Magyar Országos Tudósító, 1929. július/1

1929-07-13 [017]

FŐVÁROS . ™A2 1929. ÉVI NÉVJEGYZÉK FELSZÓLALÁSAI. Az 1929. évi Választói névjegyzék közszénié jenek ideje lejárt és az ellene benyújtott felszólalásokat most dolgoz­za fel a jogügyi ügyosztály. A felszólalásokat hétdöh délután 6 órakor tárgyal­ja az igazolóválasztmány ülése G a á r Vilmos elnöklésóvel s ugyanekkor fíön­tenek is a felszólalások sorsa felett. Ennek megtörténte után a névjegyzéke­ket újból közszemlére fogja kitenni s az igy kiigazított lajstromok összeállí­tása ellen azután a közigazgatási birós ághoz is lehet panasznak helye ./MOT/D. A VÚROSI SZÍNHÁZ BÉRLETE. Mint ismeretes a törvényhatóság utolsóelőtti köz­gyűlése hozzájárult a Városi Szinház bóylőjével kötött szerződés módtositás ához. A közgyűlési határozat ellen Lakatos Géza dr. több más bizottsági tag­aal feloöbezést nyújtott be a belügyminiszterhez, amelyben annak megsemmisíté­sét kérik. A felebbezés indokolásában tiltakozik a szubvenciónak 150.000 pen­gére való felemelése ellen és még a régi összegben is indokolatlannak tartja s népszerű operaelőadások segé'Jyezését, mert szerinte az operaközönség zenei igényeit az Operaház teljesen kielégiti. A felebbezést a főpolgármesteri hi­vatal terjeszti fel a belügyminiszterhez./MOT/D. HÍREK. -—A BUDAPESTI ORVOSOK SZÖVETSÉGE /VIII. Szentkirály-utca 21./ július 18.-án, csütörtökön délután fél 7 órakor a budapesti kir. orvosegyesület Semmel­veis-termében rendkívüli közgyűlést tart, melyen az alapszabályok módosítását t ár gyalj ák. /MOT/B. SZOMBATON DÉLELŐTT NYÍLT MEG AZ ORSZÁGOS IPARMŰVÉSZETI ÉS HÁZIIPARI KIÁLLTTÁ: Szombaton déelőtt 11 órakor az Iparművészeti Múzeumban ünnepélyes keretek kö­zött nyitották meg az Országos Iparművészeti és Háziipari Kiállítást. A megnyi­tásán megjelentek a kereskedelmi miniszter képviseletében M o r v a y Jenő h. államtitkár, a főváros részéről Lo bmaye r' Jenő és L i b e r Eridre tanácsnokok, a kiállítás rendezősége részéről G y ö r g y I Kálmán kormányfő­nácGos, az Országos Iparművészeti Társulat Igazgatója, Rausch Aladár a Baross Szov tség elnöke, Szaraolényi Nándor a Baross Gábor Kör képviseletében, meg jelen* továbbá Vógh Gyula h. államtitkár, az Iparművészeti Múzeum igazgatója és' báró Szalay Gábor póstavezérigazgató. - Györgyi Kálmán üdvözölte a kereske­delmi miniszter képviselőjét, M o r w a y Jenő államtitkárt, aki ezután megnyi­totta a kiállítást. - Ez a kiállítás van hivatva arra, mondotta, hogy az egész Világ előtt dokumentálja a magyar iparművészet és háziipar fejlettségét. Annál s fontosabb ez a kiállítás, mivel iparművészeti cikkeinknek 60 százalékát kül­földön tudjuk értékesíteni. - Ezután az előkelőségek megtekintették a kiálli­1 tast, amely a nyári idegenforgalomra való tekintettel egész szeptember 15.-ip lesz nyitva, /MOT/S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom