Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1

1929-02-08 [004]

FENTEKET ADTÁK ÁT A KAIE-DAI MAGYAROK SOITOVSZKY BÉLA BELÜGYMINISZTERNEK A STOCKHOLMI ZÁSZLÓT. A kanadai magyarok küldöttsége pénteken délelőtt , . a képviselőház­ban kereste fel Scitovszky Béla belügyminisztert. A küldöttség tisztelgés után átadta a belügyminiszternek azt a zászlót,amelyet a stockholmi magyarok viszonzásul küldtek azért a magyar lobogóért, amelyet a belügyminiszter a nyár folyamán ajándékozott a stockholmi magyarok 25 éves jubileuma alkalmával.Majd átadtak egy kis zacskóban néhány porszemet arról a területről,amelyet magyar munkáskezek nehéz munkával törtek igába, hogy biztosítsák az északra származott magyarok boldogulását. A küldött­ség P e r é n y 1 Zsigmond báró vezetésével kereste fel a belügyminisz­tert,aki érdeklődéssel nézte az angol zászlót, jobb sarkóban a kanadai címerrel. A küldöttség,nevében Hordóssy Imre, a kanadai Magyar Újság főszerkesztője köszöntötte a belügyminisztert s többek között ezeket mondotta : - Messziről jöttünk, a legészakibb országból, ahol magyarok laknak, de hazahozott bennünket a szivünk, a faji és vérségi kötelék, amely a világ valamennyi magyarját testvérré teszi. Még nem is olyan régen egy másik hrsonló ünnepségen vettünk részt, a kanadai Stockholm ünrepén,ame­lyen a kanadai magyarok követjüknek fogadtak és felkértek, hogy zászló­jukat hozzam el a magyar belügyminiszternek és köszönetet mondjak azért a gyönyörű ajándékért,amellyel a kanadai magyarságot, illetve a Szent Erzsébet-hitközséget kitüntetni kegyes volt. - Az ajándékozást sugalmaz" gondolatból azt olvastuk ki - folytatta beszédét a kanadai mag. arok követje - hogy bárhova is vesse a sors a magyar testvéreket, nem szabad megfeledkezniük szphőhazójukról,amint a szülőhaza sem feledkezik meg idegenbe-szakadt fiairól. A két zászló azt szimbolizálja, hogy az összeköttetés állandóan megmarad a csonka-haza és a világ különböző részeiben élo magyar ^között, gsgn^gp.Magyaror sza­gon csak 8 millió magyar él, de a világban szetsz°ródvaL*legalább 12 mil­lió magyarember van. Lehetetlen magyar politikát elképzelni ennek a négy millió magyarnak a flgyelmbevétele nélkül. Ezért vagyunk mi hálásak azok­nak, akik ennek a gondolatnak a fontosságát felismerték és igy elsősorban Kegyelmes Uramnak, de hálával telik meg a szivünk Pefényi Zsigmond báró iránt is,aki jőformán életcéljául tűzte kl a világ 12 millió magyar jónak egy táborba tömörítését. Meghatotthangú beszédét a következőkkel fejezte be Hordóssy fő­szerkesztő : Amikor mindenki a revízióról beszél - mert hiszen az egész ma­gyar jövő kulcsa a magyar igazság kivivása, nem lehet figyelmen kivül hagyni a csonka-hazán kivül élő magyarságot. Mindent el kell követni, hogy megerősödjék az a központi irányítás, amely a világ valamennyi ma­gyarját állandó összeköttetésben tartja a magyar gondolat áthat 0 erejével Hordóssy ezután mindenkinek köszönetet mondott, aikik meglátogat ­ták a kanadai magyarokat, igy Perényi Zsigmondnak, ^anauer és gróf Mike3 püspököknek, .Turi Béla prelátus-kancnoknak, valamint Aldássy József h* államtitkárnak, a kivándorlási-osztály vezetőjének, aki a külföldi magya­rok ügyét mindig szivén viselte. A belügyminiszter érdeklődéssel hallgatta a beszédet s a következők­ben válaszolt : - Meghatva fogadom a kancdai magyarok ajándékát és nagyon örülök an­nak, hogy nemcsak mi, hanem a külföldi magyarok ls teljes erejükkel küzde­nek azon, hogy a magyar igazság diadalmaskodjon. Bennünket, magyarokat csak egy gondolat kapcsol össze, egy cél forraszt egybe, hogy a magyar nemzet sorvadásra Ítélt ezeréves fáját minél hamarabb zöldelővé varázsoljuk, amely ezután meghozza majd a maga érett gyümölcsét. Oscnka- Magyarország határain belül élo 8 millió magyarság nem elég e nagy cel elérésére, min­' den rmagyar energiát össze kell fogni, ezért kerestük és keressük minden magyarral a kapcsolatot. / Folytatása ^következik. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom