Magyar Országos Tudósító, 1929. október/1

1929-10-04 [023]

/AZ OMGE IGAZGAT0VÁLASZTMÁHYI ÜLÉSE j, FOlytntás 3./ Elek Ernő n hazai uofeőgazdasági ipar pártolásáról be­szólt, hangsúlyozta, hogy az Országos Szeszértékesitő r.t. jóval olcsóbban adja a gazdáknak a szeszt, mint amennyiért aztákülföldön értékesíteni tud­ná, Indokolatlanok tehát ' ' •• . : a"Motalko körüli támadások és kéri" az illetékeseket, hogy • az e kérdésben elhangzott tánadó cikkeket meg cáfolni s a felületes és helyt nem álló adatokat megdönteni igyekezzenek, a szaka aj tóban. F a b r 1 c i u s Endre a gabonaértékesités kérdésébon el­hangzottakra reflektált és annak okait mondja el, hogy á cseh piacon miért nem tudott a magyar gabona elhelyezkedni. Ennek egyik oka többek között az volt, hogy a pozsonyi kikötőben igen nagy tétel magyar gabona tárolt. Sze­rinte az amerikai versenyt csak az európai gabonatermő államok Összefogásával lehet ellensúlyozni. Gróf S o m s s i c h László elnök bejelenti, hogy a mezegaz­dasági érdekképviseletek vezetői tárgyaltak a földmüvelésügyi kötrmáxxnnyal a legközelebbi jövő gazdaságpolitikai kérdéseiről és megegyeztek azokban a módokban, amelyek szerint.a jövőben együtt-müködnek, Somsslch gréf beszédé­ben visszatért és reflektált a gazdatárdadalom válságának kérdéseire, első­sorban a hitclválságra.Az állán - nondja - gyönyörű kulturprogrammja mellett megfeledkezik a gazdákról, holott, ha a gazdasgg, á termelés elpusztul, el­pusztul az ország ls. Beszél még a tárházi kérdésekről, s az áru standardi­zálásáról. Kéri az igazgatóválasztmányt, hogy ezekben a válságos időkben ne békeprograrinról, no a mezőgazdaság jövőbeni fejlődésének -útjairól tár­gyaljanak, hanem a válságba jutott magyar mezőgazdaság akut kérdéseiről,­, /Folytatása következik./ F Ö V Á H 0 So á tm -&!I^^^H /A polgármester expozéga a pénzügyi bizottság ülésén. Folyt. 5«/ - Itt említem meg, hogy nem lesz lehetséges kikérni egy ujabb beruházókölcsön felvétele elől, különösön nagy üzemeink" további fejlesztése érdekében. Egyfelől ugyanis a budai oldal vize-Hatása érdekében a budai víz­müveket kell megépíteni, másfelől az Elektromos Müveket és a Gázmüveket fej­leszteni kell, E nagy üzemek fejlesztési programúja a közel jövőben a törvény­hatósági bizottság közgyűlése elé fog kerülni s a közgyűlésnek módjában lesn azzal a-legbchatóbban foglalkozni. - A felveendő kölcsönt tisztára üzemi kölcsönnek tervezzük, már csak az amortizációk biztosítása és a rentabilitás érdekében is. A kölcsön akcióba bekapcsoljuk a Beszkárt-ot, továbbá az Autóbuszüzemet, amelynek t árvább fejlesztése ugyancsak kívánatos. E kölvsön felvétele ma még csupán a tervezés stádiumában van^és csak hozzávetőlegesen állapítottuk meg, hogy körülbelül 100 millió pe.ixgő volna az az»Jsszeg, amellyel az emiitett beruházószükségletet módunkban volna kielégíteni. /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom