Magyar Országos Tudósító, 1929. május/1

1929-05-14 [012]

MEZŐGAZDASÁG. /AZ OMGE IGAZGATÓ VÁLASZTMÁNYÁNAK ÜLÉSE. F o 1 y t a t á 3.1,,/ AZ ülést gróf Somss ich László elnök nyitotta meg, s a gazdák ás a különböző vidéki gazdaérdekeltségek kép\ r iseloi között megjelent az ülésen E o y o s Miksa gróf, dr.K o ó s Mihály, . báró V a y László, V a jn a Ede székesfővárosi tanácsnok, gróf T e 1 e k I József, Csiz­mád i a András.- I r y Márton, Krúdy Ferenc, M e s k ó Pál és még számosan. Somssich László gróf az ülés elején a gazdatársadalom és az országos mezőgazdasági kiállitás rendezősége nevében egyaránt köszönetet mondott M a y e r János földmivelésügyi miniszternek, báró P r ó n a y György, M a y e r Károly és T ó t h Jenő államtitkároknak azért a támoga­tásért, mellyel lehetővé tették a kiállitás kibővítését és azt, hogy a kül­földiek előtt kellőképpen lehetett megmutatni a magyar mezőgazdaság helyzetét. Külön köszönetet mondott Vájna Ede fővárosa tanácsnoknak is, azért, mert a főváros a legmesszebbmenő előzékenységet tanúsította a gtzdaközönség­gel szemben„ Majd üdvözölte az Országos Mezőgazdasági Kamara uj elnökét, H o­y o 3 Miksát és annak a reményének adott kifejezést, hogy a kamara és az OMGE továbbra is az egységesség jegyében dolgozhatik. Üdvözölte továbbá Staub Elemért, akit a Mezőgazdasági Kiviteli Intézet elnökévé neveztek ki, sCzobor Lászlót az Országos Kertészeti Intézet elnökét, A választmány . . . • : a Magyar Földbórlők Szövetsé­gét felvette ezután tagjai sorába. B u d a y Barna a Gazdák Országos Propaganda Szövetségének működéséről tett jelentést, amelynek keretében köszönetet mondott Ha d i k János grófnak, aki törvényes uton, de a társadalmi eszközök igénybevételé­vel is nagyarányú munkásságot fejtett ki a földbirtok reform pénzügyi proo­lémáinak megoldására és igy a szövetség akciója nyomán megzzünt a jog­bizonytalanság és ha a gazdák nem is kaptak tökéletes kárpótlást, a pénzügyi rendezés is sikerült, noha a legnagyobb sérelem orvoslása a kártalanítás, nem valósult meg teljes mértékben. Remélik azonban, hogy a penzüg-yminiszter intézkedései a kirívó aránytalanságokat el fogják simítani. Indítványozta 3uday Barna gazdasági főtanácsos, hogy a Propaganda Szövetség működését továbbra is tartsák fenn, annál is inkább, mert a gazdák állandó éber figyelmére van szükség a szőnyegre kerülő vámpolitikai kérdések, hitelügyek, a hitbizományi reform, a kartellkérdés, a biztosítási ^ódex, a polgári jog rendezése tárgyalásánál. Az előterjesztés után a választmány tagjai meleg ünneplésben részesítették Buday Barnát, mint a Propaganda Szövetség vezérkari főnökét. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület képviselteti magát a Nem­zetközi Falufejlesztés! Kongresszuson, továbbá az OMGE a nyár folyamán tanul­mányi kirándulás keretében megtekinti'a müncheni vándorkiállítást és elmegy a bajor gazdaságok megtekintésére is. Mutschenbacher Emil, az OMGE ügyvezető igazgatója, foglalkozott ezután csaknem másfél órás, mindenre kiterjedő nagy beszédben a me z őg a zd a s ág i p r ob 1 ém ákka 1. — A mezőgazdasági érdekeltségnek - mondotta - a mai viszonyok között tul k^ll nézni zz erszág határain. 1927-ben a genfi világgazdasági konferen­y cia után a Népszövetség gazdasági bizottsága. .. — 3gy nemzetközi tanácsadó bizottságot alakított, amelynek az a feladata, hogy évről-évre figyelemmel kíséri, mit valósítottak meg a konferencia határozataiból,Amint te, május 6-án összeült tanácsadó bizottság elnöke megállapította, a konferencia x határozatai 99^-ban csak papiron maradtak meg, s a gyakorlati Őltítben ^ semmi sem valósult meg belőle. Nem érvényesül az egyes államok között a for­^ alomnak szabaddá való tétele, sőt szaporították a vámokat, a ki- és beviteli £ tilalmakat, - Május 6-án folyt le az ezővi tanácskozása a bizottságnak, s J^r.z azon magyar r észarol résztvevő L i c k 1 Alfréd követségi tanácsos leszö­s gezte, hogy a vám- és forgalmi akadályok eltüntetésénél kizárólag ipari ér­. dokek érvényesülnek^ s nem történik intézkedés arra nézve, hogy a mozőgaz­» öasági exporttal foglalkozó államok, főleg Magyarország elé tornyosuló aka­f dályok' , amilyenek jaz állazegészségigyif- , a forgalmi korlátozá­sok, a vasúti intézkedések és a csatlakozási nehézségek,eltávolíttassanak, /fol-t.köv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom