Magyar Országos Tudósító, 1929. január/2

1929-01-29 [002]

/AZ OMGE IGAZGATÓ VÁLASZTMÁNYI ÜLÉSE. Fo.lytatás. 5./ - Eljutottunk odáig, fője z-t© be beszédét, hogy a gazdásági megújhodás épületébe nem csurog be az eső, de kényelmesen lakni abban még mindig nem lehet. ' 360 millió a külkereskedelmi mérleg deficitje, több mint 120 millió megy ki évenként kamat fejében, csakre m 500 millió tehát az az összeg, amellyel évente gyöngül a magyar gazdasági élet. Takarékos­ságra és többtermelésre van szükség, hogy ezt a deficitet eltüntethessük és a túlzott szociális és kulturreformok helyett a gazdasági reformok azok, amelyek erre a legalkalmasabbak, /ügy. van, ugy van, éljenzés./ Az igazgatói jelentés elhangzása után hosszas vita indult meg. S z á v o z d Richárd kifogásolta azt, hogy a tőzsdei játék a vámbolettá­kat elért éktelenítette*, ugy, hogy a gazdáknak a hizlalás! hitelből semmi előnyük sincs. Majd a tőzsdével foglalkozva megállapította, hogy a határidő­lizlat kérdését sürgős vizsgálat tárgyává kell tenni. A pesti klubokban el­tiltották s kártyajátékot, a Margitszigeten nem állithatják fel a rulett­bankot, csak a Szabadság-téren lehet már januárban spekulálni az októberi búzával, ami a kisemberek akasztókötelét jelenti. Báró Vay László a gabona határidő üzletek elfajulásával foglalkozott, amin csak ugy lehet segíteni, ha a gazdatársadalom a tőzsdén, m-"felelő képviselethez jut és ha a tőzsde sz abályzatát ugy megváltoztat­j ák, hogy a fedezetlen játék lehetősége megszűnjék. Ha ez nem sikerül, a kormányra vár a feáadat, hogy belenyúljon a tőzsde autonómiájába, mert az ott follo játék az általános gazdasági érdekeket sérti, és a jelenlegi határidő üzlet formája a gazdák kizsákmányolására van felállítva. Szigethy Pál az uj export intézmény felállítása ellen szólalt fel, amely nagy költségeket jelent anélkül, hogy a hatásáról bizto­sítva lenne a gazdatársadalom. D ő r y Frigyes felszólalása után M á n d y Sámuel az uj o.F.B. törvényt kritizálta. Véleménye szerint a törvényen nov. lláris uton kell módosításokat végezni, mert teljesen elhibázott rendelkezése a törvény­nek az, hogy a kataszteri kulcsot minden földre.egyformán állapítja meg. Somssich László gróf válaszolva Mándy Sámuelnek, meg­állapította, hogy e zt a törvényt a felsőház ós a kormányzó csak ugy hagyta jóvá, hogy annak kinövéseit a végrehajtási utasításban korrigálták. El kell A ismerni, hogy azokat a kívánságokat, emyeleket a felsőház hármas bizottsága támasztott, teljes mórtékben honorálta a kormány és a kérdés megboly- • gatása csak azoknak az érdécke, akik az egész ügyet csak újból fel akarják kavarni. Két kérdés maradt nyíltan. Mi lesz azokkal, akik nem kapcsolódnak b Ele a fizetés lebonyolításába, a másik pedig a buza ármegállapítása azok­nál, akiionéi a vételár terménybér alapján fejeztetett ki. - Ennek a két kérdésnek a megoldására egyébként t;gnap a mi­niszterelnök vezetésével bizalmas tárgyalások indultak meg, amelyek rövide­s m oc is fejeződnek. E s z e n y i Jenő a mezőgazdaság képviseletét sürgette a tízsdén, valamint az állatforgalmi adó csökkentését, illetve eltörlését h angoztattá. A tárgysorozat további tárgyalása során bejelentették,hogy a római nemzetközi mezőgazdasági intézet átiratát, amely az ordéi .-. fa­mérték-.k egységesítéséről szól, kiadták az Erdészeti Egyesületnek. .Az üzemválság statisztikai adatgyűjtés feldolgozása az állatvásár idejére ké­szül el. Fabricius Endre jelentette, hogy az állandó dohányterme­lési szaktanács vezetőit a pénzügyminiszter kinevezte gróf H a d i k Já­nos és dr.K e r p e 1 y Kálmán személyében. A f öldmivelésl- és növénytermelési szakosztály elője r jesztéseit /j az ig -.\zge tóválasztmány elfogadta. Ezek során B o h u s János indítványát • / magáévá tette az OMGE, Jfz indítvány a hazai gyümölcstermelés fokozására YJ vonatkozik, amelynek nagy befolyása lehet a kereskedelmi mérleg javítására. . Ehhez azonban a faiskolák állami ellenőrzésére van szükég. A Nógrádmegyei Gazdasági Egy sülét átirata alapján kérni fogja az OMGE, hogy a határte járá­sos gazdasági oktatást a teli idő helyett nyáron ós tavasszal végezzék. /folyt, köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom