Magyar Országos Tudósító, 1929. május/1

1929-05-11 [012]

F 8 V Á R 0 8« NÉPSZÍNHÁZI BIZOTTMÁNY ÜLÉSEO A népszínházi bizottmány L i b e r Endre tanácsnok eir.ek.Lete alatt na délben ülést tartotté Az elnök meleg szavakkal emlékezett meg Rákosi Jenőről, aki a bizottmányt megalakulása peréétől a leghathatósabban támogatta és kiváló harcosa volt azoknak az eszméknek, amelyekért a bizottmány küzd„ Ezután P a k o.t s József szó­vá tette, hogy évi 8<>000 pengő van felvéve a költségvetésbe,, a budapesti színészet történetének meg Írására,- Hevesi Sándor a Nemzeti Szinház igazgató ja és Rexa Dezső pestvármegye főlc vélt árosa vannak megbízva a szerkesztéséé Háromszor vették már fel a költségvetésbe az évi SoOOO pengőt, de soha fel nem használtaké Felvilágosítást kör ebben az Ügyben«, Rwtiftat arra ía s hogy Bánóczy Lás sió., aki az eszmél, felvetette, a munkának művészi és Iro­dalmi beosztását ls elkészítette, de a munkálatokból kikapcsolták őto Ha ő is benne volna a szerkesztői bizottságban, az 5 buzgósága közelebb hozta volna az ügyet a megvalósításhoz • Vegyék be E-ánóc zyt is a szerkes főbizottságba* Elnök bejelenti, hogy ez nincs most napirenden, ellenben a dolog személyi részéről külön ülésen határozhatnak. A bizottság ezután letárgyalta a népszínházi alapítvány 1928 évi zárszámadását, 1930 évi költségvetését„ Az ülésről a következő kommünikét adták kis - A népszínházi bizottmány mai ülésén L 1 b e r Endre tanácsnok megemlékező szaval után Rákosi Jenő emlékét jegyzőkönyvben örö­kítették meg{> majd a bizottmány a magyar népszínházi alapítvány 1928,évi zárószámadását részleteiben is tudomásul vette, az 1930eévi költségve­tést pedig kilencezer pengő felesleggel megállapitotta„Letárgyalta a bízott mány a kultuszminiszter leiratát, amelyben a Slépszlnház epületének bér letér vonatkozó szerződés módosítását kérte« A bizottmány elhatározta, hogy felte jesztést intéz a miniszterheZ a tserződésnek eredeti alakban való jóváha­gyása érdekébene Folyó ügyek tárgyalása után az ülés véget érto/MOT/SZ»D« —"ISKOLÁT TRIPOLLSZNAKo A Külső Terézváros /Tripolisz/ népes küldöttségét vezette ma S z e p e s y Albert törvényhatósági bizottsági tag a polgúrme ter élé. Elmondotta, hogy Tr;lpol.:.'zban ezer lakónak számított barakiskoiát csináltak évekkel ezelőtt 0 Azóta ebben a váró ereszben a lakosság száma 4 «00 lett, az Iskola pedig tönkre mente Kelfeene tehát népsikolát építeni- Azon­kivüi fürdő is elkellene a kerületneka A napokban népgyűlés volt e* ügyben és a küldöttség a népgyűlés megbízásából kéri a polgármestert az ügy felkarolására,; Dr«S 2 p ő c z Jenő polgármester megígérte, rogy a kerület jogos érdekelt mindenben támogatni fogja,, /MOT/Sz. AZ AUTÓBUSZÜZEM FELÜGYE LOBIZOTTSÁGA szombaton délelőtt aa üzem Erzsé­beti királyné-uti igazgatósági helyiségében ülést tartott, amelyen as J Ajax-telepen szükséges átalakítási munkálatokra beérkezett ajánlatokat I bontották felo A~ ajánlatokat aa üzem Igazgatósága és a műszaki ügyosz­tály együttesen átvizsgálják, azután tesznek .. javaslatot arra, \ hogy az ajánlatok kbuül melyiket fogadják el? Ez a döntés rövidesen meg— ) történik, mert az ideiglenes garázs és a központi főműhely sürgősen sieük­• / sógea az autóbussüsenmeko Ugyancsak a mai ülésen, bontották fel az ővi f kétmillió kilogrammot kitevő ben^Inszükséglet szállítására beérkezett aján­I latokat iSo Az albizottság döntését ez Ügyben la legközelebbi ülésén J hozza mego/kOT/D*

Next

/
Oldalképek
Tartalom