Magyar Országos Tudósító, 1929. január/2
1929-01-25 [002]
^ • ---ZU-KÉTÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLT HÁZVEZETÖNÖ/Folytatás 3.kiadáshoz/ següket- egyébként a bűncselekményeket egymásra igyekeztek hárítani, Sohőberl azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy az általa elzálogosított ékszerek lopásból származtak. A királyi ügyész és Lénárt B éla dr. ügyvéd felszólalása után a biróság Fabó Istvánnét hünösnek mondta ki a terhére rótt bűncselekményekben és ezért kétévi fegyházbüntetésre itélte, mig Seheberl Kálmánnét ugyancsak bűnösségének megállapítása mellett bünpárt olaját egyhónapi fogházzal sújtotta. Az Ítélet ellen az elitéltek felebbezést jelentettek be, /MOT/SY. * • ÖTHONAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK IZGATÁSÉRT EGY HADIROKKANTAT» ) A királyi ügyészség a magyar fegyveres erő elleni gyűlöletre izgatás cimén vádat emelt Ambrus Ferenc hadirokkant ellen, azon a cimer, hogy még 1927. decemberében két katona előtt durván kifakadt, és reprodukálhatatlan kifejezésekkel izgatott a fegyveres erő ellen. A büntetőtörvényszék előtt a vádlott azzal védekezett, hogy annyira ittas volt, hogy nem emlékszik semmire. A törvényszék kihallgatott több tannx, akiknek vallomása szerint azonban Ambrus nem volt olyan f<4cu ittas állapotban, hogy ne tudta volna, mit beszél. A bizonyítási eljárás befejez® e és a perbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondta ki Ambrus Ferencet izgatás vétségében és ezért öthónapi fogházra Ítélte, amelyet az eddig elszenvedett vizsgálati fogsággal teljesen kitö töttnek vett,Az itélet jogerős ,/Mc T/Ma. A TÖREKY-TANÁCS KISZÁLLT PÉCSRE. Az T Jj Nemzedék egyik pécsi tudósítása miatt Esz terfcályc* János szocialista képviselő sajtópert inditott s minthogy a tanuk szinte kivétel nélkül pécsiek a büntetőtörvényszék: Töreky-tanácsa,Töreky Géza dr. büntetőtörvényszéki elnök vezetése mellett kiszállt Pécsre,h«gy a helyszínen folytassa le a b izonyitási eljárást ós ott tartsa meg- a főtárgyalást. Töreky Géza dr., a büntetőtörvónyszékLelnök 0 távollétében Patay István ár. másodelnök helyette siti és ez az oka annak,hogy a Nagy István ügyet, amelynek Patay másodelnök a főtárgyalás! elnöke, a mai napon nem tárgyalták, hanem csak hétfőn fogják folytatni. /MOT/ M»> , T--- .y /{• ' '* " "• :.? , • > EGY MAGYARGYALÁZÓ NÉMET IPARMŰVÉSZ PÖFE. Avédik Félix dr. törvényszéki biró elnöklete alatt tárgyalta a büntetőtörvény szék Leithner Károly vrarzburgi születésű iparművész ügyét, aki ellen a királyi ügyészség korményzósértés vétsége és a magyar állam és magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség cimén emelt vádat. Eszerint mult év szeptember havában Magyarország kormányzóját sértő kifejezésekkel illette és augusztusban politizálgat ás közben többek között azt mondotta,hogy ha Magyarotszágon valaki valamit el akar érni, akkor mindenkit meg kell kenni. Ilyen és ehhez hasonló más durva kifejezések miatt került azfcán Leitherner a vádlottak padjára. Kihallgatása során Leithner azzal védekezett, hvgy ő súlyos idegbajban szenved és sokszor nincs tudatában annak,hogy mit is mond. Az eset alkalmával egyébként is nagyobb mennyiségű szeszt fogyasztott, A törvényszék kihallgatta Stroh Lajos német állampolgárt, a vádlott akkori munkaad 0 ját,akinek vallomása szerint Leithner valóban használt több súlyos kifejezést, fellehet ő figyelmeztette,hogy vigyázzon a szavaira, hiszen Magyarországon magyar kenyeret eszik és boldognak kell lennie,hogy itt békességben dolgozhatik A vádlott azonban azzal válaszolt 1 Hálunk Németországban mindenről lehet beszélni, itt azonban nem. Itt különben is csak ugy lehet valamit elérni, ha tiz-húszezer pengőt kifizet az ember, Stroh előadása srerint a vádlott állandóan ivott és minden igyekezete, hogy rendes embert faragjon belőle, kárba veszett, A bizonyítási eljárás befejezése után TyápayEde dr. ügyészségi alelnök tartotta meg a vádbeszédét, teljes egészében fenntartván a vádat, Káldor kyula dr. védő beszédében rámutatott arra, hogy mennyire kinosan érint minden Magyarországon munkálkodó német embert egy ilyen eset, mert hiszen itt egyetlen egy idegen állampolgárnak sincs oka rá, hogy elégedetlenkedjék, vagy különösen arra, hogy sértő módon viselkedjék. Hangsúlyozta azonban, hegy nins megcáfolva az az adat, amely szerint a vádlott degenerált,Idült alkoholizmusban és súlyos idegbetegségben szenved és mindezek figyelembevételével kérte enyhe büntetésit kiszabását. A törvényszék négyhónapi fogházra itélte el Leithner Károlyt és ezt a büntetést az elszenvedett vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vette. Az itélet jogerős. /MOT/ Ma.