Magyar Országos Tudósító, 1929. július/1
1929-07-10 [017]
AUTÓTAEH ÉS MOTORKERÉKPÁR KARAMBOLJA A NAGYKÖRÚTON. 1927. év december 26-án az ^rzsébetkőrut és "Wesselényi-ucca kereszteződést nél közvetlen a gyalogjáró amellett összeütköző t egy autótaxi,amelyet Sinner Róbert sofför vezetett, egy oldalkocsis motorkerékpárral, amelynek nyergében Horváth János rendőriőfelügyelő ült. Az összeütközés következtében Horváth ballábfeje összezuzódott, ugy, hogy•amputálni kellett. A királyi ügyészség az ügyből kifolyólag gondatlanságból okozott súlyos testi sértés büntette cimén emelt vádat Sinner ellen,akinek ügyében Krayzell Miklósd r. törvényszéki tanácselnök vezetésével ma tartott tárgyalást a büntetőtörvényszék.Sinner védekezésében azt adta elő, hogy ő a New York kávéháztól az Andrássy-ut felé vezette éjszaka az autótaxit, a szabályszerű Ida Ion 8-lo kilométeres sebességgel,Az Angol-kávéház mellől egy vörös taxi Indult a Wesselényi-ucca irányába, hogy a liget felé haladjon. A vörös taxi néhány pillanatig; természetesen keresztezte az uttestet és elvette előle a kilátást, Amikor az útirány szabad lett, abban a pillanatban vett észre alig fólméter közelségben egy rendőri motorkerékpár t, amely elő te be akart fordulni a Wesselényi-uccnba a Vilmos császár-ut irányába.Ha ő jobbra fordította volna autóját,o gész bizonyosan telitalálat érte volna a motorkerékpárt, igy tehát balra kanyarittotta a volánt, de az összeütközést máit nem tudta elkerülni. V^ekezése szerint a mulasztási nem őt terheli a tör téntekért.r " ' ' Horváth íános rendőrfőfelügyelő kihallgatása során ugya dta elő az esetet, hogy ő alig 14 kilométercssebessoggel haladt, mert oldalkocsijában egy rendőrtiszt társát vitte, aki szivnetLbaisztániában szenved. A sBf főr már messziről láthatta őt, s ő azonkívül állandóan dudált is, ennek ellenére a soffőr - noha kikerülhette volna - cca. 5o kilométeres sebesség, jött neki, ugy, hogy a szerencsétlenség kikerülhetetlen volt. A törvényszék kihmii?^etta a*, motorkerékpár oldalkocsijában ülő rendőrfelügyelő Írásbeli vallomását .ma jd pedig a gépszakértőket hallgatta mej A bizonyitasi eljárás befejezés u, valamint . uer György dr. királyi ügyosz vád és Kéler Bertalan dr. védőbeszéde után a törvényszék Sinner Róbertet felmentettp a • rád alól. * + .A törvényszék megállapít 4 a szerint a vádlott a megengedett ^ sehességet nem lépte tuí, és a kürérésnel sem járt el szabálytalanul és ezért fel kellett őt menteni. A sértett rendőrfőfelüfeyelőt kártérítési igényével polgá: perre utasította a t örvény sz ók.Auer ügyész felebbezést jelentett be,amelyhez a sértett is csatlakozott./MOT/Ma.