Magyar Országos Tudósító, 1929. február/2
1929-02-20 [005]
MEZ í) G A 2 D A 3 1 Ci. /EZ ALLATHIZL.HLÁS ÉS ÁLLATKIVITEL ELÖMOZPITÁSA. ? 0 1 y t' á t á a-i ./ és hizlalás gazdaságos voltának olófoltétele a termelési költségeknek és a súlyos belső terheknek a mérséklése, mindezek a terhek még a külföldi határok megnyitása esetén is eleve aláássák versenyképességünket. Az értekezleten elhangzott felszólalások anyagát Hadik. János gróf elnök foglalta össze, köszönetet mondva az értékes és tanulságos felszólalásokért, s a maga részéről is szükségesnek minősítette az állattenyésztésre nehezedő belső terhek csökkentését és ennek keretében különösen az aránytalan vasúti tarifális megterhelések mérséklését. Ezzel kapcsolatban ismertette régóta képviselt álláspontját,amely szerint ugyan az államvasutaknak erősen ügyelnick kell az üzem üzleti szempontjaira is, ezt azonban öncélnak nem tekinthetik, hanem a gazdasági életet és annak jogos kívánságait még esetleges áldozatok árán is támogatníok kell. Az állatfcrgalmi adó és vémboletta ügyének rendezését 1 feltétlenül reméli,mert erre vonatkozólag bizik ugy Bud János közgazdasági miniszter, mint Wekerle Sándor dr. pénzügyminiszter megértő támogatásában. A kérdés el. uzódó megoldásának nyilván az az oka, hogy intézményesen és alaposan kívánják ezt az ügy t rendezni. Végül kijelentette, hogy az elhangzott felszólalások tanulságát a vámpolitikai bizottság tárgyalásai során majd értékesíteni fogja./MOT/o. HÍREK. HALÁLOZÁS. Özv. E i n w a g Lipótné, a pár hete elhunyt újpesti számvevő élettársa, tegnapelőtt meghalt. Temetése csütörtökön, délután három órakor lesz az újpest-megyeri temetőben. /EOT/B. VILLA!.;03 ÉS KCO SI KARAMBOLJA A VÁOI UTCN. Szerdán délután a Váci utón az egyik villamos elütött egy kocsit, amelyet Globortyik Ernő P8 éves fuvaros hajtott. Az idős ember az összeütközés következtében belezuhant kocsijába és összezúzta magát* A mentők a Rókus kórházba szállították. /MOT/M. ' OSSZ .'ÜTKÖZÖTT A KONFLIS A VILLALOGSAL. A József körút és a Baross utca s> keresztezésénél egy konflis, amelyet Sebe styőn Lajos 28 éves kocsis f hajtott, összeütközíttt az arra—robogó villamossal. Sebestyén Lajos" , aki a Futó utea 4^ számú házban lakik, jobblábát .törte és a mentők a Kun utcai doc logkőrkázbá szállították* /MÖT/K. -E — —