Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2
1929-10-16 [024]
HÍREK. A KISPESTI GAZDASÁGI PÁRT ZASZLOBONTO NAGYGYŰLÉSE. A Kispesti Gazdasági Párt, amelyben a város valamennyi jobboldali pártalakulása egyesült, kedden este tartotta zászlóbontó nagygyűlését, amelyen résztvett P r i e dr i c li István is. A megnyitóbeszédet N e r v a Imre esperesplébános, a Keresztényszocialista párt elnöke mondotta. Utána" H a 1 1 e r József dr. v. nemzetgyűlési képviselő, a párt ügyvezető elnöke Ismertette a kispesti gazdasági párt programmját, mely országos politikai kérdések mellőzésével kizárólag városgazdasági problémák megoldására vállalkozott. Ezután emelkedett szólásra Friedrich István, aki nagy örömmel üdvözölte Kispest társadalmának hazafias összefogását és helyeselte, hogy Kispest hazafias polgársi ga a város ügyeinek irányításából ki akarja kapcsolni a felekezeti ás az osztályküiönbségeketw Beszéde során külön hangsúlyozta a kispesti háztulajdonosa egyesületének fontos szerepét, amely egyesület a kispesti gazdasági párt ma; vát képezi. Friedrich István után T ó b 1 e r János országgyűlési képviseli üdvözölte a zászlóbontást és nagyobb beszédben vázolta a szociáldemokrácia nemzeti veszedelmét. Ezután Szerdahelyi László dr. a kispesti gazdasági párt ügyvezető elnöke emelkedett szólásra, aki arra hivta fel a kel 300 főnyi közönség figyelmét, hogy november 3.-án, amikor a vármegye ódon kapui megnyilnak a" magyar nép milliói előtt, a vörös zászló helyett a nemzeti lobogót vigyék be oda. Hangoztatta, hogy a régi vármegye szellemével a párt nem ért mindenben egyet, de át akarja onnan venni az erős nemzeti szellemet, Kossuth és Petőfi szellemét idézte,"hangsúlyozta, hogy a szociáldemokrácia méltatlanul hivatkozik egyre rájuk. A nagygyűlést R e ö t h y Vladimír a kispesti gazdasági párt egyik társelnöke zárta be, aki megköszönte a nagygyűlés szónokainak beszédét. /MOT/Bi i AZ AKADÉMIA FELOLVASÓ ÜLÉSE. A Magyar Tudományos Akadémia II. osztálya október 21.-én, hétfőn délután 5 órakor felolvasóülést tart, melyen Meinléin István "Sentinum" cimen mutatja be szókfoglaló előadását. A felolvasóülést zárt ülés követi, melyen folyó ügyeket tárgyalnak. /LI0T/B. FELROBBANT 4 KARBIDLÁMPA. • Szerdán délelőtt 10 órakor a Teréz-körut 6. számú ház pincéjében 3 i p a t Ferenc 37 éves napszámos kezében a karbidlámpa felrobbant. A kezén és fején súlyos égési sebeket szenvedett munkást a mentők a Kun-utcai kórházba szállították. /MOT/K. MEZŐGAZDA SÁG. t. ELMARAD A SZANTOGEPTULAJDONOSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK BÉKÉSCSABAI GYŰLÉSE. A Szántógép tulajdonosok 0rszágo'3 Szövetségének a Békés vármegyei Gazdasági :gyesüléttol együttesen október 27-én Békéscsabára hirdetett gyűlése közbejött rkadályok miatt elmarad./M0T/0. á , - ^Hl A MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK ALKATRÉSZEI VÁMJÁNAK LESZÁLLÍTÁSÁT KÉRIK A GAZDÁK. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület műszaki bizottsága tegnap délután Szabó Gusztáv dr. műegyetemi tanár elnöklete alatt látogatott és népes ülést tartott. Jelen voltak: B o r u s Ferenc, D o m o ny Miksa, Elek Ernő és Ferenc, F 1 o c h R e y h e r s b e r g Alfréd dr, lovag, G é c zy Győző, Gábor József, G y ö r g y e y Adoíf dr., L á s z 1 ó Sándor, \ Erdős Jenő, M o s k ó Pál, Kund Ede, Vajda Ödön, W a 1 1 n er / Endre ós még számosan a gazdaközönség, a gyári és kereskedelmi érdekeltségek köréből. R o t h m e y e r Imre ©MGE titkár ismertette a I 4 tárgysorozatot, mely szerint az OMGE 1930.évben nagyszabású országos szántógépbemutatót rendez. Majd beszámolt a földmivelésügyi minisztérium vetőmagtisztitó- és traktorakciójáról, rámutatva arra, hogy a mezőgazdaság örömmel üdvözli a földmivelósügyi minisztériumnak ezt /folyt. kOv./