Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1
1929-01-15 [001]
P C L I T I K A , /Folytatás./ Ezután V á r y Albeít Köszöntötte Pesthy Pált abból az a: Icalomból, bogy távozik az igazságügyminis zteii székből. Ma nagy ne •éz a egekkel kell küzdenie annak, mondotta, aki alkotó munkára váláJLLkozik, A felelős állásban lévők körül ott kering a magyau/ nemzet minden panasza, gondja, aggodalma és gyötrődése. Mai szegenyes viszonyaink között a hatalom birtokában lévőktől vár az ország mindent és súlyos feladat kevésből sokakat igazságosan kieligiteni . Pesthy Pál öt éron keresztül becsülettel ár ta meg a helyét izgalmas gyülöködö atmoszférában küzdő t végig parlamenti harcokat és mig az igazság. szolgálatának az élén állott politikai hátterű súlyos ügyek is ugy kerül€b:fc_» megoldásra, h gy az igazságszolgáltatás sérelmet nem szenvedett. Becsületes szorgalmas önzetlen munkájának eredményét harmincnál több igazságügyi térvénybe örökítette meg. Különösen a polgári törvénykönyv ujjáalkctása maradt elévülhetetlen érdeme. Mindnyájunk hálája és az egész közvélemény osztatlan elismerése kiséri téveozáaábar. Mi emelte öt a közmegbecsülésnek erre a magaslatára? Az hogy'a birói székből a pártatlanság, a függetlenség és a nyugodt Ítélőképesség tulajdonságát hozta magával. Az ellentéteket toapiitattal tudta tompítani nai vágyott pillanatnyi siker ékkő" .# T^negy kenerüséget okozzon, mindig az ügy ( erdekét/az ország érdekét tartotta szem előtt. E nek az országnak ilyen független önzetlen és becsületes munkásokra van szüksége. A beszédét követő éljenzés és taps lec3illapulta után Pesthy Pál lemondott Igazságügyminiszter állott fel szólásra. H a ngsulyrzta, hogy az igazságügy olyan helyzetbei van hogy nagy munkaképességgel teljes energiával és friss akarással rendelkező férfinak kell az ügyek élén állnia, Ezért határozta el, hngy visszavonul ; •• » áss igazságügyi tá= ca vezetéséből, 1 fa^tvzüíl. s*sftk<ns Minden közfunkciónárusnak két direktívája kell, hogy legyen az üg; vezetésében. Az egyik'az, hogy a közt szolg.lja segítse építeni az ország épületéi/, segitsex becsületes munkával ralaii az egyik téglát a másikra, Pe a m raszter kötelessége az is, hogy az egyesekkel szemben a kezében lév hatalmat ugy gyakorolja, hogy minél nagyobb mértékben javára szolgáljon az egyeseknek, Az államnak érdeke, hogy a nemzetet alkotó egyesek jólétben, kultur .lis haladásban magasabbik, fokra emelkedjenek, Az egyesek óhaját/ ké sét és érdeekeit tehát tekintetbe kell venni azon a vonalon belül,! nagy szempontok sérelmet nem szenvednek, A miniszter kötelesége, hogy megnyugtasson, belenyúljon az egyesek sorsába, hogy azok érezzék, hogy nem ök bánnak a hatalomért, hanem az értük./HoSszas éljenzés,/ *J styvnjK^úiicp A miniszter ezt a feladatát egymagában nem teljesítheti, szüksé. van támogató erőre. Ezt az erőt a párt bizalma adja meg. Köszönöm azt a tá mogató bizalmat a párt részéről és a párt vezéir. részérül, amelyben öt év át részem volt. Azokban az esztendőkben voltam miniszter, ami :or a háború és a forradalmak követteztében mindenütt uj eszmék j öttek, uj törekvése bukkanttek fel a mindenben az idők forduláséit. ' lehetett érezni, erdeme enn a pártnak, hogy a fejlődést nem ugy akarta szolgálni, hogy teljesen szaki tetu a multtal, ianem a régi tradíciók tiszteletben tartásával kezdte meg az uj jsL—-építést .Ezáltal megóvta az országot azoktól' a kilengésektől, amelyek Európa több részében a parlamnetárizmus válságát okozták. Meg vagyok győző ve, hogy a magyar újjáépítés sikeres lesz, mert Mngeszü messze jövőbe lá tó vezér áll ' az ügyek élén és pártja bölcs belátással és hűséggel támogat ja, ígérem, hogy a jövőre is odaadó hűséggel és lelkes támogatással fogom szolgálni azpkat az eszméket, ámeneket a párt zászlójáta irt, ás amelyek az országot ismét naggyá és erőssé fogják tenni, A jelenlévők hosszantartó lelkes éljenzéssel és tapssal fogadták <• i \.Pesthy Pál szavait. Több felszólalás nem történt.