Magyar Országos Tudósító, 1929. május/1
1929-05-11 [012]
HALÁLOS MOTORKEREKPAR-BÁZOLAS PÉTERVÁSÁR KÖZSÉG HATÁRÁBAN. 1928 augusztus havában Endrődi Dezső magántisztviselő oldalkocsis motcrkorók párjával a pétervásári országúton haladt. Az egyik kanyarodónál észrevette, hogy az ut közepén egy társzekér halad, amelynek old alártál Szántó Illésnó zárja el az utat. Endrődi Bezső erősen tülkölni kezdett,majd megszólaltatta a motorkerékpár szirénáját is, mire a szénészekér szabályosan az ut baloldalára kanyarod ott, Szántó Illésné azonban továbbra Is szabálytalanul ha- . ladt, mire End rőd i ismét tülkölni kezdett és amikor közvetlenül az asszony mailé ért, a gépet teljes erejével lefékezte,de a szerencsétlenséget már nem tud ta elkerülni, mert a megrémült asszony ide-odaugrált az országút köe zepén, fe/jvesztetten a motorkerékpár mellé lépett,amelynek oldalkocsija elkapta s olyan szerencsétlenül vágta a föld höz,hcgy kopcnyaalapi törést és agyrázkódást szenvedett, Endrőd i Bezső nyomában segítségére sietett, orvost bivott, de Saántónén már nem lehetett segiteni, az asszony rövid szenvedés után a helyszínen meghalt. A pestvid éki királyi ügyészség gondatlanságból okozott emberölés cimén emelt vádat End rődl ellen,akit a pestvidéki törvényszék íelmentett az ellene emelt vád alól. A királyi Ítélőtábla Dusirdy-tanácsa Barcza-lattc ' Béla d r. fóügyészhelyettes és a véd Ő felszólalása után megsemmisítette az alsófoku biróság ítéletét és a vád lottat kéthónapi fogházbüntetésre itéltc azzal az indokolással,hogy Endrődi Dezsőnek a kritikus pillanatban meg kellett volna állni > meg kellett volna várni,amig az asszony az ország széléhoz ér.A tábla a tanúvallomásokból arra a megállapításra jutott, hogy Endrődi Dezsőt gondatlanság terheli s ezért kellett Őt bűnösnek kimondani. Az ítélet ellen a felek semmiségi panaszt jelentettek be a kúriához,/l.ífT/K. EGY MÁV TISZTVISELŐ SIKKASZTÁSI 'ÜGYE A TÁBLA ELŐTT. A budapesti királyi itéltStábla ma forrta felelősségre a hivatali sikkasztás bűntettével vádolt Bauer ^ászló MÁV üzemi segédtisztet, aki a vádirat szerint 1926 végétől 1927 év közepéig Csörög községben hivatali működés közbon meghamisítva a hivatalos könyveket körülbelül ifi 17eo pengőt sikkasztott 1. Bauer Lászl 0 ugy anis fel vrlt hat alma zvá 6 bizrnyos üzemi anyagokat árusítson el és az igy befolyt pénzt saját céljára fordította, de ezeket a tételeket nem vezette be a pénztárkönyvbe,. Egy rovancsolás alkalmával derült Bauor ^ászlo bűnössége, aki ellen az ügyészség hivatali sikkasztás büntette cimén emelt vád at, Bauer a főtárgyaláson azzal védekezett, hogy rossz család i életet élt, feleségével napirend en voltak a civakodések és ez az áldatlan állapot annyira elkeseritette,hogy ivásra adta magát. Később ehhez az átkos szenvedélyéhez rendkivül súlyos neuraszténia Is hozzájárult és teljesen elvesztette akaraterejét. Az alsóbiróság Bauer Lászlót nyolchónari börtönbüntetésre itélte, A bejelentett folebbozések folytan az ügy felkerült az itélő tábla Folkmann-tanácsa elé,ahol a felek a bizonyités kiegészitésére vrnat kozólag terjesztettek el több ind itványt,amelyeknek a tábla helytadott és ezért a mai tárgyalást elnapolták. /MOT/K. • ' ELÍTÉLTÉK, MERT A PAPOK ELLEN IZGATOTT. A ^Tavaszmező-utcában és az utca környékén lakó iparosok Egyetértés asztaltársaság elm alatt asztaltársaságot alapítottak és. a társaság tagjai esténkint az egyik kis Tavaszmező-utcai vendéglőben szoktak összejönni. Mult év március 15-én este is együtt voltak az "Egyetértés" tagjai s a nemzeti Ünnepre való tekintettel valamennyien feltűztek a nemzetiszínű kokárdát, á társaság egyik tagja,. Újvári István a szomszédjával a nemzeti ünnep jelantos ógt ről beszélgetett, majd emelt hangon igy szélt: Azt a háromszínű szalagot, azt a rongyot kár volt kitűzni, dobja lo a kabátjároi. A társaság megbotránkozott ezen a kijelentésen és a felháborodás hullámai még lo som csillapodtak, amikor belépett a vendéglőbe agy ixotxx&xxxx fiatalember, a társaság asztalához lépett és ajándékképpen egy kéret, amely a tizenhárom aradi vértanú kivégzését ábrázolta... Amikor Újvári a kép~t megpillantotta, rögtön koszon volt a kritikával: Nem kell nekünk ez a kén - mondotta - nagyon sok a csuhás rajta, minden csuhást a lábánál fogva, faj jel lefelé kellene folakasztani.xxxsdbexxxsixje A társaság tagjai rendőrt hivtak, aki Újvárit ..1Ő..1litotta a főkapitányságra, ahol nemzetgyalázás vétsége miatt megindított ik cilono az eljárást. Újvárit ma vonta felelősségre a büntetőtörvényszék Méhes-tanácsa s a. tanuk kihallgatása után bűnösnek mondta ki izgatás és nemzőtgyaláz >a vét segében és ezért háromhónapi fogházbüntetésre itélte, /MOT/SZ,