Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1

1929-02-15 [004]

/A pénzügyi bizottság ülése. Folytatás 4. A jövőben Írásba foglaljuk a tártközi megállapodásokat, papírra szögezünk lc mindent és aláírjuk, nehogy később ilyen viták támadhassanak. ín minden­ben a korret álláspont hive vagyok, de semmit nem látok attan, ha törvényes egyesületet;, akár jobboldali, akár "Baloldali legyen is, tagdíját levonják. F 1 a t t h y György szolgált ezután felvilágosításokkal arravcnatkczían hogyan kezdődött el a tagsági dijak levonásának rendszere. A tagdijak levonása már az egyesitett vasutak idejében megvolt, ezt onnan vette át a Feszkárt. Később egyesek kifogásolták, ekkor a tiszti főügyész vé leményét kérték ki. A tisztifőügyészség hivatalosan megállapitctta, hogy a vasúti pragmatikáról BZÓ3Ó törvény szerint minden olyan egyesület tagdijá­nak levonása megengedhető, amely törvényesen el van ismerve és törvényesen jóváhagyott alapszabállyal működik. Semmi törvényes -akadálya nincs az ilyen tagdijak levonásának* Az igazgatóság ezek után továbbra sem zárkózott el olyan kérelmek elől, hogy a tagdijakat levonják. /Közbekiáltás B szocialisták nál: Taxatíve fel vannak sorolva, hogy milyen egyesületek tagdiját szabad le­venni./ Flatthy: A szakszervezetek nem akarták a hivatalból levonatni a tagdíjakat. /Büohler: Ellenkezik ez a szakszervezeti tisztességgel./' F&átt­hy: Nem átkozik semmi törvényes akadályba. Flatthy a továbbiakban azt ma­gyarázza, hogy a Beszkárt EME csoportja egyébként feloszlott és az igazgató­ság azóta ujbol foglalkozott azzal: a kérdéssel, hogyan történjen a levonás és mi történjen akkor, ha egyesek tiltakoznak a levonás ellen, la már az a helyzet, ho^y mindenki kívánságára nyomban beszünteti a pénztár G tagdíj le­vonást, ha Írásban kéri. Nem olyan nagy dolog az egész, csak azoknak, akik a politikai hátteret vizsgálják. /Büohler: Az igazgatóságban nincs helye a politikának./Flatthy: - Az igazgatóság nem is akar politizálni, nem is ez vezeti, de a szervezkedési szabadságot nem lehet megakadályozni. Konkrét panaszokról egyébként nem tud az igazgatóság. Szőke Gyula hasonló értelmű felszólalása után B ü ? h ­1 e r József szóialt újból fel és » kívánta, hogy végleg likvidálják ezt a kérdést, végül V/clffal vitatkozott, hogy Ugrón állította azt, hogy Wolff . -• ' * . Is megigérte a tagdij levonási kérdés vegle 0 es rendezését. Ezzel a vita véget ért és még egy kis telekrendez'si ügy volt soron, amelyet hozzászólás nélkül fogadtak el, ezzel a pénzügyi bizottság ülése háromnegyed 2-kor véget ért, /KOT/'SZ.-P. HÍREK; *~A K03.v IÁI EGYSÉGES FOLGAÍI PARTKOR TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSE. A Kőbányai E,ységes polgári Pártkor csütörtökön este tartotta tisztújító közgyűlését. Sajó János törvényhatosági bizottsági tag elnöke megváltója után 1 c n­g ó Orbán ügyvezető elnök ismertette a kör működését. Ezután egyhangú lelke­~% sedéssel tiszteletteli elnökké választották F e j é r Ottó dr. ny. h. ál­« iamtitkár országgyűlési képviselőt és U s e t t y Béla dr.- országgyűlési £ képviselő, törvényhatósági bizottsági tagot. Kimondották, hogy Bethlen Ist­ván gruf politikájához ragaszkodnak, Elnök Sajó János törvényhatósági bi­zottsági tag, társelnök Ács Károly, Id. Gratz Dániel, Halter Károly, Hatol­kay Kázmér, lolba László, lajba Vilmos, Szepessy Rezső dr., Szlévik látyás' dr. é*i Szots János '.,ügyvezető elnök: Dongó rbán, főtitkár: Kreizler Sándor, titkár Eeizer Hózsef- lett. Ezenkívül 50 tagu v ilasztmányt válasz­tottak, /MOT/B . ^—

Next

/
Oldalképek
Tartalom