Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-14 [007]

--- FELMENTETTE, ILLETVE KÖZKEGYELEMBEN RÉSZESÍTETTE A KÚRIA VASS JÁNOS ER PÉCSI u'GYVEKET. Még 192c-ban történt, a szerb megszállás ióK jén,hogy dr. Vass János pécsi ügyvéd egy kiskert, képviseletében hagyatéki eljárást inók-itott a kiskorú nagybátyja ellen. A tárgyalás serán az ügyvéd »felkereste Ságel Józsefet és közölte vele, hogy súlyos büntetés jár azért, mert nem jelentette be kiskorú megbízóját,aki igy elesett az örökrésztől. Röviddel később a kiskorú örökös édesapját is felkereste Prunner János ü gyvéd és kérte, hogy mivel tudomásá­ra jutott az a körülmény,hogy Brunner János más ügyvédet akar megbízni a per folytatásával,azt ajánlotta neki,hogy a megbizását tartsa fenn továbbra is,mert eljön még az az Idő, amikor a szerbek visszajönnek és akkor teljes eredményt fog elérni. Brunner János, később pedig Ságel József zsarolás címén feljelentést tett Vass János dr. pécsi ügyvéd ellen,akinek ügyében a rendőr­ség meglnd itotta a nyomozást és megállapították,hogy az ügyvéd nemzetgyalé­zást i3 követett el és Így a pécsi királyi ügyészség egyrendbeli zsarolás büntette és egyrendbeli zsarolás vétsége cimén, továbbá nemzetgyalázás vétse ge óimén is vádat emelt az ügyvéd ellen, akit a pécsi törvényszék felmen­tett a vád alól. A ±xkxx pécsi tábla az Ítéletet megváltoztatva, Vass Jáncs dr.-t bűnösnek mondotta ki a vád tárgyává tett bűncselekményben és ezért nyolchónapi börtönbüntetésre itélte. A bejelentett semmiségi panaszok folytán az ügy felkerült a kúria Ráth-tanácsa elé. Polgár Viktor dr. korcnaügyész­helyettes felszólalásában indítványozta, hogy a kúria a vádlott ügyvédet ré­szesítse nemzetgyalázás vétsége tekintetében közkegyelemben, a másik két bün cselekményre vonatkozóan pedig kérte a vallott elitélését. Gcytein Sándor dr. védő viszont Va ss János dr, felmentését indítványozta , A kúria rövid tanács kozés után helyt adott a védelem által bejelentett semmiségi panasznak és a vádlottat a zsarolás büntette és zsarolás vétségének vádja alól felmentette, a nemzetgyalázást illetőleg pedig közkegyelemben részesítette. /MOT/K. TIZEVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK EGY FARASZTLEGENYT"J AKI EGY PENGŐT RnBOET ES AZ AL D ? ZATA EGYIK SZEMET KISZÚRTA? A királyi Ítélőtábla Kállay-tanácsa ma tárgyalta Gyetva/Barnabás rablés I ügyét, aki mult év március havában Tarnalelesz körség határában borzalmas körülmények között akart meggyilkolni egy jómódú gazdálkodót. Gyetvai Barna­bás, aki annakidején egy erdőirtásnál volt alkalmazva, megismerkedett Bczó Mihály földesgazdával, aki rábírta, hogy hatvan pengőért támadja meg az uton Kovács Ferenc nevü régi haragosát. Gyetvai Barnabás a következő nap reggelén meg is szólította Kovács Ferencet,akit hátulról leütött ,majd amikor a szeren esetlen ember az árokba zuhant, révetette magát, tebbb késszurással megsebesí­tette, azután a zsebében talált körzővel addig szurkálta az arcát,amig a bal." szeme ki nem folyt. Gyetvai látva, hogy Kovács Ferenc teljesen elvesztette cn eszméletét, elrabolta 3gy pengő és néhány fillért tartalmazó pénztárcaját. Később az összeszurkált embert a járókelők találták meg, kórházba szállí­tották és igy indult meg az eljárás a rablás ügyében. A csendőrök letartóztat­ták Gyetvai Barnabást, aki azt vallotta,hogy B c zó Mihály bujtotta fel a gyilkosságra, Az ügyészség súlyos testi sértés büntette és rablás cimén emelt vádat G y e tvai ellen, Fczó Mihályt pedig srálycs testi sertés bűntettére való felbujtassál vádolta meg. A főtárgyaláson Gyetvai beismerte bűnösségét és azzal védekezett,hogy Rozó Mihály kihasználta megszorult anyagi helyzetét, hatvan pengőt Ígért, később pedig revolverrel kényszeritette, hogy Kovács Ferencet szurkálja össze és vakítsa meg mind a két szemére, Boz° ártatlan ságát hangoztatva, tagadta,hogy ő felbujtotta volna Gyetvai Barnabás t^.A büntetőtörvényszék a bizonyitásl eljárás befejezése után Gyetvai Barnabást négy, Bozó Mi hólyt pedig ötévi fegyházbüntetésre itélte. A bejelentett felebbezések folytán az ügy felkerült a királyi Ítélőtábla Kállay-tanácsa elé, ahol ez ügyben tartottak már egy tárgyalást, ÍFi§lyn8k acrán Bozó Mihályt jogerősen felmentették ai el_tene emelt vád alól. A tábla most elkülönítve Gyetvai Barnabás ügyét, külön tárgyalta a tarnale­lesz! rablá3 történetét. Varga József dr. főügyész és a védő felszólalása után a tábla tízévi fegyházra emelte fel Gyetvai büntetését,aki az itélet ellen 3emmiségi panaszt jelentett be. /MfT/ K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom