Magyar Országos Tudósító, 1929. augusztus/2

1929-08-26 [020]

SIPEKI BALÁZS KÁROLY EGYETEMI TANÁR ÉS BÁRÓ ORCZY LAJOSNÉ ÜGYE A BÜN­TETŐ JÁRÁSBÍRÓSÁG ELŐTT. Még szombat este történt, hogy Sipeki Balázs Károly egyetemi tanár följelen tést tett báró Orczy Lajosné, született Beke Olga ellen. Följelentésében előadta, hogy Kecskeméti-utcai lakásáról báró orczyné revolvert lopott el és őt életveszélyesen megfenyegette. Bár 0 Orczy Lajosnét a rendőrségre előálli tották és zárt ajtók mögött hosszasan kihallgatták, majd pedig a jegyzőköny vek fölvétele után két detektiv ma délben átkisérte a büntető járásbíróság­ra, ahol Böhm'Hümér járásbiró azonnal letárgyalta ügyét. Báró Orczyné tagad ta bűnösségét, tagadta azt, hogy ő életveszélyesen megfenyegette volna a tó nárt, vagy hogy a revolvert lopta volna. Védekezése szerint ő a revolvert Balázs jelenlétében vette ki a tanárnak a szekrényéből, amellyel később ön­gyilkosságot akart elkövetni, mert rendkivül elkeseritette az,hogy Balázs, akivel már évek óta jó viszonyban volt és aki meg is igérte,hogy elveszi fe leségül, ezt az igéretót nem tartotta meg. A járásbiróság kihallgatta Weichsl Mihály detektívet, aki elmon­dotta,hogy Balázs kérésére ő tartózkodott Balázsnak a lakásában, nehogy bán tódása legyen, ott volt, amikor báró Orczyné megjelent Balázsnál, arról azon ban nem tud,hogy Balázst a báróné életveszélyesen megfenyegette volna. Hal­lotta azonban amikor a báróné fölhivtá telefonon Balázst ós a tolefőnbeszél' getés után ő kérdést is Intézett az egyetemi tan r hoz, hogy miről van. A ta nár okkor azt válaszolta, hogy bár° Orczyné életveszélyesen megfenyegette. A tanúkihallgatás befejezése után az ügyészségi megbízott indit ványozta Balázs Károlynak Is tanukép való kihallgatását. Weisz Ödön dr. védő ehhez hozzájárult, kérte azonban azt,hogy a tárgyalás után ne kisórjék vissza bár 0 O rC zynét a rendőrségre. A járásbiróság a tárgyalás folytatásá/t augusz­tus 28-ára halasztotta el és egyúttal ugy határozott, hogy báró Orczy Lajos nénak a rendőrségre való átkisértetését mellőzi és a vádlottat elbocsátja. /MOT/ Ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom