Magyar Országos Tudósító, 1929. március/2

1929-03-21 [008]

("TARTOTTA.­CSÜTÖRTÖKÖN) - ,T"hG A HANGYA KÖZPONT XXXX h-VI tiiutm-S KÖZGY L. SET . A hangya központ március 21-én délelőtt tartotta meg központi szék­házának üléstermében XXX-ik rendes évi közgyűlését, amelyen a vidéki szö­vetkezetek képviseletében igen sokan megjelentek. A közgyűlést Zichy Aladár grof elnök nyitotta meg, majd a meg­jelenésében hirtelen megbetegedése folytán akadályozott B a 1 o g h Elemér dr. vezérigazgató -üdvözlő-szavait olvasta fel Bokor Erwin dr. igazga­tó a megjelentek előtt. Balogh Elemér dr. üdvözlő-szavaiban foglalkozott a Hangya-központ helyzetével, az uj esztendő kilátásaival, azol.lal a felada­tokkal, amelyek a jövőt illetően nemcsak a központra, hanem a vidéki szö­vetkezetekre is haramiának. Kérte a szövetkezeti vezetőket, hogy a köz­pont igazgatóságát programmjának végrehajtáséban odaadóan támogassák. A megjelentek lelkes éljenzéssal fejezték ki Balogh Elemér dr. vezérigazga­tóhoz vali. őszinte ragaszkodásukat. Szutan az igazgatóság jelentését ismertették a közgy léssel, amely az 192Ö. üzletév munkásságát és eredményeit tünteti fel. A központ az el­múlt esztendőben 73,745.181 pengő értékű áruforgalmat bonyoiit-ett le, vagyis 8 #-kal többet, mint 1927-ben. Foglalkozik az igazgatósági jelentés' annak a pénzügyi műveletnek az ismertetésével, amelyet a központ a svéd-amerikai gyufatrÜszttel bonyolított le, a továbbiakban ismerteti a vidéki kirendelt­ségek átszervezése körül végzett munkákat, majd rámutat a jelentés azokra a mozgalmakra,- amelyeket a központ igazgatósága, személy szerint Balogh Ele­mér dr. vezérigazgató, nemzetközi szövetkezeti vonatkozásban fejtett ki. A trianoni béke következtében elszakított erdélyi szövetkezetek ügyei­nek lob orr- c iitását a nagyenyedi kirendeltség végezte. Ez a munka befejezést nyert s a közgyűlés kimondotta a nagyenyedi fiók végelszámolásának jóváhagyó sát és a fiók cégének törlését. A !l angya közoont elmúlt évi üzleti működésének ered u-enyeként 647.845 pengő tiszte nyereség mutatkozott s az alapszabályszerű jut lékok levonása után fennmaradt 613.227 pengő összeg felosztásáról a közgyűlés oly módon határozott, hogy a befizetett üzletrészekre 5 %-os osztalékként 476.875 pen­gőt ford.it, a berendezések érté csökkenésére és az ingatlanok értékcsökkené­séré egyenként 65.000 pengőt, a fennmaradó összeg pedig üzleteredményszámlán a jövő évre vitetett át. A közgyűlés ugy az igazgatóság, mint a felügyelobizottság jelentését egyhangúlag elfogadta és a felmentvényt megadta. S z c v p a Ferenc /Nagytétny/ a vidéki szövetkéz-.tek nevében köszö­netét tolmácsolta a központ igazgatóságának odaadó munkásságáért s indítvá­ny ra azokat az igazgatós gi tagokat, akiknek mandátuma le pert, a közgyűlés ismét megválasztotta. Dömötör részié dr. ügyvezeto-iga gato az alkalmazottak nyug­díjintézetének elismert vállalati nyugdíjpénztárrá való átalakítását ismer­tette s az intézmény alapszabályait javaslatára a közgyűlés egyhangúan el-, fogadta, ugyancsak Dömötör Lászle dr. ügyvezető-iga gató ismertette a nagy­enyedi fiók felszámolásának egyét s javaslatára a megjelentek tudomásul vették ebben a pontban is az igazgatóság jelentését. Ezt követően - a tárgysorozat letárgyalása után - a vidéki szövetke­zetek képviseletében megjelentek közül Menyhárt Mihály /Jászapáti/ Légrády Ferenc /Pécs/, Dáni Zsigveond /Jászberény/, Rüsz István /Verpelét/ Dezső István /Szászhalombatta/ Herék Péper /Pilis .szentiván/ K 0 ncz Rezső /Lovasberény/ szólaltak fel s t<3rjesztettek elő indítványokat a szövetke­zetek áruellátása,adminisztrációja s más belső életüket érintő kérdésekben, amelyekre vonatkozóan M e s k <o Pál ügyvezető igazgató, Gergely István igazgató adtak felvilágositást. } A mindvégig lelkes hangulatban s a vidéki szövetkezeteknek a központ iránti szeretete"megnyilatkozó.iában lefolyt közgyűlést Zichy Aladár grof 1 elnök emelkedett szavakkal zárka be. /I.OT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom