Magyar Országos Tudósító, 1929. február/1
1929-02-13 [004]
ZU RALALOSVEGÜ LIFTSZER^'CSETLENSIG /Folytatás 3. kiadáshoz,/ A kihallgatott tanuk legnagyobb része a szerencsétlenség körülményeiről és a lift karbantartásának részleteiről lényegesebb vallomást nem tett, legnagyobb részük ugy vallott, hogy nem tuö. arról, miszerint Auspitz lett volna a meghízott liftkezelő. Ilyen vallomást tett többek között Acs József műszeres Is, aki elmondotta,hogy a baleset bekövetkezése utan letétették vele a liftkezelői vizsgát és att ü lkezdve ő egyik társával együtt az állandó liftkezelő - Persze már a szerencsétlenség után. Ez már «ső után köpenyeg állapította meg találóan Mayer elnök. Minich károly dr. orvosszakértő adta elő ezután szakvéleményét, xme amely szerint a szerencsétlenül járt Vázsonyi Eászl 0 halálát belső elvérzés okozta. A tanúkihallgatások befejezése utan Szokolay Gyula dr. ügyészségi alelnök, valamint i v-argallts Ede dr. és Tarnál Aladár dr. védők kérték tc»b tanúnak pótlólagos kihallgatását, Szokolay dr, súlyt helyezvén többek között Münczer Dezső cégvezető megidézéséra, akinek vallomása felettébb fontes az ügy elbírálása szempontjából, A törvényszék helyt a dott a bizonyítás kiegészítése tekintetében előadott Indítványoknak, a tárgyalás folytatását március 13-ara halasztotta. /MOT/ Ma. A KISFALUDY SZÍNHÁZ ELCAD/.SRA HIRDETTE"A TÁBORNOK" A NEMZETI SZÍNEZZ L .TILTvSI PERT INDÍTOTT ELLENE. -A T< hVÉNY3Z_K ELRENDELTE A ZÁRLATOT A SUGOPELF éNYRA ÉS, A DISZLETEKRE. A Nemzeti ^zinház és a Kisfaludy 6 zinhéz között váratlanul per keletkezett a ''Tábornok" oirli Zilahy-féle színdarab miatt, amely már hónapok óta kasszadarabja a Nemzeti Szinházhak. A pert a Nemzeti Szinház inditotta a Kisfaludy °zinház ellen. Az óbudai szinház ugyanis február 8-ára előadásra hirdette a Tábornokot, erre-azonban sem engedélye, sem joga nem volt, mert a szinmü előadására kizárólag a Nemzeti Színháznak van joga. A Nemzeti Szinház a bir Qsághoz fordult jogorvoslatért és arra kérte a törvényszéket,hogy rendelje el a zárlatot a Tábornok sug^példányára és a díszletekre, ezenkívül tiltsa el a Kisfaludy Színházat a szinmü előadásatói, A kereset egyébként szerzői jogbitorlás megállapítását kéri és a szinmü hirdetésével a Nemzeti Színházat ért kárt lo.ooo pengőben jelölte meg, aminek szintén birél megítélését kérte. A királyi törvényszéken Fődy Karoly dr. törvényszéki tanácselnökhöz került az érdekes , szerzői jogbitorlási per, amelyben február 8-án volt a zárlati tárgyalás. A Kisfaludy Szinház jogi képviselője a keresettel szemben azzal védekezett, hogy nem ők, hanem az Újpesti Szinház akarta előadni az ő színházukban a Tábornokot. Sem a sugópéldány, sem pedig a diszletek nincsenek birtokkkan, mert azokat a vendégszereplő szunház hozta volm magával. Egyébként azt hangoztatta az alperesi képviselő, hogy az íijpesti színháznak joga lett volna előadni a szindababot, mert Újpest nev tartozik Budapesthez és igy a kizárólagossági jog, amellyel a Nemzeti -zinhaz rendelkezik, őket nem érinti. A felnk meghallgatása után a királyi törvényszék helytadott a felperesi keresetnek a zárlati kérelemre vonatkozó részére és elrendelte az el£ zetes zárlatot a Kisfaludy Színháznak a Tábornok előadásához szükséges díszleteire, valamint a sugopéldányrra, továbbá lefoglalni rendelte el a színmüvet hird tő plakátokat és e. rendező példányt is. Az előzetes zárlat ttefóftjuát mára tűzött ki'folytatOlagos tárgyalást Fődy Károly dr. tövényszéki ffitsJk' Ma azonban "sak a Nemzeti -zinházat képviselő Hets Béla dr., a Nemzeti Szinház és M. kir .Operaház jogtanácsosa jelent meg, a Kisfaludy °zinház jogi képviselője távolmaradt. A felperesi ügyvéd kérte az -előzetes zárlat fentartásat, aminek a biróság helyt is adott , s annak megállapítása mellett nogv a bírósági zárlat foganatosíttatott, fentartotta az előzetes zárlat elrendelésére vonatkozó végzéséi. A szerzői jogbitorlás és kártérítés kérdésében a törvényszék március . • 5-re tűzött ki perfelvételi tárgyalást. / '• ;/3Y. -.-