyarország fővárosa, k közgyűlés egyhangú helyesléssel tette magáévá a főpolgármester kívánságát, Az elnök ezután elrendelte a központi választmány megalakítására a szavazást, ezután nyomban belefogott a közgyűlés a napirend tárgyalásába, k napirend első pontja R u p p László kerületi elöljáró nyugdíjazása volt, A tanácsi előterjesztés ugy szólt",'ánogy a közgyűlés fejezze ki teljes elismerését ós köszönetét a 57 évi szolgálat után távozó főtisztviselőnek, aklt november 1-el hatállyal nyugdíjaz, Sümegi Vilmos a terézváros polgársága nevében dr, T a u f f e r Gábor, a Keresztény Községi Párt nevében, G a á r Vilmoj pedig az egész közgyűlés nevében meleg szavakkal fejezi ki elismerését R u p p László kiváló egyénisége és lelkiismeretes és buzgó munkássága iránt, A tanács előterjesztését természetesen elfogadták, Tauffer Gábornak azzal a kiegészítő•indítványával, hogy a nyugdíjazás december 1-ei jeghatályu legyen. Tauffer indítványához dr. Sipően Jenő Polgármester a tanács nevében is hozzájárult, Ezután gyors tempóban szaladtak végig a napirend* következő pontjain, k személyi ügyeket, kisajátítási és telekszabályozási ügyeket, amelyek a napirend 54 pontjából 44 pontként szerepeltek, vita nélkül elfogadták, k 45, pont annak a felterjesztésnek ügye volt, amelyet a házadó".entességrŐl szóló törvénnyel kapcsolatosan a tanács a kormányhatósághoz intéz. Itt dr. Vörfi svári Miklós felszólalt s felpanaszolta, hegy a III. kerületben csak ideiglenes épitési engedélyeket adnak ki azzal a .regokolással, hogy a város szabályozási terv erre a kerületre nem kész és el.sem készülhet mindaddig, amig az óbuda-bungária-uti híd ügye el nem difi, Inditványrzta ennélfogva, készítse el a tanács a városszabályozási tervet, terjesszen be jelentést a hld építkezéséről és egyben megsürgettB az indítványozó a Sttbmidt Miksa féle ajándék elfogadása ügyében a döntést. Pr* S 1 p ő c z Jenő polgármester az indítványnak e legutóbbi részére r«gtcn válaszolt. ICL jelentette, hogy az Attila-park létesítését ő is igen sürgősnek tartja és ezt az ügyet a legközelebbi jövőben él is fogják intézni. Ritkán akad valaki, aki a fővárosnak ajándékoz, de Schmidt Miksa ezt az ajándékát olyan feltételekhez kötötte, amelyeket nagyobb megterhelés nélkül a fővárcs nem fogadhatott el. Megindultak tehát a tárgyalások és reméli a polgármester, hegy meg fognak egyezni. Minden esetre azonban akár lesz magegyezés, akár nem, a döntés rövidesen meglesz. A tanácsi előterjesztést ezzel elfogadták, Vörösvári Indítványát kiadták a tanácsnak. A napirend két pontját ezután megint vita nélkül fogadták el. Felszólalás csak a következőnél volt. L i b e r Endre tanácsnok a kerületi elöljáróságok utján kiosztandó havi és gyorssegélyekre 88.0CC pengő póthitolt kért. Lévai Sándor ezt keveslette és dr. W e'i 1 e r Ernő is amellott volt, hogy a jövő évben legalább egymillió pengőt engedélyezzenek e célra. Az előterjesztést ezzel- elfogadták és vita nélkül hozzájárult a közgyűlés a még hátralévő hat ponthoz, amelyek kisebb tatarozásokra é* egyéb póthitelekre vonatkoztak. A napirendet ezzel letárgyalták és megtörtént az, ami már hospzu idok óta nem történt, hogy 5 órakor az interpellációknál tartottak. Be chtler Péter az első interpelláló a fürdŐbale3eteket tette ezóvá és a strandfürdők szaporítását kérte, /Folyt.köv. f