Magyar Országos Tudósító, 1929. március/1

1929-03-07 [007]

KÖV AB 0 s, AZ UJ AUTÓBUSZVONALAK. A közlekedési ügyosztály ma mutatta, "be a tanácsnak az Autóbuszüzem által előterjesztett tervezetet, amely felöleli tz özem által tervezett 22 autobuszvona lat. A tanács a tervezetet elfogadta, s holnap a közlekedésügyi bizottság fogja az ügyet tárgyalni ./MOT/Sz. AZ UJ BáKERIOLOGIAI INTÉZET. A tanács mai ülésén foglalkozott az uj Bakteriológiai Intézet építésének ügyével. A közegészségügyi ügyosztály be­futotta a • • vázlatos terveket és hozzávetőleges költ* ségvetést. A tínécs ugy a terveket, mint a költségvetést elfogadta. Az In­tézet uj épületére nem írnak ki tervpályázatot, hanem megbízás utján fogják kiadni az építkezést. Az ügy még a közgyűlés' elé kerül, de az épitkezést azért valószínűleg még a tavasszal megkezdik. /MOT/Sz. A KÖZRAKTÁRAK ZAROSZAMADASA. A közraktári bizottság március 12-é n,kedden délben féltizenegy órakor tartja ebben az évben első ülését Lob m a y er tanácsnok elnöklése alatt, melyen a közraktárak zárószámadásalt fogják felül­vizsgálni. /LOT/D. ELMaRADT A KIJELCLÖ VALASZTLANY ÜLÉSE. A tanácsnok-fő j egyzei állásra hirdetett pályázat, mint jelentettük, 6-án járt le és arra hét kérvény érke­zett bej Ugy volt, hogy a pályázok közül ma jelöl a kijelölő választmányi A főpolgármester össze is hívta a választmány ülését, amely azonban a tagok nagyobb részéhek gyengélkedése miatt elmaradt* A kijelölő választmányt , ilyenformán a jövő héten hivják össze. Ezzel a választás időpontja azonban késedelmet mégsem szenved, mert a választás a 20-1 közgyűlésen lesz./EOT/D. RENDŐRSÉG. KI AKARTA FESZÍTENI A KIRAKATABLAKOT ES AZ ÜVEGTÁBLA a GYALOG J,J10RA ZUHANT A főkapitányság előzetes lotartózt. tósba helyezte V é g h József 29 éves cipészsegédet, aki a Lipót-körút 27.számú házban lévő bőrdiszmüáru üzlet kirakatát ki akarta fosztani. Amikor a tolvaj az ablakot feszítette, a ki­rakat üvegtáblája a keretből a g-.oaloí járóra zuhant. «.z üvegcsörömpölésre a közeli órszemes rendőr figyelmes lett és elfogta Végh Józsefet,- akit előállí­tott : főkapitányságra. A nyomozás során megállapították, hogy Végh József­a Krisztina-körut 32.számú házban lévő üzletbe, a Kr1sztina-körút 139.számú házban lévő borospincébe és a Kutvölgyi-ut 54.számú villába isSoo tör t ,/MOT/H ELLOPTÁK a RÉTIK ÜL JÉT. P a u 1 a y Antalnó,MÁV-főtisztviselő felesége bejelentette a rendőrségen, hogy március 6-án, este Pesterzsébeten a Temp~ lom-utca és Csillag-utca sarkán ismeretlen tettes kikapta kezéből a re tikul­jét és azzal elmenekült. A rendőrség a nyomozást megindította. /MOT/H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom