Magyar Országos Tudósító, 1929. május/1
1929-05-11 [012]
TÖRVÉNYSZÉK. ' ZXS JUGOSZLÁV KÖTVÉNY RAM ISI TOK A TÁBLA ELŐTT. . cselekménye kimeríti az ellenük emelt vádat. A felek felszólalása után a Tábla kihirdette Ítéletét, mely szerint helybenhagyta az alsó biróság Ítéletét. Az indokolás szerint a Tábla magóévá tette a büntető törvényszék által megállapított tényállást és ebből arra következtetésre jutott, hogy a vádlottak bűnösségét az alsó bíróság törvényszerűen állapította meg es az ítéletet ls ennek megfelelően tzabta ki. Az itélet ellen Kéler Béla dr. főügyészhelyettes sulyosbbitásért, Tarján Mihály dr. és Tóth Gyula dr, védők pedig enyhítésért jelentettek semmiségi panaszt a cáriéhoz»/MOT/Ko HÍREK. UJ SPORTEGYESÜLET ALAKULT A BELVÁROSBAN. A belváros vezető polgársága a napokban megalakította a Polgári Lövészegyesületet, melynek célja a nemes sportok fejlődése és a bajtársi együttműködés biztosítása. Az uj egyesület működése köréből a politikát teljesen kirekesztik. Az egyesület védnökéül K o r á ú y I Frigyes bárót, a Pénzintézeti Központ elnökét kérték fel. Elnökké U n g e r Béla dr. IV.kerületi elöljárót választották meg, Társelnökök lettek: Szunyogh Szabolcs, Szőke Gyula dr 0í 2 G a á r Vilmos dr., Nádasdi B a á n AchO.es , Posta Sándor dr., Hegyi József dr. és P e t I k Kálmán. Főtitkár S á r v á r y Andor, titkár Rudas Ferenc. /MOT/B. GAZDASÁG JOGI INTÉZET FOLYTATJA A KARTELL ANKÉTOT. A Magyar Jogász Egylet gazdaságjogi intézete megkezdett kartell ankétját május 14-én és 16~án, délután hat órai kezdettel folytatja az Ügyvédi Kamara dísztermében. A Korányi Frigyes báró elnöklete alatt tartandó vitában felszólalnak: Becsey Antal, Feleky Dezső dr«, Görgey István, Görög Frigyes dr 0 , Jaeobi Andor dr 0 , Knob Sándor dr op Leopold Lajos, Markos Ulivér, Márkus György dr 0 Morvay Oszkár dr., Nádd3 Lásizló ar., Neuhaus Ferenc, Sándor Pál és Székács Antal.A 14~én tartandó vitái: Király Ferenc dr. előadása vezeti be, amelynek cime ' A &z aktuális karteIproblómák a külföldi törvényhozás és a. salzburgi kartelvita tükrében*. ,'M0T/BO -—A BUDAPESTI PHILOLOGIAI TÁRSááÁG május 15-én, szerdán délutáa öt órakor a Magyar Tudományos Akadémia heti üléstermében felolvasóülést tart. S ip o s Lajos n A magyar szabadságharc viszhangja a francia irodalomban* cimmel,G a m a u f József pedig "Moritz Kolbenheyer Arany-fordításai" cim mel olvas fel. /MOT/B. AUTÓBUSZ- ÉS AUTOGÁZOLÁho Török Béla 22 éves kőműves segédet a Szil g-ri Dezső tér 2 számú ház előtt a Bp. 17-011 rendszámú autóbusz elütötte. t . mentők Török Bélát zuzódá^okkal szállították az Uj Szent János kórházba.Autógázolás történt a Síp u:ca és Dohány utca sarkánál, ahol Berke s I Mór 55 éves ügynököt ütötte el a Bp. 16.125 rendszámú autóm B erkesit s mentők könnyebb zuzódásokkul a Rókus kórházba vitték. /MOT/ML / / !