Magyar Országos Tudósító, 1929. augusztus/1

1929-08-07 [019]

r— A PINCÉBE ESETT MAGÁNTISZTVISELÖNÖ KÁRTÉRÍTÉSÉRT PÖRLI AZ EGYIK NAGY­SZÁLLÓBA RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOT. Szánt 0 Vilma mag In';; i s z t vi3 o lőn 8 néhány hónappal ezelőtt keresetet nyújtott bo a budapesti királyi törvényszékhez, amelyben előadta, hogy mult év janu­•ár elején este hét és nyolc óra között az egyik budapesti nagyszálloda előtt ment a gyalogjárón, amikor észrevette, hogy a ház előtt hatalmas szenesko­csi áll, amelyről éppen szenet raknak le. 0 a fal mellé húzódva akart a gya­logjára bovábbmonnl, nem vette azonban észre a ház pincéjének a járdán lé­vő aknonyilását, amelyen keresztül a szén lerakása történt, és mivel sem figyelmeztető lámpát vagy valamilyen akadályt nem látott és senki sem figyel meztetto szóval sem, az esti rossz világit is mellett beleesett a pincegödör­be. A balesetből foly°lag sérüléseket szenvedett, munkaképtelensége ebből kifolyólag hPnapokig tartott, s mindezek alapján arra kérte a törvényszéket hogy 24o5 pengő kártérítés megfizetésére kötelezze a részvénytársaságot. A királyi törvényszék előtt megtartott tárgyaláson a szálloda jogi képvise­lője a keresőt elutasítását kérte azzal érvelvén, hogy a baleset a magán­tisztviselőnő hibájából történt, mert ^zárit6 Vilmát előzőleg figyelmeztették a nyitva léve xkidbsax plncenyilásra. Egyébként is a részvénytársaság nem vonható felelősségre, mert a szenet lerakó munkások az alperes tudta és beleegyezése nélkül nyitották fel az akna nyílását és kezdték meg a lera­kodást. A törvényszék számos tanút hallgatott kl, majd pedig Ítéletében &zántó Vilmát elutasította keresetével. Az itélet indokolása szerint a tör­vényszék a részvénytársaság kártérítési felelősségét nem látta megállapít­hatónak,mert eltekintve att°l, hogy a szónnunkások önként nyitották fel az akna elzár 0 fedőiét, és a szén megérkezését csak a lerakodás megkezdése után jelentették a száll°ban, a baleset bekövetkezését nyilvánvalóan a magán­tisztviselőno vigyázatlansága okozta, minthogy látta és hallotta, hogy a mun kasok a szén lerakodásával vannak elfoglalva és mégis az egyik tanukép ki­hallgatott munkás vallomása szerint figyelmeztetés ellenerő nem kerülte meg a kocsit 0 Az Ítélet ellen Krémér Mihály dr. ügyvéd a magántisztviselenö ne­vében f elébb ez • -^s t jelentett be, igy került az my a királyi Ítélőtáblára, amely közbenszóló Ítéletet hozott, az elsőbirósag Ítéletét megváltoztatta a szálloda részvénytársaság kártérítési kötelezettségét megállapította és az ügyet további tárgyalás és uj határozathofcatal végett a törvényszékre Visszautálta»Az Ítélet Indokolása szerint az a tanú, akit a törvényszék is kihallgatott és aki a lerakodásnál szintéh foglalatoskodott, csak akkor figyelmeztette a felperest, amikor az már az aknába lépett, mert előzőleg pillanatnyilag el volt foglalva. A gyalogjárók részére fenntartott járdán val° haladáskor a gyalogjáróban az a tudat él, hogy a járdán akadálytala­nul közlekedhetek és a forgalom biztossága is megköveteli,hogy ha valami­lyen akadály merül, fel, akkor az ut elzárás sók. Ennek elmulasztásából szár maz° vagyoni kártérítési kötelezettség elsősorban azt terheli,akinek érde­kében a járdán lévő akadály kétesült.A tábla megítélése szerint nem lénye­ges ennek a körülménynek megállapítása, vájjon az aknafodél felnyitását egye dül a szénmunkások végezték-e az alperes hozzájárulása nélkül, mort ha igaz az,hogy az aknát borit6 fedőlap ugy van alkalmazva, hogy az az alperes hoz­zájárulása nélkül bárki által felemelhető, már ez egymagában Is olyan raulasz tust "képezne, amelyért való felelősség a házat bérlő alperest ±4±a±flntw ter-o. he11. A nagyüzora terjedelmével jár° fokozott gondosság megkívánja a foko­zott óvórendszáoályokat is, amelyek elmaradása egymagában kártérítési köte lezettséget ssi'l, ámde a .•méltányosság is amellett* szol, hogy az alperes, J g akinek szállodai nagyüzeme,, érdekkörében a baleset történt, a felperesnek ag 05 vagyoni helyzetükben mutatkozó óriási különbségnél fogva kártérítést adjon|. m Mindezek okoknál fogva az Ítélőtábla az alperes kárbéribési kötelezettségét megállapítva az ügyet további tárgyalás és; Ítélethozatal végett az olsőbi­rósághoz visszautasította. /MOT/ Ma. ^­KÉNYSZERE GYEZ SÉÖI ÜGYEK, •- Vadas Ignác László kávémérés és étkezdetulajdonos és Vadas Ignác Lász l°né szül. Róna;, i-argit /Üllői-ut 29./ kényszeregyezségi ügyében a törvény­szék jóváhagyta :m ötvenszázalékos alapon létrejött egyezséget és a. vagyon­felügyelő diját és kiadását 272 pengőben állapította meg. Laszk Gyula nőikalapkészitő /Torézkörut 8,/ kényszeregyezségi ügyéber a törvényszék az eljárást megszüntette és a vagyonfelügyelő diját éa kiadá­sát 1141 pengőben állapította meg. ^ - Bialaau:.kor Jakab /Király-u. 16./ bej. kézmüárunagykeroskedő, továbbá ^--2—­Markstein és Strasser /3ethien-u.39./ bej. cég kényszeregyezségi ügyében a s-' törvényszék jóváhagyta a létrejött magánegyezséget,éa az eljárást befejezetté • nyilvánította. A törvényszék a vagyonfelügyelő diját és kiadását Bialazurker Jakab ügyébon 5o41 pengőbon.. Markstein és Strasser ügyében 256 pen^ő 38 fil­lérben állapította meg. /MOT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom