Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-11 [007]

HÍREK. ; LIT OTT AZ AUTÓ EGY GIMNAZISTÁT . Hétfőn délután az ív;. 27-965 rend­szám jelzésű gépkocsi, amelyet E 1 s e k Sándor 55 éves gépkocsivezető vezet.,tt, a Vllmakirályné-ut 54. Í zámu ház előtt elütötte Farkas Kálmán 10 éves gimnáziumi tanulót, akinek a jobb alsó-láb >zéra eltörött. A mentők a szerencsétlenül járt gimnazistát súlyos állapotban a 3 i e s­ta-szanatóriumba szállították. / kOT / M, SZEMERE BÉLA PR. NYILATKOZATA. Szemere Béla dr, a magyar Nemzeti Függetlenségi Revíziós Párt elnöke, az alábbi sorok közlésere kérte fel a Magyar Országos Tudósítót: C* : ~' w-^£' 7 . " Egyes lapok a Magyar Nemzeti Függetlenségid párt" vas árnapi gyű­lésén elhangzott beszédemmel kapcsolatban azt Írták, hogy én Rothermere lord revizios mozgalmával ssemben foglaltam állást. Ezzel ellentétben ki kell jelentenem, hogy én a Lordnak a magyar nemzet érdekében folytatott nagylelkű fáradozását a legnagyobb hálával és lelkesedéssel advözöltem. A mozgalommal kapcsolatban mindössze annyit jelentettem ki, hogy Magyar­ország integritásának visszaszerzése, nem-csak nekünk, magyaroknak érde­kűnk, hanem érdeke a nagy angol nemzetnek is. " / MOT / B, NAGYGYŰLÉS VOLT SZÉKESFEHÉRVÁROTT A NYUGATI AC]YAE0RSZÉGI : 'ARCOKBAN ELESETT HŐSÖK EMLÉK. ZÉTÉRE . Nyugatmagyarországon, éspedig az osztrákok által megszállt, úgynevezett " Burgenland " területén, - Királyhidátol egészen Gyanafalvá­Ig - 68 magyar fölkelőnek a sirja süppedezik jeltelenül. A nyugatmagyar­országi volt f ölke 10 -"Lápte^ baj társi szövetsége, amely prónay Pál vezetése alatt áll, elhatározta, hogy ezt a 68 sirt sírkővel Jelöli meg, sőt a hősök tetemeit - a lehetőség szerint - exhumáltat ja és hazahozat ja. A nemes cél érdekében a Bajtirái Szövetség elhatározta, hogy az ország nagyobb vidéki városaiban előadásokat és propaganda-ünnepségeket rendez. Az előadás-sorozatot az a Székesfehérvárott megrendezett estély vezette be, amelyet szombaton tartottak meg az ősi koronázó-város­ban. Az ünnepi est, amelyet Ghristofolett i Lajos főtitkár rendezett, a székesfehérvári Vörösmarty-Színházban folyt le#i v e (zsufo­lu-sig megtöltötte, az előkelő közönség.. ^J^^Kj^eZ'­A műsort a székesfehérvári városi dalárda ónenszáma vezet­te be, majd M i 1 o t a y István, a Magyarság főszerkesztője lépe.tt a színpadra, hogy megtartsa megnyitó-beszédét. Milotay lélekbemarkoló szavai nagv hatást tettek az egybegyűlt közönségre, amely lelkes tapssal jutal­mazta meg a szép beszédet. Ezután L ó z s y Hugó, az Operaház tagja énekelt régi magyar dalokat, majd Komáromi János, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja olvasta fel egyik vidám novelláját, sok derű között. 3 o m o d y Pál, a Vigszinház művésze Lendvai István néhány hazafias veraét adta elő, megrázó erővel. A műsor első részét M u r g á c s Kálmán hegedűjátéka fejezte be, aki a hirneves Sanyi Pista székesfehérvári cigányprímás bandájának kíséretével magaszerezte dalait adta olő. A népszerű dalköltőt a közönség nagv tapssal ünnepelte. A műsor második részében Lendvai István mondott rf\ ünnepi beszédet, aki a nyugatmagyarországi felkelés hősi eseményeiről szá­/ molt be az előkelő hallgatóságnak. U Majd B i 1 1 e r Irén énekelt el néhány irredenta dalt, ... , Sanyi cigányprímás bandájának kíséretével. Biller Irén énekszámait a kö­/ zöeség nagy tetszéssel fogadta. Gyula diák magaszerezte verseit szavalta el nagy / Folytatása következi k. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom