Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1
1929-01-03 [001]
4 .törvényszéki kiadás. 1AC£3 Budapest ,192P. január 3. fcu Erdélyi, /folytatás a 2.kiadáshoz/ Gál Jenő dr.védő: Hogy került szóba Forgács Anna és Ön között hogy Forgács Anna kokaint és morfiumot szed? - Beszélgetés közben emiitette, hogy szereti, jólesik neki, de most a Béla kedvéért le fog szokni róla. Emiitette azt is, hogy megvan á mód arra, hogy az ember ellássa magát morfiummal. Elmondotta ezután a tanú, hogy egy alkalommal a Párisién Grrillben vacsoráztak és Erdélyi egy, a szomszéd asztalnál ülő színésznőhöz intézett néhány szót, mire Forgács Anna igen izgatott lett és belevájta a körmét Erdélyi húsába. Egy más alkalommal összeszólalkozott Erdélyi "éiával, mire Forgács Anna kijelentette, hogy elválik Erdélyi Bélától, Erdélyi erre megjegyezte:Bár már látnám! Márton Viktor pincér tanúvallomásában elmondotta, hogy az ándrássy uti Duminé vendéglőben vacsorázott Forgács Anna egy ur és egy hölgy társaságában, azipákolásra lett figyelmes és észrevette, hogy Forgács Annáék kokainoztak. Két és félévvel ezelőtt magam is kokainista voltam - vallotta a tanú - s a Forgács Anna társaságában levő ur megkért, hogy szerezzek a számúikra kokaint. Temesváry ügyész: Kik voltak a társaság tagjai? - Ezt nem mondhatom meg.- Le én tudni akarom, - En pincér vagyok és egy pincérnek igen sokat lehet ártani, nem nyilatkozhatom. Gál Jenő dr. zárt tárgyalás elrendelését indítványozta, erre azonban nem került sor, mert az ügyész nem firtatta tOTrább, hogy kiknek a társaságában volt Forgács Anna* Temesváry ügyész: Ki jelentette önt be tanúnak? Talán elment Gál védő úrhoz ? Gál dr: Engem ne tessék aposztrofálni, én ezzel a tanúval soha sem beszéltem. Tanú: A kávéházban azt hiszem Klár Zoltán dr.öccsétől kérdeztem meg, hogy tisztázták-e már a tárgyaláson azt a kérdést, hogy Forgács Ar-jv kokainista-e vagy sem. Annak az urnák mondtam, hogy errevonatkozóan vallomá tudnék tenni és tényleg kaptam is idézést. Szűcs Erzsébet azltnésznő a következő tanu. Elnök: Nem haragszik a felek közül valakire? - Forgács Annával voltak apróbb viszályaim, de ez nem befolyásolja a vallomásomat.Amikor az újságukban láttam, hogy Ballá Zsuzsi és Turay Ida nem mondanak el mindent, elhatároz tanu hogy vallomást fogok tenniForgács Anna igenis szedett narkotlkus szereket, - Mit szedett? - Erre nem emlékszem,de nem is kérdeztem tőle.Állandóan öngyilkossági kísérleteket követett el és a színházban állandóan orvost kellőt készenlétben tartani, hogy megakadályozhassa Forgács Anna öngyilkosságát. -Elnök: Ezért kellett a színházban orvost készenlétben tartani? - Igen. - Nagy derültség fofeaeta a tanu vallomását, akinek a megesketését az üg:/-ész azzal a megokolással, hogy nyilvánvalóan valótlan vallomás tett. Gáldy Nándor kihallgatását folytatta ezután a bíróság, Reich dr.megvizsgálta Forgács Annát, majd kijelentette,hogy nem tud segíteni, Forgács Anna meghalt. Erdélyi nem akarta elhinni, s Pichlí doktorért küldött. Pichler hamarosan megérkezett, s ő is megállapította, hogy Forgács Anna meghalt. Lehetetlen,lehetetlen - hajtogatta Erdélyi Bela, amire az orvos azt válaszolta, de bizony lehetséges, szegény asszony meghalt. Érdeklődtem a halál oka miatt, mire az orvos azt mondotta, hegy szivbénulásban halt meg. Erdélyi is idegesen kérdezgette az orvost, hogy mi a halál oka, majd aziránt érdeklődött, hogy nyugodt halála volt-e Forgács Annának, Valószínűleg álmában halt mog -mondotta Piclaler dr. - Nem látszott Erdélyin, hogy rá akarja venni az orvost, hogy milyen halálokot állapítson meg. - Nem, ezt nem vett-eír észre. Megkérdeztem Pichlert, hogy .a holttestet fel fogják-e boncolni, rmire Pichler azt felelte, Jaogy ezt zuieségtelennek tartja. Szóbakerült a tettetés kérdése, £ Pichler megígérte, hogy beszél a plébánossal, hegy Forgács Anna holttestét ideiglenesen a millstati kathollkus temetőben teme tfcessük el,/Folyt .kcv./