Magyar Országos Tudósító, 1929. május/2
1929-05-17 [013]
HÍREK. A ROMÁN KÖVETSÉG NEM ADOTT VÍZUMOT A PESTI MUNKÁSDALOSOKNAK , AKIKET NAGYVARADRA HÍVTAK EGY ÜNNEPSÉGRE. A nagyváradi grafikai munkások pünkösdkor ünneplik egyesületük fennállásának ötvenéves jubileumát s í* ebből az alkalomból dalosversenyt is rendeznek, A nagyarányúnak Ígérkező ünnepségre Kolozsvár, Arad, Temesvár és Nagyszeben munkésdalérdáin kivül meghívták a budapesti Senefelder-dalkört is. A 65 tagu mnnkésdalárda négy héttel ezelötí a fővárostól ezer pengő hozzájárulást kapott az útra,hogy megjelenhessen az ünnepségen. A román külügyminisztérium ugyanakkor értesitetto a budapesti külképviseletét arról, hogy a vendégszereplő dalkör tagjainak adja ki In gyen a beutazási engedélyt. A ,.programm szerint a dalosok május 18-én, szombaton reggel 7 órakor indultak volna a nyugati pályaudvarról. Pénteken délben a dalárda vezetői megjelentek a román konzulátuson, hogy átvegyék a vízummal ellátott tömegűtlevelet. A konzulátuson ekkor kijelentették, hogy a vízumokat csak estig sikerül az útlevelekbe bevezetni s közölték, hogy hat óra tájban adják ki az útleveleket. Az esti órákban a dalosok vezetői ismét megjelentek a konzulátuson, ahol kijelentették, hogy az útleveleket ellátták ugyan vízummal, de nem adhatják ki, mert időközben értesítés jött a román külügyminiszteriumtól arra vonatkozóan, hogy a dalkör tagjainál: nem szabad megengedni a beutazást. A román hat°ságok rendelkezése,amely. teljesen érthetetlen, nagy megütközést keltett a dalosok körében. A dalárda tagjai ugyanis jegyeiket mar meg is váltották,-szabadságot kértek, költséges előkészületeket tettek. A legtöbb dalos csak reggel, a pályaudvaron értesül arról, hogy a tervezett utazás elmarad. /MOT/B. i • -. • • . _ — /TA / .>»—•«•!*.~_ — Budapest, 1900. május 17. /f/*_tj i' ? ... , -XI. évfolyam, 1.11. s$á& FŐVÁROS / Dr. Szabó Imre tisztifőügyészt pénteken halva találták hivatalában./ Ll-A • lipS'WSSSÉ^;^ ^SÍ'VMUNÍCÁSD^SOÍ /1-A..^., AGYA tragikus körülmények között elhalt.dr. S z ab ó József tisztifőügyész halálhíré; .percek alatt futott szét a városban és rövidesen meg» érkezett G a 1 1 I, n a. Frigyes tanácsnok, az elnöki ügyosztály vezetője is, majd Ha 1 a s z József főigazgató, a városháza gondnoké, hogy meg -> tegyék a szükséges Intézkedésekét^ ö. központi városházán lévő orszoba -^ügyeletes rendőre /pedig önmentőkért 03 a főkapitányságra telefonált,*" y y Nyolc, után pár/meg Is érkeztek a mentők, akik azonban csak a beáldott' na Iáit konstatálhatták. Röviddel utóbb az elhunyt főügyész egyik oryosrokona ért oda, akit a halálhírről ugyancsak a városháza portása ár-. ' jj tesitett, majd felesége és leányai,/akik az OperaJftáz előadásáról rohantak a Városházára a katasztrófa hirére. Az 'elhunyt Ugyanis délután azzal bf; g csuzott ^1 családjától, hogy az Operaházba megy értük, . Nemsokkal később megérkezett ,a rendőri bizottság, majd JS e z e g h Hu s z á g h Miklós,rendőrfők.aplt4ny"Is, aki személyesen vette át a hatósági, teendők Irányítását. A szükséges, nelyszini szemle s a jegyzőkönyvek . felvétele Sa kihallgatások .megejtése Után dr. Szabó Imre holttetemét a törvényszéki Orvostani Intézetbe szállították, a .tisztifőügyész hivatali szobáját egyidejűen .lepecsételték!. A rendőri bizottság féltízkor távozott el a városházáról." ' . Dr. S 1 p ő Q z Jenő polgármester .ffltóg a késő esti órákban in- r _ tézkodett, hogy szombaton d'^előtt féltizonkét órára, a hálál.set ügyében rendkívüli tfenáésülés legyen. Ezen történik intézkedés a temetés iránt IS. Még tisztázatlan, hogy ki volt az az idegen, aki gazdálkodónak mondva magát, a városháza portását arról értisitette, hogy a tisztif őügy ész rosszul van. /O j'cf / BP. Szabó Tmre t :t «?•?. í:"i < én..: /.. n*.«;v halva találták hivatal •«/?:£ ./