Magyar Országos Tudósító, 1929. március/2

1929-03-18 [008]

ZU KOMMUNISTA FER /Folytatás 5. kiadáshoz./ Tóth tarra kihallgatása után Kovács Péter dr, királyi ügyészségi alelnök fen­tartotta a vádat s Róth Jenő dr. tfédő felmentő Ítéletet kért*. A törvényszék rövid tanácskozás után az alapeljárás soréh hozott Ítéletet részben hatályon kivik! helyezte s bűnösnek mondotta ki Forray Jánost háromrendbeli osztály' elleni izgatás bűntettében és ezért hathcnapi börtönbüntetésre Ítélte, bün­tetését azonban teljesen kitöltöttnek vette. A zsarolás vétségének vádja all a törvényszék Forray Jánost felmentette. A felek az itélet ellen felebbezést jelentettek be. /MOT/Sz, EGY TRÉFA KOMOLY KÖVETKEZMÉNYEI. Csilléry Kálmán dr. járásbiró tárgyalta a büntető járasblr°ságon azt a súlya testi sértési pert, amely Tóth Kálmánné táncosnő följelentésére indult meg Káldor Sándor tőzsdebizományos ellen. A följelentés szerint mult év április elején a Papagáj mulat: bari szórakozott együtt &áldor nagyobb társasággal, és a mellettük lévő páholyban ült Tóth Kálmánné Nagy Anna nevű kolléganőjéw vei, Káldor átment a táncosnők páholyába, észrevétlenül hátuk mögé lopód­zott s megfogva a két nő fejét, összeütötte, úgyhogy Tóth' Kálmánnénak,aki hirtelen oldalra fordult, az orrosont ja eltörött. Káldor kihallgatása során tagadta bűnösségét, védekezésében ugy adta elő az esetet,hogy ő csak rátette a kezét észrevétlenül Nagy Anna tán­cosnő vállára, aki hirtelen fölkapta fejét s miközben oldalra fordult, fogá­val beleütközött Tóth Kálmánné orrába és Így következett be a sérülés, A ki­hallgatott táncosnők a följelentés szerint adták elő a történteket, kihall­gatta a járuabiroaág ^inich Károly törvényszéki orvosszakértőt is,aki szak­véleményében előadta,hogy a Tóthné orrcsontjáboi babnyi nagyságú darab tö­rött le, amelysck későbben a kezelőorvos operatív beavatkozását is szükséges­sé tette. A táncosnő sérülése nyolc napon tul, de husz napon belül gyógyult, ezt követőleg azonban még három-négy hétig nem teljesíthette hifsat'és át, A bizonyitási eljárás befejezése és KwyrxtoasrxwKwk^vKix után "uberth Gusztáv dr. ügyészségi megbizott fenntartotta a vádat és kérte a tőzsdebizományos megbüntetését, & járásbíróság bűnösnek m ondótta ki Káldor °ándort gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségében és ezért • ezer pengő pénzbüntetésre itélte el, az itélet végrehajtását azonban fel­függesztette. A felek felebbeztek. /MOT/ Ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom