Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1
1929-03-11 [007]
RE K D 0 R 3 É G---A RENDŐRSÉG HIVATALOS JELENTÉST ADOTT KI A JUGOSZLÁV ÁLLAMPAPÍR HAMISÍTÁSI JGYBEN. A M .kir .Államrendőrség budapesti Fpkapitáhysóga a Magyar Országos Tudósító utján a következő hivatalos jelentést adta ki: - A főkapitányság két helyről is tudomást szerzett arról, hogy zidöszerint Budapesten tartózkodó jugoszláv állampolgárik ottani államkötvények hamisítását tervezik és a készitéshez szakembereket keresnek. A.főkapitányság, az • azonnal folyamatba tett nyomozás során megállapította, hogy Kardos Andor ésjancsikovics r.yörgy kereskedők, zágrábi lakosok a klisé elkészítése tárgyában folytattak itt Budapesten tárgyalásokat és három darab valódi ezer dináros kötvényt át is adtak annak, akivel a klisé elkészitése tárgyában érintkeztek. Minthogy azonban a fizetési feltételekben megegyezni nerrl tudtak, a klisé elkészitése meg ^em kezdetett, sem e célra pénz nem adatott, legutóbb pedig Kardos és tár sáh megtiz ást is visszavonták. Kardos és társa a főkapitányságra előállíttatott és ellenük a nyomozás folyamatban van../MOT/H. MEZŐGAZDASÁG. ' , ^ GAZDAGYŰLÉS MAKCN. A Magyar Gazda Szövetség a Duna- Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarával a 0sanéd-Arad-Torontálmegyei Gazdasági Egyesülettel és a Makói Gazdasági Egyesülettel együttesen vasárnap Makón gazdagyülést ti rtott,melyen a városnak és környékének közel ezer gazdája vett részt. A gyűlésen I v á d y Béía országgyűlési képviselő, a Gazdaszövetség ügyvezető alelnö: • elnökölt. Üdvözlő beszé'öet mondtak P u r g 1 y Emil főispán, T a r n a y- Ivor alispán, G o r c s a Péter h.polgármester, Nagy Gyula foszoló.biró, S. Bálint György felsőházi tag, Breior Gusztáv, Roller György dr., stb. Ráth József az Arad-Csanád-Torontálvármegyei Gazdasági Egyesület elnöke arra buzditotta a megjelenteket, hogy a gazdaifjak minél nagyobb számban lépjenek be a levente alakulatokba. V a n t s ó Gyula dr. a Magyar Gazdaszövetség h.igazgató ja a vám- és értékesítési politika megfelelő átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtott be, melyet a megjelentik elfogadtak. Petrovits György képviselő a gazdák társadalmi szervezkedésének legidőszerűbb feladatairól beszélt, s a különbózó társadalmi szervezetek együttes munkájának szükségességét hangoztatta. Az előadásokhoz hozzászóltak M agyar Kázmér gazdasági főtanácsos, 0 s 1 z m a di a András képviselő, Nagy Ernő, Vajda János Ferenc, J er*.k Kálmán, Molnár Imre, K. N a g y Imre, és S zeme s János gazdák, ifj. . B e n c z e János és még sokan. A gyűlés táviratilag üdvökölte a kormányzót, a földmivelésügyi minisztert és' a makói tájfajtalótenyésztés egyik megalapítóját d'Orsay grófit. /MOT/B. M