Magyar Országos Tudósító, 1929. szeptember/2

1929-09-28 [022]

FŐVÁROS • -«.-A MADÁR ÁSZ-UTCAI GYERMEKKORHÁZ MEGNYITÓÜNNEPSÉGÉNEK SORRENDJE. Jelentet­tük, hogy a székesfőváros újonnan létesitett Madarász-utcai"csecseraő^és gyer­mekkórházát a legközelebbi napokban adják át rendeltetésének. A 200 ágyas uj kórház ünnepélyes megnyitása október 1-én, délelőtt 11 órakor lesz nagy­bányai vitéz Horthy M iklósné kormányzóné jelenlétében. A megnyitó­ünnepségen megjelenik V a s s József népjóléti miniszter is, valamint a népjóléti minisztérium, a belügyminisztérium", a különböző intézmények stb". képviselői is. Az ünnepség sorrendje a következő: A fővárosi énekkar elénekli a Himnuszt, utána dr. S i p ő c z Jenő polgármester tart megnyitóbeszédet és röviden vázolja a kórház keletkezésének történetét, Dr, V a s s József népjóléti miniszter ünnepi beszéde következik ezután, majd a megjelent elő­kelőségek és a meghivott vendégek megtekintik az uj egészságügyi intézetet. Az ünnepség a székesfővárosi énekkar Szózat-ával fejeződik be. Az uj kórházba a betegfelvétel október 1-ével megkezdődik, a kinevezett orvosi személyzet ós az ápolónői kar.már rendelkezésre áll. Az uj gyermekkórház igazgatófőorvosa dr. F 1 e s c h Ármin egyetemi magán­tanár. /MOT/D. C f —— — — | /s ~­7 A NYOLC OSZTÁLYÚ ELEMI NÉPISKOLA). Az Egységes Községi Polgári Párt^Akadénür • utcai klubhelyiségében ezidén is megismétli szokásos ismeretterjesztő elő­adásait, amelynek sorában elsőnek H á r o s székesfővárosi elemi iskolai iga­gató tartja az első előadást október 1-én, kedden este 7 órakor "A nyolcosz­tályu elemi iskola és annak irányítása" címmel. Az előadás a Polgári Egység Clubja dísztermében lesz és azon vendégeket is szivesen lát az Egységes Köz­ségi Polgári párt tanügyi bizottsága./MOT/D. EVADNYITÁS A POLGÁRI EGYSÉG CLUBJÁBAN• A Polgári Egység Clubjában a nyá­ri szünet után ismét megkezdődik az intenzív élet. A szokásos társasvacsorá_ kat ezentúl minden hétfőn a klub Akadémia-utca 3. számU helyiségében tartják, s a legközelebbi ilyen összejövetel hétfőn, szeptember 30.-án, este 8 órakor lesz./MOT/D. —A SELMECBÁNYAIAK EGYESÜLETE BUDAPESTEN október 5.-éh, szombaton este fél 9 órakor a Tisztviselő Kaszinó I. emeleti helyiségében /Eszterházy-utca 4./ ' társasösszejövetelt éslöalturestélyt tart. Az estély előtt fél 8 órai kez­dettel választmányi ülést tartanak. /MOT/B. KÉPZŐMŰVÉSZET'. LARSEN" OSZKÁR KIÁLLÍTÁSÁNAK UTOLSÓ HE2E A NEMZETI SZALONBAN, L a r s e Oszkár festőművész kiállítását október 6.-án tartják ^ nyitva a Nemzeti Szalonban. Az utóbbi napokban a művész több képét vették meg. /MOT/B. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR , | (E

Next

/
Oldalképek
Tartalom