Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1
1929-02-06 [004]
A. FDVARPS KÖZCTTÜLÉSE* /fo lytatás ./ 5.oldal. K o I 1 m a n n Dezső a téli villamoszavarékat tette szóvá, 7 Ö R ö 3 v á r y Miklós pedig az óbucL^-ai, főleg a Eécsi-ut-ujtemetői közlekedési mizériákra hívta fel a polgármester figyelmét, mulasztással és nemtörődömséggel vác^-elt a a tanácsot, mert az ilyen irányban elhangzott felszólalásokat nem szívlelte meg. Azt kívánta, hogy addig is, amig a közlekedést itt v-. ég legesen rendezik, a tanács autóbusz-közlekedést létesítsen c Filaterigát, Aquincum, Hómaifürdő, ^buó>a emiitett részein. Az indítványozók közül F o z ó k y Ad ám a Fő-utca, Fatfehyány- . ut**a és Hattyu-utea kiaszfait^zását javasolta, I i a z z a Győző s mérnöki különmunkák jrbb díjazását kívánta, azzal, hogy a helyszinraj. •< árát 4 pengőről IC pengőre emeljék fel és az igy te—folyó jövedelmjsb fordítsák erre a célra, M a g y a r Miklós volt a kivetkező inóU-dtvényt tevő. Azt indítványozta, létesítsen a főváros filmmuzeumot• Tizenhat esztendővel ezel'Stt, lf-lö-ban már beterjesztette ezt az inditványt, az akkori közgyűlés el is fogadta, s a filmmúzeum Fudap^-esten még ma sincs meg, de megvan Eopenhágátél kezdve minden világvárosban. Mindenki megelőzött ezzel bennünket, pedig egy filmmúzeum micsoda fölbecsülnététlen értékeket örökített volna meg * számunkra, IV.Kárely király koronázását, a kommunizmus eseményeit, a vörös májust, Kessuth Lajos temetését, stb. Megörökíthetné a jelenlegi'Tabánt és sok mást, ami egyébként veszendőié megy, A létesítendő filmmúzeum méltó kiegészítő része volna a Fővárosi Múzeumnak. Fez é-k y Ádám a Margit-körutra középvilágítást, a Mar* i it-rakpartra t*ht pad elhelyezését javasolta, C s é c s y Miki ós pedig a főváros tulajdonában lévő Károlyi palotán*-' emléktábla elhelyezését, megörökítésére annak a számos történelmi eseménynek, amelyek ebben a palotában játszódtak le. Az indítványokat kiadták a tanácsnak. A közgyűlés este kilenc órakor végetért. /MOT/T-. GZ.