Magyar Országos Tudósító, 1929. október/1

1929-10-09 [023]

/Nyíregyházán szerdán kezdődött Ciog az evangélikus lelkészek országos gyűlése. Polytatá s.3./ békességet hoztan. Non azt hoztam,hanom fegyvert." Hitéletünkben igazság­nak'tartjuk és csakis azt tartjuk igazságnak, ani a Szentírásban benne van. Hazánkra vonatkoztatva a mult, a jelen és a jövő folyásában azt tartjuk igazságnak, ani egyedül és kizárólag a nonzot érdokét illetőleg, tisztán a nenzet "szent önzésének" nérlegén nérve igaz. Másokat nen aka­runk háborgatni meggyőződésükben, de az igazságainkat a nogalkuvás és szolgaság békéjéért, ennek a békességnek tetszetős világi kényeinéért és földi előnyeiért non adjuk oda. Ilyen odaadás ellen magyarságunk, keresztyénségünk önérzete, méltósága, sőt létérdeke is tiltakozik. Az igazságokat megtámadás ellen az igazság fegyvereivel védjük, mert Jézus szerint az igazság szabadokká tett bennünket. Szabadság nélkül pedig nincsen élet. - A felzavart lelkek lehiggadja meghozza számunkra a megértés hajnalát, amelynek fényében a hazafias katholikus'társadalómmal együtt látjuk meg ós követjük a közös ideálok utvonalait. Ennek a hajnalnak él­következe só ért imádkoztok és dolgoztok Ti is. Isten áldása legyen mun­k át okon. A lelkesedés nem ismert határt Baltazá? püspök szavaira és új­ból felharsant az élj nzés és óvárefcó, amikor R a f f a y Sándor dr. püs- . pök meleg szavakkal felelt az ORLE köszöntőjére. "Mi is ugyanígy érzünk, mondotta Raffay püspök; a mi igazságunk, meggyőződésünk, célunk nem le­het más, mint a Tiétek, testvéreink. Nógysza év együttműködése pecsételi meg ezt az üzenetváltás t.Bizonyságot tehetünk ország -világ előtt, hogy a haza szolgálata számunkra az egyetlen cél." , P a u 1 i k János köszönte meg ezután elfogódott szavakban a református lelkészek figyelmét. B o n c s Kálmán dr. kormányfÖtan&sos, Nyáregyháza polgármes­tere, aki egyben felügyelője is a nyíregyházi evangélikus egyház köz ségnok, a vendéglátó város nevébeh a gyűlésező MELE-hez intézett lelkes és emel­k edett hangulatú be szedet'5 G e d u 1 y Henrik tiszakerületi püspök a nyiregyházi evan­gélikus ok részéről emelkedett szavakban szólott."Szeretettel és meleg­séggel üdvözöljük a közgyűlést, merjt} érezzük, hogy a szivok összedobbanásá­ban Isten kogyolenmel^áldofeta meg egyházközségünket. Nézzenek szét itt az' alkotások között is. Önökhöz bennünket a boldog megnyugvás érzése kapcsol. Az elnöklő Raffay püspök különös melegséggel válaszolt a polgármester és G e d u 1 y püapök megemlékezésére. "Az erőnek nagyszerű jeleit látjuk - mondjOtta a nyíregyházai gyülekeztehen."K e m é n y Péter nyiregyházi ta­nito^égyházkerület tanítótestülete nevében emelkedett még szólásra, majd nagy ovációt keltett egy tanulmányúton lévő finnországi evangélikus lelkész Laitinen Toivo magyar barátságtól izzó megnyilatkozása."Hit­nek es vérnek szentséges kapcsa füz össze bennünket - mondotta a finn lei­vész T. R a f f a y püspök válaszában arra vérté az északi test­vért, hogy vigye el hazájába a magyarnemzet háláját. P a u 1 iák János elnök javaslatára K a p i Béla püspököt távira­tilag köszöntötték, R a f f a y püspököt pedig az uj testamentum fordítá­sának megjelenése alkalmával halmozták el jókivánátokkal. A magyar evangélikusok első tisztviselője, R a d v á n s z k y Al­bert báró, egyetemes felügyelő külön levélben es táviratban fejezte ki sze­rencsekivánatait és elismerését a jubiláló P a u 1 i k Jánosnak. A tulajdonképeni konferencia első előadását szerdám G a u d y Lász­ló budapesti hitoktatási igazgató tartotta, a koppenhágai luteránus világ­gyüiSsról. Egyedül Kopenhágában kilencvenhat evangélikus templom van - mon­dotta az előadó - és egy házaspár a saját költségénépíttetett aVkora tomp­lomot, mint aminő a : budapesti lipótvárosi bazilika. -Érdekesen ismertette G a u d y dr-. a dániai egyházi életet, annak sajátságait. Délben C s i k e s z Sándor kalauzolásával az evangélikus lelkészek megtekintették az ORLE nyiregyházi leány-kálvineum-árvaházát• /Folytatása következik:/

Next

/
Oldalképek
Tartalom