Magyar Országos Tudósító, 1929. október/1

1929-10-14 [023]

A VASUTASSÁG- VEZETŐI A MÁV ELNÖKÉNÉL. Az ÁUamvasuti AlMclnazottak orszá­gos Szövetségének elnöksége Puskás Tivadar ny. főfelügyelő, ügyvezető elnök és H e e g e r Árpád főtitkár tegnap délelőtt hosszabb kihallgatáson jelentek meg S a m a r j a y Lajos államtitkár, MÁV. elnöknél. A szövetség elnöksége részletesen tájékoztatta a MÁV, elnökét a kö­zelmúltban lefolyt kereskedelemügyi miniszteri kihallgatásnáJ-j amelyen^a. Szö­vetség vezetősége és a tisztviselői, segédtiszti, altiszti és vasúti munkása ság szónokai részletesen feltárták a vasutasság kéréseit és panaszait, Samarj ay államtitkár a legnagyobb érdeklődéssel hallgatta végig a miniszteri kihallgatás eredményét és a . . • maga részéről is kije­lentette, hogy elnöki működésének egyik sarkalatos programmpontját - az alkalma­zottak helyzetének megjavítása képezi. Ahol csak lehet, igyekszik a vasutasság helyzetén javitani, de amint a miniszter is kijelentette, az általános súlyos gazdasági helyzet miatt csakis fokozatos javításra lehet számítani. Végül a szövetség vezetősége köszönetét fejezte ki Samarjay államtitkárnak a "Nemzetek Közötti Vasutas Szövetség" október•2Ó-24~ig Budapesten megtartandó intézőta­nácsülésére érkező külföldi vasutasoknak' nyújtott' kedyeímé^yekért, ^/HOT/B.; ;' R " —AZ ERZSÉBET NEP AKADÉMIA. ÖSZT ELŐADÁSAI. Az Erzsébet Nép akadémia az őszi-téli hónapokban rendezendő ismeretterjesztő előadásait e héten kezdi'meg,. Az elő­adások mindenkor este 7 órakor kezdődnek a VIII, Németh-utoa 44, számú polgá­ri iskola III, emeleti fizikai előadótermében. Legközelebbi előadások: Szerdán, október 16,-án: A világítástechnika /Vetített képekkel/ I, Alapfogalmak." Elő­adó: ifj, dr, Kövesligethy Radó, fizikus. - Pénteken, október 18,-án: Marsigli Lajos gróf, Magyarország barátja halálának 200 éves forduló­ja /vetitett képekkel/. Előadó: dr. Bevillaqua-Borsódy Béla, cm. kir. Hadtörténelmi Muzeum adjunktus a./MOT/B. . DR* NEUBAUER GYULA ELŐADÁSA A MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁR SASÁGBAN• A Magyar Köz­gazdasági Tátflaság ez évi október 15.-én, kedden 6 órakor a Budapesti Kereske­delmi Akadémia /V. Alkotmány-utca 9,/ dísztermében ülést tart, amelynek tárgya dr, Neubauer Gyula egyetemi m. tanár pénzügyi tanácsos előadása: Gustav Cassel árrendszere, A társaság vendégeket szívesen lát. /MOT/B. A MAGYAR LENGYEL EGYESÜLET WORONIECZKX HERCEG EMLÉKVACSORAJA• A Magyar Len­gyel Egyesület ez évi október hó 2U»-án, este 8 órakor WoronieczkJ­herceg emlékVaesorát rendez. Ez alkalommal P a 1 ó c z y Edgár a herceg özve­gyének mostífeltalált egyik költeményét mutatja be. Á vacsora a Eészek-klubban lesz. /MOT/B. —-ELÜTÖTTE A MENTŐAUTÓ• Vasárnap este 8 órakor Rákospalotán az Erzsébet-utcán a budapesti mentők autója elütötte Zillingor Lóránd MÁV alkalmazót­feátj akit a mentők súlyos sérüléseivel az újpesti gyermekkórházba szállítottak. A balesetet Zillingor vigyázatlandága idézte elő./MOT/R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom