Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2

1929-10-22 [024]

— -ZU HELYESÍRÁSI VIZSGA A BIROSAG ELŐTT /folytatás 3,kiadáshoz/ A vádlott védője ezután a valódiság hizonyitasára vonatkozó­an terjesztette elő indítványát ,amelynek a'törvényszék helytadott és a tárgyalás t elnapolta./MOT/SZ. —HOVA LE/TTEK A MILLIÁRDOS ÉRTÉKPAPÍROK? -ÖZV.BI3CHITZ GYULÁKÉ SIKKASZTÁSI PÖRE. Igen érdekes bűnügyben kezdte inog a főtárgyalást na délelőtt Rád Illés dr. törvényszéki egyesbiró, A pör, vádlottja özv.dr.Bischitz Gyuláné, oki ellen a királyi ügyészség sikkasztás büntette cimén emelt vádat. A vád szerint az özvegy férje elhalálozása után óriási értékű értékpa­pirokat tulajdonított el, jólehet azok nem az övéi voltak,hanem férje azokat Bischitz Sándornak és Harta Endre nevü unokaöccsének hagyományoz­ta azzal a kikötéssel, hogy jótékonycélra mintegy 12oo millió koronát kell forditaniok. Mielőtt Bischitz Gyula feleségül vette Hajdú Kamillát, közjegyző előtt megállapodást kötöttek, hogy a halála után özvegyének a lakásberendezést és óriási értékű műkincsek maradnak, minden egyéb va­gyonról lemond. E z t követBen végrendeletet is készített dr.Bischitz Gyu­la ós ebben ugy rendelkezett, hogy feleségének jut a nagyértékü lakás­berendezés a műkincsekkel, a többi vagyont pedig két unokaöecséé,akiket egyúttal megterhelt a jótékonycélra hagyományozott összeg erejéig. A kém nrűDtexrázosi Feljelentés szerint Bischitz dr.-nak óriási értékű papirjai voltak a lakásán, olyan mennyiségben, hogy a kuponok levágása két °ra hosz szat tartott, de ezenkivül több százdarab értékpapír a Wiener Bank Verein­héa is el volt helyezbel. Bischitz Gyula dr. 1927* júniusában egy Bécs­melletti szanatóriumban meghalta;. Halála után ürökösei kutatni kezdtek a hagyaték után és ekkor kiderült, hogy az értékpapírok nincsenek meg. Amikor errevonatkozóan az Özvegytől felvilágosítást kértek, azt a vá­laszt kapták* hogy a Wioner Bank' v ereinriél lévő értékpapírokat férje még életében neki ajándékozta és ami értékpapír még volt, felélték. Ilyen előzmények után tették meg aztán a sértettek Salusinszky Gyula dr, ügy­véd utján feljelentésüket az özvegy ellen* Az Özvegy kihallgatása során tágadta bűnösségét, elmondotta, hogy már harminc év előtt is ismerte férjét, aki 1925 novemberében vet­te el feleségül. 1927. júniusában ment férje a bécsmelletti szanatórium­ba és előzőleg egy levelet adott át neki,amely a Wiener Bank Vereinhez volt cimoztoe,amelyben kérte, hogy ottlévő mintegy 4oo darab értékpapír­ját adják ki, A levél alap ján meg is kapta az értékpapirókat* hazavitte és férje aztán neki ajándékozta.Erre tanuli is* vannak. A biró kérdésére, hogy mit csinált az értékpapírokkal 9 az özvegy kijelentette, hogy a Le­számítoló Bankban levő foly ö száriája javára helyezte el. Férje Bischitz Sándor dr. gazdálkodótól egy családi megállapodás alapján havi 5o millió koronát kapott. Ez a pénz azonban tekintettol arra, hogy igen nagy ház­tartást vezettek nem volt elég,'ugy,h ogy a férje birtokában lévő érték­papírokból időnként eladogattak, Ktei^iiiktoíimmzmnnxfiáns eamm Ajándékozott-e máskor ls az ön férje önnek?-kérdezte a biró.­-Igen, -hangzott a válmsz. Nemcsak pénzt és értékpapirt, hanem drága ruhákat és ékszereket vett nekem állandóan. Én igen nagy luxus hoz voltam hozzászoktatva és férjemnek az volt a célja, hogy ügy­el legyek látva, hogy halála, után is éppen olyan gond nélkül és ké­nyelemben élhessek, mint életében, - Tartott-- az ön férje a lakásukon értékpapirokat? -Nem. Átmenetileg voltak ugyan, de ezeket esetről esetre értékesitettc, mert vagy a ház tartóshoz kellett, vagy pedig szegény ro­k onait és más ismerőseit támogatta. - ékszerek maradtak a hagyatékban? - Igen, 3. • - Hát miért nem jelentette ezt he a hagyatéki leltár készí­tés énól? -Azért,mert ezek mütárygy jellegűek voltak, s azok az én tu­lajdonaim, ^ekem xugyanis privát vag.yonom is volt, amely essük külön kezel­tem és részvényeimmel játszottam í s. Többször megtörtént, hogy vesztesé­geim voltak és ilyenkor megtörtént , hogy férjem ujabb és ujabb ajándé­kokban részesített, /fol|rt,köv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom