Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1

1929-01-15 [001]

POLITIKA* f §§A Magyar Országos Tudósító jelenti: A'Keresztény Kisgazda-, Földrnives- és Fülgári Párt ma este a párt klubhelyiségéhen értekezletet t art o-t t, amelyen Bethlen István gróf miniszterelnök vezetésével a kormány valameny­nyi tagja megjelent. A párt tegjsi igen nagy számban vettek részt a tanács­kozás ^n. A 1 m á s y László elnök megnyitván az értekezletet, üdvözöl­te a párt tagjait, majd kegyeletes szavakkal parentálta elGsöngedy Gyula országgyűlési képviselőt.- . - Lelkes, kötelességtudó tagja volt nemcsak a magyar közélet­nek, hanem a pártnak Is,, amelynek minden egyes tagja rokonszenvvel visel­tetett Iránta, Halála nagy veszteséget jelent cgb a pártnak, mint a ma­gyár közéletnek. Ezután felolvasták ifj. gróf Ma j 1 á t h Józsefnek, az egységespárt klrályhelmeci tagozata elnökének táviratát, amelyben !\áró Láng Boldizsár egyhangúlag történt megválasztása alkal­mából a helyi tagrzat nevében és megbízásából üdvözli az országos pártot. Jelentette ezután az elnök,, hjogy K 8 r m e n d 77" Mátyás .felsŐ­házi tag belépett a pártba^, majd áttértek a honvédség a ellátásról szóló törvényjavaslat tárgyalás ara. •.^^'ty^injük' Gróf G s á k y Károly honvédelmi miniszter utalt arra, hogy az 1322. évi törvény hozta magával azt, hogy a honvédség önként szolgáló, altiszti rangfokozatot el nem ért legénységéről ls kell gondoskodni. Ezt a hiányt' pót.ul ja a novella, A lényege az a javaslatnak, hogy az 1921. évi. XXXII.. t ,c..-nek az altisztekre vonatkozó összes határozmányait tizenkét évi szolgálati Idő után átviszi az altiszti fokozatot el nem ért legénység­re ls, A tizenkét évet kiszolgált egyének nem lépnek kimondottan•nyugdíj élvezetébe, hanem egy egyszerű végkielégítésben részesülnek. Ezután a mi­niszter részletesen ismertette a javaslatot. A jogosultak a tizenkét év i szolgálati kötelezettség teljesitése után egyszeri havi bérüknek 3o. 3fí-szr~ r'-rsát kapnák végkielégítésül.. Sz a legénységi állományú egyéneknél 21.38 pengőt tesz ki. Tizenkét évnél rövidebb szclgálati idő után csak felülvizsgálat alapján kaphatnak végkielégítést; ekkor a honvéd mintegy "25 pengő végkielégítésben részesül. A törvényjavaslat: " pénzügyi kihatása 1033-ig 300-500.QOÖ pengő megterhelést jelent', "% 1034-től kezdve pedig négy és egy negyed millió pengő megterhelést jelentőn') a költségvetésben. Szabó Sándor, Csizmadia András után 8 z a p á r y Lajos, gróf hangoztatta, hogy helyesli a javaslat intencióját, de kéri, hogy a hadiözvegyek, rokkantak és a vitézségi érmesek pétdijának ügyét Is oldják meg. A felszólalásokkal kapcsolatban T J g r c n Gábor rámutatott ar­ra, hogy nem nyugdíjfizetésről van ebben az esetben szó, hanem csupán vég­kielégítésről, , illetve arról, hogy akkor, amidőn valaki kikerül a szolgá­lattól,., alljpn rendelkezésére egy olyan összeg, aminek segítségével vala­mihez kezdhet. Teljes mértékben helyesli és elfogadja a javaslat-t. Bethlen István gróf miniszterelnök hangoztatta, hogy a adsereg érdekében van szükség a javaslatra, Németor­szágban, amelyről egyáltalában nem mondhat juk., hogy militarista állam volna, ezeknél a kérdéseknél az első követelés az volt, hogy ülyan ellátást bizto- . sitsanak a tizenkét évi szolgálatra jelentkezők számára, amely lehetővé teszi szolgálati idejűi letelte után az elhelyezkedést. Aki fiatalságából ' tizenkét évet feláldoz, joggal elvárhatja, hogy bizonyos támogatást kapjon. A rokkantak ellátásával kapcsolatban hangsúlyozta a miniszter­elnök, bogy a magasabb százalékú rokkantak Igenis ma már olyan elDátásbbn részesülnek, amely méltó ennek a nemzetnek hazafias áldozatkészségéhez és igen lényeges segítséget jelent az érdekeltek számára. A kisebb százalékú rokkantak ellátása. azért alacsony, mert egyrészt ezek az emberek munka­képesek, másrészt az állam'teherbíró képessége nem birná el az itt esetleg megnyilvánuló kívánságukat. Erdélyi Aladár, G u b 1 ö z a András, J á n c s s y Ga­bi.- r és a honvédelmi miniszter ismételt felszólalása után a párt a javaslatot általánosságban és részleteiben elfogadta. /folytatása következik/

Next

/
Oldalképek
Tartalom