Magyar Országos Tudósító, 1929. március/2

1929-03-21 [008]

/Június utolsó hatom napján rendezik meg Debrecenben a XXII. Országos dalosversenyt. Folytat á s _1. Elszállásolás. Debrecen városa nagy lelkesedéssel várja a magyar dalosokat, de nagy gondot okoz tízezer vendég elszállásolása. Az elszállásolási ügye­ket és a dalosverseny debreceni rendezését Ballá ö er talan dr. vá_ rosi tanácsnok intézi, akinek oldalán a F.ebreceni Tljság agilis főszerkesz­tő je, T h a n Gyula működik, aki a társadalmi nagybizottsálnak is ügy­vezető-elnöke. A szövetség kérvényt adott be a kultuszminiszterhez, hogy június 20~án, az összes debreceni tanintézetek befejezzek az iskolai é*» vet, mert csak ebben az esetben képzelhető el ilyen nagyszámú vendég, megfelelő elhelyezése. Maga a lakosság is lelkesedéssel aj .Íja fel la­kását az érkező vendégeknek. Helyi bizottságok. A siker érdekében helyi bizottságok alakultak és pedig a Társadal­mi nagybizottság, amelynek élén V á s ér y Ist*fín dr. Debrecen város polgármestere,mint vezérelnök>.áll. A polgármester a dalosverseny minden momentuma i.-ánt a legnagyobb érdeklődéssel viseltetik, mert te/, jes tudatá­ban •teán annak az erkölcsi és anyag.*, következménynek, amit egy vidéki vá­ros .szempontjából egy ilyen nagymérvű idegenforgalom jelent. A Társadalmi nagybizottság 124 tagból áll. A fogadó bizottság amelynek <~lnöke B a i 1 á z s Károly üzletigazgató, 107 tagból, az élelmezési bizottság, ámen­nek elnöke V a s s Károly dr. tanácsos, 148 tagból, a pénzu.gyl bizottság, amelynek elnöke V é r e ss Gábor dr. pénzügyi tanácsos, 51 tagból, az el­szállásolási bizottság, amelynek elnöke D ö m ö s d y Imre városi alie b y­zö, főispáni titkár, 191 tagból, a propaganda-és sajtohizottcág, amelynek elnöke R a d ó Rezsó dr. iparkamarai főtitkár, 57 tagból, a művészi bi­zottság, amelynek elnök^C sáros Ferenc dr. kultur tan ácsos, 52 tagból, a vigalmi bizottság, amelynek elnöke Szabó Elek tiszteletbeli tanács­nok, 76 tagból, a hőlgybizottság, amelynek elnöke Fráter Erzsébet, 295 tagból, áll,, összesen tehát 1.101 * * y'ező működik közre a debreceni helyi bizottságokban, akik kivétel yh^+JL^' nélkül a társadalom legbefo­lyásosabb, irányadó tagjai. Ez a korü-m^-v és az a tény, hogy az egész ügy­nek maga a törvényhatóság áll az élén, Debrecen egész közönségét lelkesi­ti a dalosverseny sikerének elöm zditátára. Fovédő és kormányzói dij. A debreceni 12-ik orszá fc os dalosverseny fővédőségét a kormányzó már is elvállalta és e verseny alkalmából megállapította a kor ányzoi dijat, t a magas elhatározást az egész dalostársadalom nagy lelkesedéssel fo­ta és eddig a kormányzói dij-csoportba 67 dalegylet jelentkezett. Zsűri. A verseny elbírálását 30 zsűri-tag fogja intézni. A zsűri tagjai töb­)ek között: ESe r lg °ttó, a magyar királyi Operaház karnagya, D e m é n y Dezső, a közismert zeneszerző, G o b b i Alajos, a i emzeti Zenede volt i­gazgafcója, J á r a i István Zeneművészeti Főiskolai tanár, P u k y Endre, S képviselőház alelnöke, R a d n a i Miklós, a magyar királyi fóperaház igazgatója, Siklós Albert Zeneművészeti Iskolai tanár,S z a b a d o s la ( a "Hiszekegy" kiváló szerzője és mások. Verseny-csoportok. A verseny lebony&litása hat csoportban történik. Legmagasabb cso­pettja a Királydijas csoport, amelyben csak aranyérmes dalárdák vehetnek részt. A debreceni versenyen a Budapesti Polgári Dalkör, az Egri Dalkör,^ a Budapesti Acélhang Dalegylet, ^.Miskolci Daláregylet, és a Szegedi Dalár­da fognak a Királydijért, T i n ó d y ejzüstszobráért, amelyet I. Ferenc 1 József adományozott és S t r o b 1 szobrász alkotott, összesen 393 taggal ! sikraszállni. Folytatása következik:

Next

/
Oldalképek
Tartalom